A Váci egyházmegye zsinati könyve

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet gondozásában megjelent A Váci egyházmegye zsinatai és papi tanácskozásai a 19. és 20. században című kötet, amely a Magyar Történelmi Emlékek – Okmánytárak – Egyháztörténeti Források című sorozat 14. darabja. A mintegy 576 oldalas könyvben szereplő zsinati dokumentumokat Lénár Andor történész állította össze és jegyzetelte, valamint a bevezető tanulmányt is ő írta.

Koltai András kapta idén a Pauler Gyula-díjat

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2017. augusztus 18-án állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át az augusztus 20-i ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban. Ez alkalommal kapta meg a levéltárosok legmagasabb szakmai díját, a Pauler Gyula-díjat Koltai András, Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának vezetője, a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete titkára.

Elhunyt Lakos János

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Lakos János, a Magyar Országos Levéltár címzetes főigazgatója, vezető szakfelügyelő, az egyházi levéltárak jóakarója, és a  Kormos László díj kitüntetettje 2017. július 26-án, életének 70. évében elhunyt. Kedves kollégánk búcsúztatása  2017. augusztus 9-én 11 órakor lesz a batalonrendesi temetőben.

Az MLE foci kupa eredményei

Az egyházi és felsőoktatási levéltárosok (a MELTE és az MFLSz) közös csapata, a Cathedrale tisztességesen helyt állt a miskolci Egyetemvárosban, 2017. július 3-án megrendezett MLE kupa küzdelmei során, de némi balszerencsével csak a VI. helyet szerezte meg.
A csoportkör  eredményei:

  • MNL OL–Cathedrale 4:0
  • Cathedrale–Pannonia 2:2
  • MNL OL–Pannonia 4:0 (Mivel a Pannonia és a Cathedrale is 4:0-ra kapott ki az MNL-OL-től, 7 méteres rúgásokkal a Pannonia jutott tovább.)

Helyosztók:

A READ forradalmasítani akarja a hozzájutást a kéziratos dokumentumokhoz

A Read (Recognition and Enrichment of Archival Documents) projekt immár 2016 januárja óta működik az Európai Unió támogatásával, azzal küldetéssel, hogy forradalmasítsa a hozzájutást a kéziratos dokumentumokhoz olyan élenjáró technológiákkal, mint kéziratos szövegfelismerés (HTR) és kulcsszó keresés.

 

Feliratkozás a következőre: