2008. december 11-én az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) tartották A Magyar Katolikus Püspöki Kar Tanácskozásai 1949-1965 között című kétkötetes forráskiadvány bemutatóját, amelyet Borovi József gyűjteményének fölhasználásával Balogh Margit állított össze, és a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) adott ki. A bőséges jegyzetanyag elkészítésében Gárdonyi Máté és Rosdy Pál működött közre.
A bemutatón a kötet szerkesztői és kiadói elmondták, hogy a püspökkari konferenciákon Mindszenty József letartóztatása után, 1949 januárjától megszűnt az addig megszokott jegyzőkönyvvezetés, attól kezdve a jegyzőkönyvek csupán rövid, emlékeztető jellegű, néhol semmitmondó följegyzéseket jelentettek. Ezért e két kötet ezeken túl tartalmazza a püspökkari körleveleket és az egyes püspökök naplószerű személyes jegyzeteit is, amelyek elsősorban az egyházi levéltárosok utóbbi években végzett rendezési munkái során váltak hozzáférhetővé. További érdekessége a kiadványnak, hogy közli kommunista államvédelmi hatóság számára készített titkosügynöki jelentéseket is. Ezáltal – mint azt Gyarmati György, az ÁBTL főigazgatója is hangsúlyozta a könyvbemutatón – olyan forráskiadvány készült, amelyben a titkosszolgálati jelentések végre más források kontextusába kerültek, és így nem kaptak túlontúl nagy hangsúlyt, de jelentőségüket nem is becsülték alá.
A kiadványból kiderül, hogy az 1949-1965 közötti időszakban a magyar katolikus püspöki kar hatalmas állami nyomás alatt próbált meg tovább dolgozni az egyházi élet fönntartásán. Volt olyan olyan püspöki ülés is (például 1958. október 1-jén) amelyen nem is a püspökök egyike, hanem az egyházakat felügyelő pártállami szerv, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) elnöke, Horváth János elnökölt. Az 1965-ös korszakhatárt az indokolta, hogy a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) rendelkezése értelmében a püspöki kar újra visszanyerte a konferencia formáját, és a jegyzőkönyveket ismét részletesebben vezették.
A kötetet bemutató Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát többek között arról beszélt, hogy „a könyv tapintattal mondja ki az igazságot, így a történelmi objektivitásért senki nem sértődhet meg”. Mivel a közlés célja nem az ügynökök leleplezése és a bűnösök elítélése volt, ezért nem oldották föl az ügynöki fedőneveket sem. A forráskiadvány ellenben részletes és eddig kevesek által ismert képet ad arról, hogy a magyar katolikus egyház legfelsőbb vezetése a diktatúra kényszerítő körülményei között milyen gondokkal és kérdésekkel találkozott, azokról hogyan gondolkodott, és milyen döntéseket hozott. Annak megismeréséhez, hogy e kényszerek és döntések milyen hatással voltak az egyház mindennapjaira, még számos más forrás földolgozása is szükséges.
