könyvbemutató

Megjelent Székely László apátplébános kőszegi krónikája

2015. október 20-án kedden 18 órától a kőszegi Jurisics-vár lovagtermében lesz a „Kőszegi krónika, 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései” című 656 oldalas kötetet bemutatója. A kézirat sajtó alá rendezése a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár műhelyében készült. Ezért Pál Ferenc levéltáros, a kötet egyik szerkesztője mutatja be. Köszöntőt mond Huber László polgármester, gondolatait megosztja Harangozó Vilmos plébános, verset mond Kósa Roland, énekel a Kőszegi Római Katolikus Plébánia Egyházi Énekkara.

 

Atlaszbemutató és térképészeti műhelykonferencia Szombathelyen

Lezárásra kerül a „A múlt nyomában” című projekt, amelynek keretében a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár az elmúlt években örökségpedagógiai programott fejlesztett ki, elsősorban az egyházmegye saját fenntartású iskolái számára a TÁMOP- 3.2.13-12/1-2013-0029 számú támogatásával. A projekt atlaszbemutatóval és műhelykonferenciával egybekötött sajtótájékoztatójára 2014. augusztus 29-én (péntek) kerül sor a szombathelyi Eölbey-házban (Szily János utca 2.)

 

A Prímási Levéltár könyvbemutatója Budapesten

A Prímási Levéltár 2014. május 30-án 10 órai kezdettel a budavári Prímási Palotában (Úri utca 62.) mutatja be legújabb kiadványait:

  • A Prímási és Főkáptalani Levéltár tervgyűjteményének katalógusa – bemutatja Sisa József (igazgató, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet)
  • Lengyel Tiszti Tábor – Ipolyhídvég 1939–1944 – bemutatja Csombor Erzsébet (igazgató, MNL Komorom-Esztergom Megyeri Levéltára)

A megjelenteket köszönti Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

Ferences könyvbemutató

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Magyar Napló Kiadó 2013. május 9-én, csütörtökön, 17.30-tól, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében (1052 Budapest, Piarista köz 1., 2. emelet) mutatják be a Nyolcszáz esztendős a ferences rend. Tanulmányok a rend lelkiségéről, történeti hivatásáról és kulturális-művészeti szerepéről című könyv két kötetét. Az estet Varga Kapisztrán OFM, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára nyitja meg. A köteteket Sarbak Gábor irodalomtörténész mutatja be. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Az esztergomi főegyházmegye történeti kiadványainak bemutatója

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottsága 2013. április 8-án, a magyarországi római katolikus egyházmegyéket újrarendező „Hungarorum Gens” pápai rendelkezés megjelenésének 20. évfordulója alkalmából konferenciát rendezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogtudományi Karának dísztermében (Budapest, VIII. Szentkirályi u. 28.) A konferencián Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek és Tarlós István főpolgármester előadásai után Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem, az egyetem rektora mutatta be A katolikus Budapest című kétkötetes művet, amely teljességre törekvően mutatja be a főváros katolikus egyházi közösségeit és épületeit. Szót kapott a két kötet szerkesztője, Beke Margit is. Ezt követően mutatta be Szelestei Nagy László irodalomtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára az esztergomi Prímási Levéltár új kiadványát, a Fodor Nóra és Szőnyi Tamás szerkesztésében készült Archivum Ecclesiasticum Vetus című kötetet, ami a levéltár 1766 előtti anyagának legfontosabb részét képező iratsorozat jegyzékét tartalmazza.

budapest.hu, magyarkurir.hu, esztergomi-ersekseg.hu

Forráskiadvány a Debreceni Református Kollégium fennállásának 475. évfordulójára

Idén, 2013-ban ünnepli fennállásának 475. évfordulóját a Debreceni Református Kollégium. A jeles évfordulót ünnepségsorozattal és kiadványokkal ünneplik, és ebből az alkalomból egy új honlap is elindult 475.reformatus.hu címen. A jubileumi programsorozatról március 22-én sajtótájékoztatót tartottak a Kollégium kis tanácstermében, ahol Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Fekete Károly, a Hittudományi Egyetem rektora, a Kollégiumi Igazgatótanács elnöke ismertették az ünnepségsorozat részleteit.

Digitális forráskiadvány Shvoy Lajos amerikai útjáról

Megjelent a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár új, DVD-ROM formájú digitális forráskiadványa, amelynek címe Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök amerikai útja, 1937. A kiadvány sajtótájékoztatójára és a szakmai bemutatójára 2013. február 8-án (péntek) 16 órakor kerül sor Székesfehérváron, a Szent István Művelődési Házban. Köszöntőt mond Spányi Antal székesfehérvári püspök. A forráskiadványt bemutatják a szerkesztők: Mózessy Gergely és Nádasi Richárd.

Batthyány Ádámról szóló monográfia bemutatója Szombathelyen

A Győri és a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár közös szervezésében került sor 2012. november 20-án délután Szombathelyen, az Eölbey-ház dísztermében Koltai András (a Piarista Rend Magyar Tartománya levéltárosa) Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén című könyvének ünnepélyes bemutatójára. A könyv a Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványsorozatában jelent meg, témája azonban leginkább Vas megyéhez kötődik, hiszen Batthyány Ádámnak (1610–1659) legfontosabb rezidenciái Németújváron és Rohoncon voltak, valamint udvartartásának vezető rétege is Vas megye nemességből került ki.

Oldalak

Feliratkozás RSS - könyvbemutató csatornájára