Az „Év levéltári kiadványa” pályázat 2015. évi eredményhirdetése és díjátadója 2016. január 28-án, csütörtökön 11 órától lesz az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (1067 Budapest, Eötvös utca 7.)

 

A díjazottak között idén is szerepelnek az egyházi levéltárak kiadványai. A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár a monográfiák kategóriájában első lett, a Győri Egyházmegyei Levéltár a forráskiadványok között, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár pedig a szakmai kiadványok (segédletek) között kaptak 2. díjat.

 

Program:

  • Dr. Vígh Annamária főosztályvezető (Emberi Erőforrások Minisztériuma, Közgyűjteményi Főosztály) köszöntője
  • Biszak Sándor ügyvezető igazgató (Arcanum Adatbázis Kft.) köszöntője
  • A szakmai zsűri döntését ismerteti Prof. Dr. Szögi László, a zsűri elnöke. A zsűri többi tagjai Á. Varga László, Kollega-Tarsoly István, Szakály Sándor, és Cseh Gergő Bendegúz voltak.
  • Az I. díjban részesült kiadványok bemutatása

Forráskiadványok kategória

  1. Márki Sándor naplói I. 1873–1892. Szerk. Erdész Ádám (MNL Békés Megyei Levéltára) – Bemutatja: Dr. habil. Pajkossy Gábor, egyetemi docens, ELTE BTK Történeti Intézet Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék
  2. Nemes Gábor: Brevia Clementina. Magyar vonatkozású brévék VII. Kelemen pápa idejéből 1523–1526 (Győri Egyházmegyei Levéltár)
  3. „Törvényes” megszállás. Szovjet csapatok Magyarországon 1944–1947 között (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára)

Monográfiák, tanulmánykötetek

  1. Tóth Tamás: A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye 18. századi megújulása Patachich Gábor és Patachich Ádám érsekek idején 1733–1784 (Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár) – Bemutatja Siptár Dániel tudományos munkatárs (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára)
  2. Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században (1700–1777) (MNL Veszprém Megyei Levéltára)
  3. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 34. (Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára)

Levéltári szakmai kiadványok

  1. Fazekas István: A Haus-, Hof- und Staatsarchiv magyar vonatkozású iratai (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) – Bemutatja: Dr. Kulcsár Krisztina főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
  2. Bernád Rita–Barabás Kisanna: Plébániai levéltárak II. A Marosvásárhelyi és a Székely-udvarhelyi Gyűjtőlevéltárak repertóriuma (Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár)
  3. Géra Eleonóra–Oros András–Simon Katalin: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái, 1699–1703 (Budapest Főváros Levéltára)

Levéltári adatbázisok

  1. Ybl Miklós Virtuális Archívum (Budapest Főváros Levéltára) – Bemutatja: Sisa József igazgató (MTA BTK Művészettörténeti Intézet)
  2. A gyulai zsidó temető adatbázisa (MNL Békés Megyei Levéltára)

 

Lásd még:

http://www.leveltaros.hu/sites/default/files/Ev_Leveltari_kiadvanyai_meghivo_2016.pdf

http://www.magyarkurir.hu/hirek/egyhazi-konyveket-is-elismertek-az-ev-leveltari-kiadvanya-dijjal

http://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/atadtak_az_ev_leveltari_kiadvanya_dijakat

http://www.leveltaros.hu/Ev_Leveltari_Kiadvanya_dijatado_20160128

http://www.kalohirek.hu/tudas/kalocsai-az-ev-leveltari-kiadvanya-monografia-a-xviii.-szazadi-kalocsarol