A Kalocsai Érseki Levéltár az év levéltára

Az év levéltára 2013
Az év levéltára 2013: Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár

A Magyar Levéltárosok Egyesülete által alapított „Az év levéltára” díj 2013. évi díjazottja a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár lett, amely nagy megtiszteltetés az egész egyházi levéltárügy számára. A díj ünnepélyes átadó rendezvényére 2013. november 27-én (szerdán) 14 órától kerül sor A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára központi épületében (1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.).

A vándordíj egy kiemelkedő szakmai tevékenységet folytató levéltári intézmény elismerését szolgálja, mely évente kerül kiosztásra. A díjátadó rendezvény lehetőséget ad a győztes levéltári intézmény szakmai bemutatására, bemutatkozására. A díj elnyerésére kiírt pályázat pályaműveit az MLE elnöksége által felkért szakmai zsűri bírálta el.

A díjátadón készült képek megtekinthetők:

Az átadási ünnepség programja a következő volt:

14:00–14:30
A Magyar Levéltárosok Egyesülete elnökének és a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójának köszöntője
Halász János kultúráért felelős államtitkár úr köszöntője
A szakmai zsűri döntésének ismertetése
Az Év Levéltára díjat átadják: Halász János államtitkár úr és Gyimesi Endre miniszteri biztos
14.30–15.45 A díjazott levéltár bemutatkozó pogramja
Én és a levéltár (rövidfim)
Gyűjteményi együttmködés, kötös szolgáltatási lehetőségek (Lakatos Adél, Janka György, Mózessy Gergely hozzászólásai)
Levéltári kommunikáció, kutatói igények (Koltai András, Kollega Tarsoly István, Cseh Gergő Benedegúz ismertetői)