Közlemény az IB 2010. okt. 14-i üléséről

1. Az IB áttekintette az értékelte a vándorgyűlést, és annak zárszámadását, valamint foglalkozott a jövő évi konferencia előkészítésével. Elhatározta, hogy megszervezéséhez szervezőbizottságot állít föl. A jövő évi konferencia 2011. júl. 4–6. között Pécsett lesz, a Pécsi Püspöki és Káptalani Levéltár és a Baranyai Református Egyházmegye Levéltára közös szervezésében.

Érseki bejelentés a kalocsai „e-kutatásról”

Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek 2010. október 19-én, a hajósi érseki kastélyban rendezett „Értékvédelem – Önazonosság” című konferencia résztvevői előtt jelentette be, hogy a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár honlapján új internetes kutatási szolgáltatás indul. Az „e-kutatás, matricula-historia-online” szolgáltatás részeként mintegy 250 ezer digitális
képfelvétel válik elérhetővé a plébániák 18-20. századi anyakönyvi- és helytörténeti dokumentumairól, a levéltár regisztrált kutatói-felhasználói számára.

Törvény születhet Romániában az elkobzott egyházi iratokról

A kommunista diktatúra által elkobzott egyházi levéltári iratok visszaszolgáltatását szabályozó törvénytervezet lehetőségéről tárgyaltak 2010. október 16-án Kolozsvárott az RMDSZ képviselői, a történelmi magyar egyházak szakértői és levéltárosai. A tanácskozást sajtótájékoztató is követte, ahol a résztevevők ismertették álláspontjukat.

Evangélikus útmutató az egyházközségi gyűjtemények kezeléséhez

A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyűjteményi Tanácsa 2009 decemberében a Pro Cultura Lutherana alapítvány kiadványaként jelentette meg az Útmutató az egyházközségi gyűjtemények kezeléséhez című igényes kiállítású, képes könyvecskét, amelyben az egyes gyűjteménytípusok (levéltár, könyvtár, kegytárgyak, műtárgyak, műemlékek) helyes kezelésének módjáról lehet olvasni. A 61 oldalas kiadvány főleg lelkészeknek és gyülekezeti felügyelőknek készült.

Bencés rendtörténeti konferencia Budapesten és Piliscsabán

A Magyar Bencés Kongregáció, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara tisztelettel meghívja „Örökség és küldetés: Bencések Magyarországon” című konferenciájára 2010. október 19-én Budapestre, a Sapientia épületébe és október 20-án szerdán Piliscsabán, a Stephaneum épületébe.

Levéltárigazgatók alkotják a református egyház Tényfeltáró Történész Bizottságát

Az Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa döntését követően 2010. szeptember 29-én, szerdán megtartotta alakuló ülését a Tényfeltáró Történész Bizottság. A háromfős testület feladata lesz annak vizsgálata, hogy a rendszerváltás előtt időszakban milyen tevékenység folyt és milyen elnyomó mechanizmusok a működtek az egyházzal kapcsolatban.

Levéltáros akart lenni a pápa

Levéltáros vagy könyvtáros szeretett volna lenni Joseph Ratzinger 1997-ben, miután betöltötte 70. életévét, de kérését elutasította II. János Pál – mondta az Inside the Vatican magazinnak Raffaele Farina bíboros, vatikáni könyvtáros és levéltáros. A Hittani Kongregáció vezetője ugyanis már terhesnek találta munkáját, így amikor 1997-ben Farina bíboros lett a Vatikáni Könyvtár vezetője, Ratzinger bíboros megkérdezte, mit szólna, ha csatlakozna csapatához, mivel örült volna, ha nyugdíjas éveit kutatómunkával töltheti. II. János Pál pápát is megkérdezte, hogy amikor 1997.

Kép a pajzson – kiállítás az esztergomi főegyházmegyei gyűjtemények címeres emlékeiből

2010. szeptember 15-én, szerdán 14 órakor a Keresztény Múzeumban Erdő Péter bíboros nyitotta meg a „Kép a pajzson” című címertörténeti kiállítást, amely Magyarország talán legértékesebb egyházi műgyűjtemény-együttesének, az esztergomi egyházi gyűjteményeknek (Keresztény Múzeum, Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár, Főszékesegyházi Kincstár, Prímási- és Főkáptalani Levéltár, Érseki Simor Könyvtár) az őrizetében lévő címeres emlékekből ad válogatást. Az időszaki kiállítás november 30-ig látható.

Mátyás király és a fehérvári reneszánsz – könyvbemutató Székesfehérváron

2010. október 8-án, pénteken 11 órakor a Katolikus Kultúra Napjai országos programsorozatának keretében a székesfehérvári püspökségen (Székesfehérvár, Városház tér 5.) mutatja be Dr. Török József egyháztörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora a Mátyás király és a fehérvári reneszánsz című tanulmánykötetet.

Miről mesél a térkép, miről mesél a tervrajz? – kiállítás nyílik Szombathelyen

2010. október 8-án, pénteken a Szombathelyi Püspöki Levéltárban (Szombathely, Szily János u. 2.) Miről mesél a térkép, miről mesél a tervrajz? címmel kiállítás nyílik azokból a térképekből, tervrajzokból, amelyeket a Szombathelyi Püspöki Levéltárban, illetve a Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalani Levéltárban őriznek. A levéltár munkatársai a látogatók segítségével interaktív foglalkozás keretében összevetik és elemzik az interneten fellelhető adatbázisokat és történeti térképeket a kiállítás anyagával.

Oldalak

Feliratkozás Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete RSS csatornájára