Magyar Ferences Levéltár

Honlap http://mfkl.ferencesek.hu
Cím 1024 Budapest, Margit krt. 23. – Rómer Flóris u. 4.
Telefon 1/315-1209, 1/212-5628/116
Fax
E-mail archivum(contra)ofm.hu
Nyitvatartás információ a fönti címeken

A magyarországi ferencesek története [ Bibliográfia | Kiadványsorozat ]

A levéltár története [ Segédletek ]

Munkatársak

A magyarországi ferences rendtartományok története

A Kisebb Testvérek rendjét 1209-ben alapította Assisi Szt. Ferenc. Magyarországra az első ferencesek a német rendtartományból jöttek, talán már 1224-ben. Első kolostoruk Esztergomban volt és 1239-re már létre is jött az önálló magyar rendtartomány (Provincia Hungariae), amely utóbb a rend konventuális irányzatához tartozott. A 15. század első felében azonban az ország déli részén megtelepedtek a rend obszerváns irányzatához tartozó ferencesek is, akik eleinte a bosnyák ferences vikária tagjai voltak, majd ebből 1448-ben kivált egy önálló Vicaria Hungariae. A „cseri barátok” (e nevüket ruhájuk színéről kapták a ‘szürke’ jelentésű szláv „cseri” szó átvételével) népszerűségét nagyban növelte az irányzatukhoz tartozó két nagyhatású misszionárius, Marchiai Szt. Jakab és Kapisztrán Szt. János magyarországi működése is. A Hunyadi-ház támogatását élvezve az obszervánsok azt is elérték, hogy átvehessék a konventuálisok több fontos kolostorát. 1454-ben azonban Igali Fábián, konventuálisok provinciálisa (1452–1477) is reformált szokásokat vezett be, majd 1517-ben ez a rendtartomány is az obszervanciához csatlakozott. Az 1523. évi nagykáptalanon már két magyar rendtartomány küldöttei vettek részt: a reformált provinciát Szűz Máriáról, az obszerváns vikáriából kialakultat pedig a Legszentebb Üdvözítőről (Provincia SS. Salvatoris) nevezték el. Utóbbihoz tartozott a kor két nagyhatású szónoka, Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát is.

A 16. század elején a mariánusoknak 30, a szalvatoriánusoknak 70 kolostora volt, de az oszmán hódítás és a reformáció kövekeztében száz év múlva már csak néhányban éltek ferencesek. A mariánusok a királyi országrészben működtek (központjuk a pozsonyi kolostor volt) és a katolikus megújulást támogató főpapok és főurak támogatásával a 17. század során számos új rendházat nyitottak. A szalvatoriánusokhoz a 17. század elején a királyi országrészben Szakolca, a határvidéken Szécsény, a hódoltságban Gyöngyös (ez volt a rendtartomány központja) és Szeged, Erdélyben pedig Csíksomlyó tartozott, utóbbi azonban 1640-től az újonnan létesült erdélyi kusztódia központja lett. A székelyföldi és a hódoltsági kolostorok egészen a török kor végéig – működő katolikus egyházszervezet hiányában – régióik legfontosabb katolikus intézményei voltak. Ugyanakkor az oszmán hódoltság dterületén, a Duna mentén horvát (bosnyák) ferences misszionáriusok is működtek.

Az oszmánok kiűzése után mindhárom rendtartomány, sőt az 1655-tól önállósult horvátországi Szt. László provincia is igyekezett kolostorokat alapítani a fölszabadított területeken: a mariánusok a Dunántúlon, a szalvatoriánusok az Alföldön, a bosnyákok a Duna mentén, a ladiszlaiták pedig Baranya és Zala megyében telepedtek meg. A vitás területi kérdéseket 1689-ben Antonio Lazari generális definitor rendezte. A „decisio Lazariana” a Szakolca–Nyitra–Vác–Duna vonalon húzta meg a két magyar rendtartomány határát (a budai és pesti kolostorokat a mariánusoknak ítélte), a bosnyákoknak pedig a Drávától délre eső területet jelölte ki. Utóbbiak azonban ezt nem tartották be, így például Budán két rendházat is alapítottak (a Vízivárosban és a Tabánban). 1729-ben az erdélyi kusztódia Szt. Istvánról nevezett rendtartománnyá alakult, 1757-ben pedig a bosnyákok magyarországi kolostoraiból jött létre a Kapisztrán Szt. János rendtartomány. Mindezek mellett 18. században a Havasalföldről menekülő bolgár ferences rendtartomány is alapított kolostorokat Dél-Erdélyben, amelyeket csak 1851-ben csatoltak a Kapisztrán rendtartományhoz.

