Az Orosházi Evangélikus Gyülekezeti Levéltár az év kutatóhelye

A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE) által alapított, az Év Kutatóhelye díjat a magyarországi kutatóhelyek kategóriájában 2014-ben egyházi levéltár nyerte. Ezúttal az Orosházi Evangélikus Gyülekezeti Levéltár a díjazott.

 

Az elismerést 2015. január 26-án a MACSE elnöke, dr. Kollega Tarsoly István méltóképpen, a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségek sorába illeszkedően, polgármesteri hivatalban adta át a díjat a levéltár vezetőjének, Koszorús Oszkárnak, méltatva az orosházi levéltár tevékenységét, röviden bemutatva az egyesületet, valamint a díjat. Az egyház részéről az ünnepeltet Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke köszöntötte, aki maga is lelkes családtörténet-kutató. A levéltárat illető elismerés mellett a családkutatás társadalomban betöltött szerepének fontosságáról és az evangélikus identitás erősítésében betöltött szerepéről beszélt. Az egyház Gyűjteményi Tanácsa nevében Kovács Eleonóra, a testület elnöke gratulált a díjhoz, megköszönve az intézmény eddigi munkáját. A köszönetek és méltatások között részletek hangzottak el a levéltárra szavazataikat adó kutatók leveleiből – soraik önmagukért beszéltek. Az orosházi evangélikus gyülekezet nevében Ördög Endre igazgató lelkész fejezte ki örömét.

 

Az orosházi gyülekezeti levéltár eddig a második egyházi gyűjtemény, illetve az első evangélikus intézmény, amely elnyerte e díjat. Jelenlegi vezetője, Koszorús Oszkár 2012-ben vette át a feladatokat ugyancsak kiváló, a levéltárért hasonlóképpen sokat dolgozó elődjétől, a 2012 nyarán elhunyt Szárazné Kőrösy Edittől, és azóta nagy lelkesedéssel intézi a gyűjtemény ügyeit, fogadja a kutatókat, segíti a kérdéseikkel hozzá fordulókat. Levéltári munkája mellett a Gyűjteményi Tanács tagjaként a Déli Egyházkerületet képviselve dolgozik, cikkeket ír az Evangélikus Élet gyűjteményi rovatába, a Thesaurusba, helytörténeti kutatásainak eredményeit ismeretterjesztő előadásokon és az Orosházi Harangszó hasábjain osztja meg az érdeklődőkkel. Ott vezetett sorozata a Levéltárunk kincseiből címet viseli. Az orosházi levéltár az elsők között kapcsolódott be az országos egyházközségi anyakönyv-digitalizálási projektbe, amelynek eredményei néhány hónapon belül a nagyközönség számára is hozzáférhetők lesznek.

 

(További információ: Magyar Családtörténet-kutató Egyesület honlapja).