Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény Levéltára

Honlap http://www.dominicana.hu
Cím 9801 Vasvár, Kossuth u. 1. (Pf. 27.)
Telefon 94/573-220
Fax 94/573-219
E-mail info(contra)dominicana.hu
Nyitvatartás információ a fönti címeken

A rendtartomány története [ Bibliográfia ]

A levéltár története [ Segédletek ]

Munkatársak

A rendtartomány története

A domonkos rend magyarországi provinciájának (Provincia Hungariae) alapjait a hagyomány szerint Magyarországi Pál (Paulus Hungarus), a bolognai egyetem tanára, Szent Domonkos munkatársa vetette meg 1221-ben. Első kolostoruk feltehetően Székesfehérváron vagy Esztergomban létesült, de a tatárjárás előtt már szinte valamennyi jelentősebb városban megtelepedtek (Esztergom, Pest, Győr, Pécs, Nagyszombat, Gyulafehérvár, Zágráb, Spalato stb.). Jelentős részt vállaltak a missziós munkából, nemcsak a kunok, hanem a boszniai eretnekek között is, sőt ebbe a körbe tartozik Julianus barátnak a keleten maradt magyarok felkutatására vezetett expedíciója is.

A tatárjárás után újabb kolostorok alakultak, közülük legjelentősebb a IV. Béla támogatásával felépített budai, amely aztán a rendtartomány központja lett. A 13-14. század fordulójára lényegében kiépült a rendtartomány kolostorhálózata kb. 30 nagyobb rendházzal, melyhez még néhány újonnan felemelkedő városban létesült kolostor csatlakozott az Anjou-korban (Szeged, Temesvár, Brassó), majd már csak egy-egy főúri családok által alapított házzal gyarapodott a provincia (Simontornya, Körösszeg, Mesztegnyő). A 15. század második felében meghonosodó obszervancia a rend megerősödését hozta, amely még más rendek kolostorainak átvételét is lehetové tette (pl. Vértesszentkereszt). A mozgalom hátterét a budai rendi főiskola biztosította, amely Mátyás király egyetemalapítási terveiben is szerepet kapott. A 16. század közepére azonban a reformáció terjedése és az oszmán pusztítás következtében a rendtartomány teljes egészében szétzilálódott; az első rendházat, a szegedit 1529-ben rombolta le a török, az utolsót, a nagyszombatit az 1580-as években hagyták el a szerzetesek.

A rend magyarországi újjáélesztésére a 17. század elején indultak kezdeményezések, melyek közül Sigismondo Ferrari munkássága hozott látványos eredményt: 1637-ben megjelentette a rendtartomány általa írt történetét, majd 1638-ban létrehozta az első rendházat Szombathelyen, amelyet aztán a század végén és a 18. század elején további alapítások követtek. Az új rendházak léte fölélesztette a Magyar Provincia iránti igényt, amely egybeesett a Német Provincia (Provincia Theutoniae) kereteiben működő stájerországi, karintiai és ausztriai kolostorok törekvéseivel. Ideiglenes eredmények után 1702-ben létrejött az Osztrák-Magyar Rendtartomány (Provincia Austriaco-Hungarica), amelynek 20 rendháza közül hét Magyarországon volt (Szombathely, Sopron, Vasvár, Kassa, Pest, Vác és Pécs).

A magyarországi kolostorok életében erős törést hoztak a jozefinista idők. 1782-1785 között a feloszlatást gyakorlatilag csak a plébániai funkciót is ellátó vasvári rendház kerülhette el. A szerzetesi élet újraindulása csak három rendházat sikerült újjászervezni, így a 19. század folyamán csupán négy domonkos kolostor működött Magyarországon (Szombathely, Sopron, Vasvár, Kassa), továbbra is az ausztriai rendházakkal közös tartományban, amelyhez 1857-ben a csehországiak is csatlakoztak és ettől kezdve a Birodalmi Rendtartomány (Provincia Imperii) nevet viselte. A provincia területén a 1860-as évek folyamán indult meg a rendi reform, amely első lépésben a cseh domonkosok jelentős megerősödését hozta. A csehek 1905-ben önálló rendtartományt alapítottak, az osztrák, magyar és morva házak ismét Osztrák Magyar Rendtartomány (Provincia Austriaco-Hungarica) néven egyesültek.

