Egyházi levéltárak „Az év levéltári kiadványa” 2013. évi díjazottjai között

Shvoy Lajos amerikai útja (DVD kiadvány), 2013

„Az év levéltári kiadványa" 2013. évi díjazottjai között ismét szerepeltek egyházi levéltárak. A forráskiadványok kategória első díját a Székesfehérvári Püspöki Levéltár című Shvoy Lajos székesfehérvári püspök amerikai útja, 1937 című DVD kiadványa nyerte, ami a maga módján úttörő vállalkozás volt. Ugyanebben a kategóriában a II. díjat Padányi Bíró Márton veszprémi püspök végrendeletének kiadásáért a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára, a III. díjat pedig a Piarista Levéltár Tanácsköztársasággal kapcsolatos forráskiadványa kapta.

A levéltári szakmai kiadványok (segédletek) kategóriájában szintén egyházi levéltár, a Prímási Levéltár kapta az első díjat az Archivum Ecclesiasticum Vetus iratsorozat jegyzékéért, amelyet Fodor Nóra és Szőnyi Tamás szerkesztettek.

A budapesti unitárius könyvtár és levéltár ünnepi programja

Unitárius címer

A Magyar Unitárius Egyház Egyház Könyvtára és Levéltára 2014. január 16–17-én a vallásszabadság ünnepe és a Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából ünnepi pogramot rendez.

  • 2014. január 16. csütörtök 18:00 A Dr. Szent-Iványi Sándor Unitárius Gyűjtemény névadó ünnepsége, az intézmény új helyiségei, valamint a Dr. Szent-Iványi Sándor életéről és a gyűjtemény történetéről szóló időszakos kiállítás megnyitója. Beszédet mond Hölvényi György egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár, Bálint Benczédi Ferenc püspök és Elekes Botond főgondnok. Helyszín: 1055 Budapest, Nagy Ignác u. 2–4. 1. em.

  • 2014. január 17. péntek „Ember az embertelenségben”: Szent-Iványi Sándor a vészkorszakban konferencia. Helyszín: Budapest 1055 Nagy Ignác u. 2–4. 1. emelet, gyülekezeti terem. A konferencia programját lásd mellékelve.
  • 2014. január 17. péntek 18:00. „A szépség szerelmese”: Körösfői Kriesch Aladár festő- és iparművész születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás ünnepélyes megnyitója. Művészettörténeti előadást tart Kriesch György, a festő unokája, közreműködik Kriesch Barbara hárfaművész, a festő dédunokája. Helyszín: Budapest 1055 Nagy Ignác u. 2–4. 1. emelet, gyülekezeti terem.

A Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár örökségpedagógiai programja

Szombathely, TMOP sajtótájékoztató, 2013.12.11.

A múlt nyomában” címmel indul meg 2014-től a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár örökségpedagógiai programja, a TÁMOP európai uniós pályázati támogatásával. Ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót 2013. december 11-én a szombathelyi Püspöki Palota konferenciatermében. A program a korábban sikeresen befejezett hasonló örökségpedagógiai program folytatása lesz, amely kedvező fogadtatásra talált mind a pedagógusok, mind pedig a diákok körében. Az új program keretében 12 iskolai vetélkedő, valamint 12 három napos témanap kerül megrendezésre. A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílik egy 12 levéltári nemesmásolatot tartalmazó csomag elkészítésére, valamint egy az egyházmegye történetét bemutató 24 oldalas atlasz megjelentetésére is.

„Bethlen Gábor egyházpolitikája” konferencia a Debreceni Református Kollégiumban

A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár és a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete tudományos konferenciát rendez 2013. december 12-én és 13-án (csütörtökön és pénteken) a Debreceni Református Kollégium Dísztermében. A rendezvény szerves részeként kerül sor a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelmi- és Politikatudományi Osztályának programjára (DOSz-Café) „A Tündérkert bűvöletében. Beszélgetések a korújkori Erdély-kutatás régi és újabb perspektíváiról” címmel. Felkért hozzászólók: Buzogány Dezső, Dáné Veronka, Jeney-Tóth Annamária, Papp Klára, Sipos Gábor.