A magyarországi ferencesek eme rendi szervezetén II. József sem változtatott, csupán bezáratott „fölösleges” kolostorokat, megtiltotta a generálissal való kapcsolattartást és a koldulást, megszüntette a harmadrendet és a Szent Ferenc (kordás) társulatokat, korlátozta a körmeneteket és búcsújárásokat. A 18. század végén a rend másfél tucat gimnáziumot is fönntartott, de 1903-ra mindet föl kellett adniuk. A barokk kori lendületéből sokat vesztett rend megújulása csupán a 19. század végén kezdődött. 1888-ban Malackán, majd máshol is reformkolostorok alakultak. 1897-ben XIII. Leó pápa egyesítette a rend különféle ágazatait, majd a rend vezetősége 1900-ban átszervezte a magyarországi rendtartományokat is. Kapisztrán Szt. János neve alatt egyesítették a kapisztránus és szalvatoriánus provinciákat, de előbbi erdélyi (egykori bolgár ferences) rendházait az erdélyi Szt. István, utóbbi nyugat-felvidéki rendházait pedig a Szűz Mária provincia kapta. A ladiszlaiták magyarországi kolostorait is fölosztották a kapisztránusok és a mariánusok között.

A trianoni béke következtében beállt változások elősorban a mariánusokat érintették hátrányosan, hiszen nyolc felvidéki és három nyugat-magyarországi rendházuk mellett a rendtartomány pozsonyi központja is Magyarország határain kívülre került. Az újjászervezés során a tartományfőnökség Pestre költözött, sőt 1931-ben Esztergomban új gimnáziumot is nyitottak. A kapisztránus rendtartomány kolostorai közül Trianon után kettő a horvát, három az erdélyi, hat pedig (a nyolc mariánus rendházzal együtt) az 1924-ben létrejött, Legszentebb Üdvözítőről nevezett szlovákiai rendtartományhoz került. A helyzet rendeződése után azonban a rendtartomány dinamikus fejlődésnek indult, amelyet az 1930-as évek számos új alapítása jelzett. 1922-től misszionáriusokat küldtek az Amerikai Egyesült Államokba (magyarok lelkigondozására), 1929-től pedig Kínába. A század elejétől kezdve újjászerveződött a harmadrend is, amelynek tagjai számára folyóiratok is megjelentek: Kolozsvárott a Szent Ferenc Hírnöke (1903-től), Magyarországon pedig a Terciárius Közlöny (1921-től, később Ferences Közlöny, majd Magyar Barát).

A virágzó ferences életnek a kommunista diktatúra vetett véget. Kiss Szaléz és Lukács Pelbárt gyöngyösi atyákat már 1946-ban letartóztatták, majd egyiküket brutálisan kivégezték, másikuk pedig munkatáborban halt meg a Szovjetunióban. Amikor pedig 1950 nyarán megindult a magyarországi szerzetesek internálása, az első célpont a hatvani rezidencia volt, amelynek tagjait olyan brutális kegyetlenséggel hurcolták el, hogy Kriszten Rafael házfőnök a börtönben meghalt. 1950 után csak a kapisztránus rendtartomány működhetett tovább csökkentett létszámmal, azzal a feladattal, hogy Esztergomban és Szentendrén gimnáziumokat működtessen. Még nehezebb viszonyok közé kerültek az erdélyi ferencesek. 1948/1949-ben a hatóságok már lefoglalták kolostorépületeik nagyobb részét, majd a megmaradt szerzeteseket 1951/1952 folyamán három kényszerlakhelyre (Körösbánya, Dés, Esztelnek) telepítették. Ezek a „lágerkolostorok” zaklatások, fenyegetések letartóztatások közepette éltek, míg 1968-ra a testvérek végleg elhagyták őket. Az elhurcoltak közül tizenhatan különböző kényszermunkatáborokban haltak meg.

A korlátozások mindehol csupán 1989-ben, a diktatúra elmúltával szűntek meg. Újjáéledt a mariánus rendtartomány (elsősorban Szombathelyen, Sümegen és Pesten) és a kapisztránusok is visszatérhettek régi kolostoraikba (Mátraverebélyre, Szécsénybe, Szegedre, Gyöngyösre), sőt 1989-ben missziót indítottak a kárpátaljai Nagyszőlősön is. 2006-ban a két magyarországi rendtartomány Magyarok Nagyasszonya (Magna Domina Hungarorum) néven egyesült. A romániai fordulatot követően az erdélyi stefaniták is visszakapták több kolostorukat (például Csíksomlyót, Dést, Dévát, Szászsebest), de épületeik jó része még másfél évtized múlva is állami kézben maradt.

Bibliográfia

  • Szabó György Piusz, Ferencrendiek a magyar történelemben: Adalékok a magyar ferencrendiek történetéhez, Bp., 1921.
  • Karácsonyi János, Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig, I-II, Bp., 1922-1924.
  • Kájoni János, Fekete könyv: Az erdélyi ferences kusztódia története, 1684, s. a. rend. Domokos Pál Péter, Madas Edit, Szovák Kornél, Szeged, 1991 (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 31).
  • Györffi Paulus, Ortus, progressus, vicissitudines, excisio et restauratio olim custodiae, nunc ab anno MDCCXXIX. Provinciae Transylvaniae Ordinis Minorum S.P.N. Francisci Strict. Observ. Tituli S. Regis Stephani, Conventus Csikiensi, 1729. – 2. kiad.: Conventus Csikiensis, 1737.
  • Györffi Pál, Az erdélyi ferences kusztódia története, 1729, ford. Domokos Pál Péter, Bp., 1989.
  • Fridrich Urbanus, Historia seu compendiosa descriptio Provinciae Hungariae Ordinis Minorum S. P. Francisci strictioris observantiae, militantis sub gloriosissimo titulo sanctissimi Salvatoris, I-II, Cassoviae, 1759.
  • Pavich, Emericus, Ramus viridantis olivae, in arcam militantis ecclesiae relatus, seu paraphrastica et topographica descriptio provinciae nuper Bosnae Argentinae, jam vero S. Joannis a Capistrano nuncupatae, ordinis minorum observantiae, Budae, 1766.
  • Csevapovich, Gregorius, Synoptico-memorialis catalogus observantis minorum provinciae S. Joannis a Capistrano, olim Bosnae Argentinae; a dimidio seculi XIII. usque recentem aetatem, Budae, 1823.
  • Csevapovich Gregorius, Recensio observantis minorum Provinciae S. Joann. a Capistrano, per Hung. Austr. Inf. et Slavon. extensae: Commentariis ethnol. philol. statist. geogr. hist. illustrata, Budae, 1830.
  • [Nyürő Zsigmond], Adatok a szenferencz-rendi szrzet történetéhez honunkban, in Religio 2(1850), 122-124, 131-132, 146-148, 155-157, 383-384, 391-392, 399-400, 550-552.
  • Balázsovits Odoricus, Brevis historia conventuum Ordinis S. Seraphici Reformatae Provinciae S. Mariae Hungariae, Posonii, 1869.
  • Kollányi Ferenc, Magyar ferencrendiek a XVI. század első felében, in Századok 32(1898), 317-327, 405-419, 510-518, 600-620, 716-731, 814-821, 909-930.
  • Nagy Béni, A mariánus ferencesek a XVI. század első felében, in Katholikus Szemle 27(1913), 369-388, 531-539.
  • Nagy Béni, A mariánus ferencesek II. József korában, in Katholikus Szemle 19(1905), 456-475, 563-585.
  • Nagy Béni, A mariánus ferencesek 1790-től az 1823-iki nemzeti zsinatig, Bp., 1914 (Szent István-Társulat tudományos és irodalmi osztályának felolvasó üléseiből, 87).
  • Balanyi György, A ferences mozgalom begyökerezése magyar földön, Bp., 1940 (Értekezések a történettudomány köréből, XXV/10).
  • Unyi Bernardin, Sokácok-bunyevácok és a bosnyák ferencesek története, Bp., 1947 (Gyöngyösi ferences könyvek, 10).
  • Schematismus almae Provinciae S. Joannis a Capistrano Ordinis Fratrum Minorum S. P. N. Francisci in Hungaria anno bissextili1948, Bp., 1948.
  • Takács J. Ince OFM–Pfeiffer János, Szent Ferenc fiai a veszprémi egyházmegyében a 17–18. században, I-II, szerk. Kapiller Imre–Mezei Zsolt, Pápa–Zalaegerszeg, 2001.
  • Takács Ince, Magyar ferences aszketikus élet és aszketikus kiadványok különös tekintettel a XVII. és XVIII. századra, Bp., 1942 (A Szent István Akadémia I. hittudományi és bölcseleti osztályának értekezései, III/7).
  • Farkas Seraphinus OFM, Scriptores Ordinis Minorum S. P. Francisci Provinciae Hungariae reformatae nunc S. Mariae, Posonii, 1879.
  • Benedek Domokos, Az Erdélyi Ferences Rendtartomány nagyjai a XVII. századtól napjainkig: 23 életrajz, Kolozsvár, 1996 (Szent Bonaventura, 2).
  • Benedek Fidél, A Szent István királyról nevezett erdélyi ferences rendtartomány, s. a. rend.

    Sas Péter, Kolozsvár, 2002 (Szent Bonaventura, új sorozat, 23-24).

  • Benedek Fidél, Ferences kolostorok és templomok [Erdélyben], I-II, s. a. rend. Sas Péter, Csíkszereda, 2005–2008 (Bibliotheca Transsylvanica, 57/1-2).
  • Bartalis János, Halálra ítélve: Szent István Királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány története 1949-1989-ig testvérek vallomása alapján, Déva, 2001.
  • Rácz Pius OFM, Ferencesek az ország nyugati részén [a mariánus rendtartományban], Zalaegerszeg, 2004.

Fontes historici Ordinis Fratrum Minorum in Hungaria / Magyar ferences források

  1. „Te meztelen Krisztus, hol hagytad az ingedet?”: Ferencesek a feloszlatás idején, összeáll. Kálmán Peregrin, Bp., 2000 (Series D/4).
  2. A Paokingi Apostoli Prefektúra rövid története / Historia brevis Praefecturae Apostolicae de Paoking / szerk. Kálmán Peregrin és Vámos Péter, ford. Tömösvári Emese, Bp., 2005 (Series D/4).
  3. Nagy András OFM, A szécsényi rendház historia domusa, ford. Boros Gyevi Imre, a latin szöveget s. a. rend. Tömösvári Emese, Bp., 2006 (Series D/2).
  4. Richter Pál, Der Melodienbestand des Franziskanerordens im Karpatenbecken im 17. Jahrhundert / A ferences rend dallamkészlete a XVII. században a Kárpát-medencében, Bp., 2007 (Series E/2).
  5. Medgyesy S. Norbert, A csíksomlyói ferences misztériumdrámák forrásai, művelődés- és lelkiségtörténeti háttere, Bp.–Piliscsaba, 2009.


A budapest-országúti ferences kolostor és templom a Margit körút és a Rózsadomb felől

lapkezdet

A levéltár története

A ferences rend minden magyarországi rendtartományának és kolostorának volt saját levéltára, amelyeknek legtöbbre becsült kincsei a különféle kéziratos krónikák voltak.

A mariánus tartományfőnökség régebbi levéltára Pozsonyban volt és a trianoni béke után is ott maradt, ma a Pozsonyi Állami Levéltár (Státny archív v Bratislave) őrzi. Az újabb, Pesten őrzött iratokat az 1950. évi föloszlatás után Bakács István mentette át a Magyar Országos Levéltárba (P 233). Ugyanekkor a többi rendházak megmaradt iratai is állami levéltárakba kerültek. 1950 előtt a kapisztránus rendtartomány iratait is két helyen őrizték: a régebbieket, amelyek zömében az 1900-ban megszűnt szalvatoriánus tartományfőnökség levéltárát alkották, Gyöngyösön, az újabbakat pedig (a kapisztránus provincia régebbi irataival együtt) a budai kolostorban. A budai levéltár végig a rend kezén maradt, Gyöngyösön azonban a legértékesebbnek vélt iratokat a szerzetesek még 1949/1950-ben elrejtették a kolostor épületében: ezek csak 1998-ban kerültek elő. Az iratok másik részét az államosítás után a Heves Megyei Levéltár vette kezelésébe, de 1969-ben Soós Imre levéltárigazgató visszaszolgáltatta a Kapisztrán Rendtartománynak.

Ekkor jött létre mai formájában a Magyar Ferences Levéltár, amelynek ezentúl még számos, államosítást elkerült iratot sikerült összegyűjtenie a szerzetesek hagyatékaiból és egyéb helyekről. Ez azt jelentette, hogy a levéltár sok olyan fondtöredéket is őrzött különböző rendházakból, amely fondok más részei a megyei állami levéltárakban voltak. Emiatt a rendszerváltás után, 1995-től kezdve a levéltár megkezdte az államosított iratok visszaszerzését és a fondok egyesítését. 2004-re minden állami levéltárba került, egykori kapisztrán rendtartományhoz tartozó rendházi anyag visszakerült a rendhez, a két magyarországi privincia egyesítését követően pedig, 2008-ban az egykori mariánus provincia rendházainak állami kezelésbe vett iratainak visszaszerzése is megindult. A rendezési munkák folyamatosan zajlanak, de egyes levéltári egységekről részletesebb segédletek is rendelkezésre állnak.

Nyomtatott segédletek

  • Némethy Lajos, A budai Sz. Ferencziek pecsétnyomó-gyűjteménye, in Egyházművészeti Lap 3(1882), 101-104, 142-147, 174-178.
  • Csóka Ferenc, A ferencrend történetének kutatása Magyarországon 1945-1976, in Levéltári Szemle 27(1977):2, 359-361.
  • Borsodi Csaba, A ferences levéltárak sorsa 1948 után, in Takács J. Ince OFM–Pfeiffer János, Szent Ferenc fiai a veszprémi egyházmegyében a 17–18. században, szerk. Kapiller Imre ; összeáll. Mezei Zsolt, Pápa–Zalaegerszeg, 2001, II, 881-885.


Koltai András, 2004. lapkezdet