A megújulási folyamat a magyar részeken csak hosszabb távon hozott javulást. Az obszervancia bevezetésekor ugyanis a szerzetesek jórésze elhagyta a rendet, de az utánpótlás gondos nevelésének köszönhetően a 19-20. század fordulóján gyors növekedésnek indult a magyarországi rendtagok száma. A közös rendtartományban fokozatosan többségbe kerültek a magyarok, akik közül többen tartományfőnöki feladatot is elláttak (Szabó Szádok, Horváth Sándor, Badalik Bertalan). 1903-ban Budapesten, a Thököly úton új ház alakult, 1931-ben pedig rendi vezetés alatt álló középiskolai konviktus létesült Sopronban. A hagyományosan a rendhez kapcsolódó és elsősorban a nőket megszólító rózsafüzér-társulati mozgalom mellett az 1920-as évektől megszervezték az ún. Credo-mozgalmat, amely a vallásos férfiakat igyekezett bevonni a hitéletbe. A két mozgalomhoz a Rózsafüzér Királynéja és a Credo folyóiratok kapcsolódtak.

Ezen folyamatok és a Monarchia fölbomlásának következményeként 1938-ban ismét létrejött az önálló Magyar Rendtartomány (Provincia Hungariae), amelynek központja a budapesti ház lett. A szombathelyi, soproni és vasvári rendház mellett ekkor a tartományhoz csatolták a kassai házat is, amely 1920-1938 között a politikai viszonyok miatt közvetlenül a generális irányítása alatt állt. A rendtartomány, bár jelentős számszerű növekedést nem tudott felmutatni, 1942-ben Debrecenben, 1948-ban pedig Gyulán alapított új házakat. A rend több tagja elismert szereplője volt a kor katolikus közéletének (Horváth Sándor, Badalik Bertalan, Bőle Kornél), többek között ennek tudható be 1949-ben Badalik Bertalan veszprémi püspöki kinevezése 1949-ben.

A szerzetesrendek 1950. évi feloszlatásakor mintegy 90 domonkos tevékenykedett Magyarországon. Közülük többen külföldre menekültek, az itthon maradottak közül csak kevesen tudtak papként tovább tevékenykedni, sokuknak hosszú évekre üldöztetés jutott osztályrészül. Szigeti József, a Keresztény Front alapítója 16 évet töltött börtönben, Badalik Bertalan pedig püspöki székhelyétől távol, háziőrizetben halt meg.

Az 1989 után újjászerveződő rendtartomány tagjai Budapestre, Sopronba és Debrecenbe tértek vissza, Vasváron pedig jelképesen a Rendtörténeti Gyűjteménnyel van jelen a rend. A budapesti templomot és rendházat 2008-ban az egyházmegyének adta át a rend, helyette Szentendrén létesített egy kisebb házat és kápolnát. A rendtagok száma ma 20 fő körül mozog, közülük többen a lengyel rendtartományból érkeztek Magyarországra, és a növendékek is ott készülnek a szerzetesi életre.

Bibliográfia
  • Ferrarius, Sigismundus OP, De rebus Ungaricae Provinciae Sac. Ordinis Praedicatorum, Viennae, 1637. – Vö. RMK, III, P 7594.
  • A Szt. Domonkos rend multjából és jelenéből, szerk. Horváth Sándor OP, Budapest, 1916.
  • Emléksorok a Szent Domonkos-rendi magyar rendtartomány magalapításának hétszázadik évfordulójára, szerk. Vörös László, Budapest, 1921.
  • Pfeiffer Miklós, A domonkos rend zárdáinak vázlatos története, Kassa, 1917.
  • Pfeiffer Nikolaus, Die ungarische Dominikanerordensprovinz von ihrer Gründung 1221 bis zur Tatarenverwüstung 1241-1242, Zürich, 1913.
  • Harsányi András, A domonkosrend Magyarországon a reformáció előtt, Debrecen, 1938 (A Pázmány Péter-Tudományegyetem történelmi szemináriumának kiadványai, 16.) – Reprint: Bp.–Szentendre, 1999.
  • Zágorhidi Czigány Balázs, A domonkos rend konventjei a XIII. századi Magyarországon, in Tanítvány 2001:1, 81-95.
  • Iványi Béla, A Szent Domonkos-rend római központi levéltára: Részletek a magyar dominikánus provincia multjából, in Levéltári Közlemények 7(1929) 1-30.
  • Iványi Béla, Geschichte des Dominikanordens in Siebenbürgen und der Moldau, in Siebenbürgische Vierteljahrscrift 62(1939), 27-59, 241-256; 63(1940) 25-40; Archiv des Vereines für Siebenbürgische Landeskunde 50(1941/44), 543-573.
  • Fügedi Erik, Koldulórendek és városfejlődés Magyarországon, in Századok 106 (1972) 69-95.
  • Frank, Isnard W., Zur Errichtung der Österreichisch-Ungarischen Dominikanerprovinz: Zu Beginn des 18. Jahrhunderts und ihrer Vorgeschichte (1569-1704), in Archivum Fratrum Praedicatorum 43(1973), 287-341.
  • Wysokinski Ireneusz OP, Ferrari Zsigmond és a domonkos rend újjászervezése a XVII. századi Magyarországon, in Tanítvány 2001:1. 54-66.
  • Salontai, Mihaela Sanda, Manastiri dominicane din Transilvania, Cluj-Napoca, 2002.
  • Lupesuné Makó Mária, A Domonkos Rend középkori erdélyi kolostorainak adattára, in Történelmi Szemle 46 (2004) 339-384.
  • A domonkos rend Magyarországon, szerk. Illés Pál Attila–Zágorhidi Czigány Balázs, Piliscsaba–Budapest–Vasvár, 2007 (Művelődéstörténeti Műhely, Rendtörténeti konferenciák, 3).