A Kalocsai Érseki Levéltár az év levéltára

Az év levéltára 2013: Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár

A Magyar Levéltárosok Egyesülete által alapított „Az év levéltára” díj 2013. évi díjazottja a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár lett, amely nagy megtiszteltetés az egész egyházi levéltárügy számára. A díj ünnepélyes átadó rendezvényére 2013. november 27-én (szerdán) 14 órától kerül sor A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára központi épületében (1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.).

A vándordíj egy kiemelkedő szakmai tevékenységet folytató levéltári intézmény elismerését szolgálja, mely évente kerül kiosztásra. A díjátadó rendezvény lehetőséget ad a győztes levéltári intézmény szakmai bemutatására, bemutatkozására. A díj elnyerésére kiírt pályázat pályaműveit az MLE elnöksége által felkért szakmai zsűri bírálta el.

A díjátadón készült képek megtekinthetők:

Egyháztörténeti konferencia Nyíregyházán a közelmúlt kutatásáról

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola 2013. november 7-én konferenciát rendez Nyíregyházán „Aki nincs ellenünk, az velünk van?” címmel a közelmúlt egyháztörténetének kutatásától. A konferenciára mindenkit szeretettel várnak, aki pedig előre regisztrál Janka Györgynél (jankagy_kontra_atanaz.hu), azt ebédre is vendégül látják.

Evangélikus gyűjteményi konferencia 2013

„Értékőrzés – digitalizálás” címmel rendezik meg az Evangélikus országos gyűjteményi konferenciát és szakmai továbbképzést 2013. november 8-án és 9-én Budapesten a Lágymányosi Ökumenikus Központban (XI., Magyar tudósok körút 3.) A részletes programot lásd a mellékelt meghívóban.

Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon (konferenciabeszámoló)

Jezsuita címer (könyvdísz)

Sárospatak, a Bodrog-parti Athén. A méltán híres református kollégiumáról, a protestáns művelődés fellegváraként ismert városnak van egy kevésbé ismert arca is, a katolikus Sárospatak. 350 éve, 1663-ban telepedtek le a jezsuita atyák a városban, a Felső-Magyarországi térségben zajló katolikus megújulás részeként. A pataki megtelepedésről és a katolikus megújhodás folyamatáról tanácskoztak egy művelődéstörténeti konferencia keretében a 2013. október 3-án Sárospatakon összegyűlt történészek, irodalomtörténészek.

„Szerzetesek asztala” konferencia (budapesti szerzetesi gyűjteményi nap)

In der Klosterküche / Eduard von Grützner, 1911 (részlet)

Első alkalommal rendeztek a Budapesten működő szerzetesi gyűjtemények (Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára és Levéltára, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Könyvtára és Levéltára) „gyűjteményi napot” a budai Tamás Alajos közösségi házban (Rómer Flóris u. 4.), ahol a rossz idő ellenére (vagy éppen azért) összesen több, mint hetvenen gyűltek össze, közte a gasztrónómiatörténet kutatói és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történész hallgatói.

Szabadi István kitüntetése

Szabadi István, 2013. aug. 19.

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából, az emberi erőforrások miniszterének megbízásából Doncsev András parlamenti államtitkár szakmai kitüntetéseket adott át 2013. augusztus 19-én 17 órakor a Szépművészeti Múzeumban. A díjazottak között volt dr. Szabadi István, a Tiszántúli Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltára igazgatója is, aki a legmagasabb levéltárosi szakmai díjat, a Pauler Gyula-díjat kapta meg (az idei évtől bevezetett új rendszer szerint idén egyetlen díjazottként).

Véget ért a MELTE és az EME közös szegedi vándorgyűlése

Temesvár, püspöki palota, a MELTE-EME vándorgyűlés résztvevői, 2013.07.03

Temesvári szakmai kirándulással fejeződött be július 3-án, szerdán a MELTE és az EME közös szegedi vándorgyűlése. A gyűlésnek első alkalommal adott otthont a Szeged-Csanádi Egyházmegye, egész pontosan annak levéltárosa, Szaplonczay Miklósné, akinek gondos szervező munkája kiterjedt a közel nyolcvan résztvevő elhelyezésének, ellátásának és mozgatásának minden részletére. A szállást a Szent Gellért Szeminárium és a Szegedi Tudományegyetem Apáthy István kollégiuma biztosította, a konferencia színhelyét pedig a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola (Klebelsberg terem). Ezek az intézmények mind szegedi Dóm tér nyugati oldalán álló püspöki épületegyüttesben helyezkednek el.

A vándorgyűlés kezdetén történt meg a Kormos László-díj átadása, amellyel a MELTE ezúttal Lakos János leköszönő levéltári szakfelügyelőt tüntette ki. A közgyűlés során pedig az egyesület tagjai megemlékeztek arról, hogy a MELTE pontosan 20 évvel ezelőtt alakult meg Debrecenben, Kormos László kezdeményezésére.

Részletes beszámoló és fényképek a konferencia saját oldalán.

A Magyar Evangélikus Digitális Tár

Magyar Evangélikus Digitális Tár

Nemrég óta jelentős evangélikus egyháztörténeti anyag érhető el az interneten, nagyrészt nyomtatott, de részben stencilezett-gépelt formában. A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) 2010 pünkösdjén kezdte meg a reformáció 500. évfordulójára, a 2017-es emlékévre való tartalmi felkészülést. 2017-ig az evangélikus egyház digitalizáltatja és interneten ingyenesen közzéteszi a magyarországi evangélikusokkal kapcsolatos 1801-2010 között írt teológiai és történeti műveket, valamint a legfontosabb levéltári gyűjteményeket.

Johan Ickx vatikáni levéltáros előadása Budapesten

Johan Ickx előadása, Budapest, MNL, 2013. máj. 28.

A Magyar Nemzeti Levéltár és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet meghívására meghívására Prof. Dr. Johan Ickx, a Vatikáni Államtitkárság Államok közötti Kapcsolatok Szekciója Történeti Levéltárának (Archivio Storico della Seconda Sezione [dei Rapporti con gli Stati] della Segreteria di Stato, korábban Archivio della Congregazione degli Affari Ecclesiastici Straordinari) vezetője 2013. május 2013. május 27. és 29. között látogatást tett az Magyarországon.

Az európai egyházi levéltárosok konferenciája Róma mellett

Az Egyházi Levéltári Szövetség (Associazione Archivistica Ecclesiastica) és a Kultúra Pápai Tanácsa 2013. április 29. és május 1. között rendezték meg a Róma melletti Ciampino-ban (Istituto Madonne del Carmine) az európai egyházi levéltárosok második konferenciáját (Conferenza degli Archivisti Ecclesiastici Europe), amelyen összesen 18 ország képviseltette magát. A konferenciát Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsa elnöke nyitotta meg. Az olasz, vatikáni, albán, osztrák, boszniai, horvát, francia, német, máltai, portugál, román, spanyol résztvevők mellett jelen volt Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója, valamint Tóth Tamás történész, a római Pápai Magyar Intézet rektora. Tóth Tamás előadást is tartott „Nyilvános levéltárak és egyházi fondok: Magyarország esete” (Archivi pubblici e fondi ecclesiastici: Il caso dell’Ungheria) címmel.

Ferences könyvbemutató

Nyolcszáz esztendős a ferences rend, I-II, Budapest, 2013.

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Magyar Napló Kiadó 2013. május 9-én, csütörtökön, 17.30-tól, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében (1052 Budapest, Piarista köz 1., 2. emelet) mutatják be a Nyolcszáz esztendős a ferences rend. Tanulmányok a rend lelkiségéről, történeti hivatásáról és kulturális-művészeti szerepéről című könyv két kötetét. Az estet Varga Kapisztrán OFM, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára nyitja meg. A köteteket Sarbak Gábor irodalomtörténész mutatja be. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Az esztergomi főegyházmegye történeti kiadványainak bemutatója

A Katolikus Budapest kötet bemutatója, PPKE ÁJK, 2013. április 8.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottsága 2013. április 8-án, a magyarországi római katolikus egyházmegyéket újrarendező „Hungarorum Gens” pápai rendelkezés megjelenésének 20. évfordulója alkalmából konferenciát rendezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogtudományi Karának dísztermében (Budapest, VIII. Szentkirályi u. 28.) A konferencián Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek és Tarlós István főpolgármester előadásai után Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem, az egyetem rektora mutatta be A katolikus Budapest című kétkötetes művet, amely teljességre törekvően mutatja be a főváros katolikus egyházi közösségeit és épületeit. Szót kapott a két kötet szerkesztője, Beke Margit is. Ezt követően mutatta be Szelestei Nagy László irodalomtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára az esztergomi Prímási Levéltár új kiadványát, a Fodor Nóra és Szőnyi Tamás szerkesztésében készült Archivum Ecclesiasticum Vetus című kötetet, ami a levéltár 1766 előtti anyagának legfontosabb részét képező iratsorozat jegyzékét tartalmazza.

