A Fraknói Vilmos-díjakat idén is november 20-án, Fraknói Vilmos halálának évfordulóján osztották ki. Az elismeréseket Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője adta át a budapesti Károlyi-palota Lotz-termében. A 2009. évi díjak egyikét dr. Kovács Imre Endre premontrei szerzetes, történész kapta, aki rendjének történetét már a diktatúra éveiben is kutatta, a rendszerváltás után pedig visszaszerezte a csornai prépostság államosított iratait és a Soproni Levéltár munkatársainak segítségével megszervezte a Csornai Premontrei Prépostság Levéltárát.

A másik két díjazott Bíróczi István nagykéri (Nyitra megye) plébános, iskolaalapító, a „Miatyánk” imakönyv szerkesztője és dr. Legeza László mérnök-tanár, a „mérnöki etika” tantárgy megteremtője, a magyarországi egyházmegyéket és szerzetesrendeket bemutató képes könyvsorozat fotográfusa kapta. A Fraknói Vilmos-díjat az oktatásügyi és kulturális miniszter olyanoknak adományozza, akiknek a teológia, a filozófia vagy az egyháztörténelem területén kiemelkedőt alkottak, illetve tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését.