TÁMOP

Atlaszbemutató és térképészeti műhelykonferencia Szombathelyen

Lezárásra kerül a „A múlt nyomában” című projekt, amelynek keretében a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár az elmúlt években örökségpedagógiai programott fejlesztett ki, elsősorban az egyházmegye saját fenntartású iskolái számára a TÁMOP- 3.2.13-12/1-2013-0029 számú támogatásával. A projekt atlaszbemutatóval és műhelykonferenciával egybekötött sajtótájékoztatójára 2014. augusztus 29-én (péntek) kerül sor a szombathelyi Eölbey-házban (Szily János utca 2.)

 

A Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár örökségpedagógiai programja

A múlt nyomában” címmel indul meg 2014-től a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár örökségpedagógiai programja, a TÁMOP európai uniós pályázati támogatásával. Ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót 2013. december 11-én a szombathelyi Püspöki Palota konferenciatermében. A program a korábban sikeresen befejezett hasonló örökségpedagógiai program folytatása lesz, amely kedvező fogadtatásra talált mind a pedagógusok, mind pedig a diákok körében. Az új program keretében 12 iskolai vetélkedő, valamint 12 három napos témanap kerül megrendezésre. A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílik egy 12 levéltári nemesmásolatot tartalmazó csomag elkészítésére, valamint egy az egyházmegye történetét bemutató 24 oldalas atlasz megjelentetésére is.

Feliratkozás RSS - TÁMOP csatornájára