budapest.hu, magyarkurir.hu, esztergomi-ersekseg.hu

Forráskiadvány a Debreceni Református Kollégium fennállásának 475. évfordulójára

Intézménytörténeti források a Debreceni Református Kollégium Levéltárában, szerk. Szabadi István, Debrecen, 2013.

Idén, 2013-ban ünnepli fennállásának 475. évfordulóját a Debreceni Református Kollégium. A jeles évfordulót ünnepségsorozattal és kiadványokkal ünneplik, és ebből az alkalomból egy új honlap is elindult 475.reformatus.hu címen. A jubileumi programsorozatról március 22-én sajtótájékoztatót tartottak a Kollégium kis tanácstermében, ahol Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Fekete Károly, a Hittudományi Egyetem rektora, a Kollégiumi Igazgatótanács elnöke ismertették az ünnepségsorozat részleteit. Ez alkalommal mutatta be Szabadi István a Debreceni Református Kollégium Levéltárának igazgatója is az általa összeállított forráskiadványt. Az Intézménytörténeti források a Debreceni Református Kollégium Levéltárában I–II. című kötetek nagyobbik részét a kollégium diákjainak névsora teszi ki. A teljes anyag, ami az 1588 és az 1850 közötti időszakot öleli fel, mintegy 24 ezer nevet tartalmaz. A könyv, amelyhez hasonló, de kevésbé részletes kiadvány száz évvel ezelőtt készült, elsősorban a családtörténészeknek, helytörténészeknek és egyháztörténészeknek nyújthat segítséget.

475.reformatus.hu, reformatus.hu

Hegedűs András levéltárigazgató kitüntetése

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2013. március 14-én, nemzeti ünnepünk előtt, a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át. Többek között a Magyar Érdemrend Lovagkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült dr. Hegedűs András, az esztergomi Prímási Levéltár igazgatója is. A kitüntetettnek ezúton is gratulálunk!

Forrás: kormany.hu, magyarkurir.hu, szeretgom.hu

Digitális forráskiadvány Shvoy Lajos amerikai útjáról

Shvoy Lajos székesfehérvári püspök amerikai útja, 1937 (borító)

Megjelent a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár új, DVD-ROM formájú digitális forráskiadványa, amelynek címe Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök amerikai útja, 1937. A kiadvány sajtótájékoztatójára és a szakmai bemutatójára 2013. február 8-án (péntek) 16 órakor kerül sor Székesfehérváron, a Szent István Művelődési Házban. Köszöntőt mond Spányi Antal székesfehérvári püspök. A forráskiadványt bemutatják a szerkesztők: Mózessy Gergely és Nádasi Richárd.

Első alkalommal adták át „Az év levéltári kiadványa” díjat

Az év levéltári kiadványa díj átadásán, 2013. jan. 30.

A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2012-ben első alkalommal hirdette meg ƒ„Az Év levéltári kiadványa” díjat, amelynek ünnepélyes átadó rendezvényére és a díjazottak bemutatására 2013. január 30-án, szerdán 11 órától került sor Budapesten, az ELTE Egyetemi Könyvtár dísztermében (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.). A díjakat Réthelyi Miklós volt nemzeti erőforrás miniszter, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke és Gyimesi Endre, a levéltárakért felelős miniszteri biztos adták át. A négy kategóriában (forráskiadványok, monográfiák/tanulmánykötetek, szakmai kiadványok, adatbázisok) első helyen díjazott munkák közé egyházi levéltár kiadványa nem került be, de a szakmai zsüri a monográfiák és tanulmánykötetek kategóriájában harmadik helyre sorolta a Győri Egyházmegyei Levéltár által megjelentetett egyik könyvet (Koltai András: Batthyány Ádám: Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén).

Tartalomátvétel