Levéltári helyiség a vasvári domonkos kolostorban Levéltári szekrény A vasvári domonkos kolostor és templom homlokzata

lapkezdet

A levéltár története

A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény a 2001-ben Vasváron megrendezett rendtörténeti kiállítás révén jött létre. A Magyarország legrégebbi, ma is álló domonkos kolostorában működő Vasvári Múzeum a kiállítás megrendezése mellett elvállalta a rendtörténeti emlékek gyűjtésének és feldolgozásának szakmai irányítását, melynek kereteit a Szent Domonkos Rend Magyar Tartományfőnöksége és a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága együttműködési szerződésben rögzítette. A gyűjtemény célul tűzte ki a domonkos rend szétszóródott és kallódó történeti emlékeinek – a levéltári forrásokat is beleértve – összegyűjtését és földolgozását.

A magyar domonkosok az újkorban csak 1938-tól, az önálló magyar rendtartomány létrejöttétől rendelkeztek központi levéltárral. A rend 1938-1950 közötti hivatalos iratanyaga a budapesti rendházban több-kevesebb hiánnyal fennmaradt, jelenleg Vasváron található. Létezett a levéltárnak egy történeti része is, amely a középkortól a 19. századig tartalmazott dokumentumokat, ennek azonban a 1950 után nyoma veszett, a közelmúltban akadtak rá kutatók a rend központi római levéltárában. Az egyes rendházak anyaga a feloszlatás és államosítás után jórészt a területi levéltárakba került, a soproni levéltár kivételével, amely a közelmúltban került elő a templom tornyában elrejtve. Az egykori kolostorok helyén működő plébániákon (Budapest, Szombathely, Sopron) is jelentős irattöredékek, főleg személyi hagyatékok maradtak fenn, ezek begyűjtése jelenleg is folyik. Egy nagyobb iratmennyiség – feltehetően Bőle Kornél hagyatékából – előbb a Munkásmozgalmi Múzeumba, majd a Magyar Országos Levéltárba (P 1572-1574), egy kisebb anyag &x150; Implom Lajos tartományfőnök hagyatéka – pedig az esztergomi Prímási Levéltárba került; ezek visszaszolgáltatása folyamatban van. A vasvári és szombathelyi levéltár anyaga jelenleg Szombathelyen a Vas Megyei Levéltárban, a soproni levéltár további töredékei pedig a Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár Soproni Levéltárában kutathatók.

Bibliográfia
  • Iványi Béla, A Szent Domonkos-rend római központi levéltára: Részletek a magyar dominikánus provincia multjából, in Levéltári Közlemények 7(1929) 1-30.
  • Iványi Béla, Dominikánus levelek és oklevelek a körmendi levéltárban. Körmend, 1942 (Körmendi Füzetek 1).
  • Rosdy Pál, A magyar domonkos rendtartomány levéltárának elenchusa [1948-ból], in Lymbus 2(1990), 23-32.
  • Siptár Dániel, A Domonkos Rend Központi Levéltárának magyar vonatkozású és eredetű anyaga, in Levéltári Szemle 55(2005):2, 14-38.
  • Szőnyi Tamás, A magyar domonkos rendtartomány egykori levéltárának középkori oklevelei, in A domonkos rend Magyarországon, szerk. Illés Pál Attila–Zágorhidi Czigány Balázs, Piliscsaba–Budapest–Vasvár, 2007 (Művelődéstörténeti Műhely, Rendtörténeti konferenciák, 3), 61-76.


Zágorhidi Czigány Balázs, 2005-2008. lapkezdet