A könyvtári és levéltári világban mintegy évtizede terjed az a nézet, hogy „a fehér kesztyű a frakkhoz, nem pedig a levéltárba illik”. Először a brit Nemzeti Levéltár távolította el a kesztyűket, majd 2013-ban az Osztrák Állami Levéltár is így tett.

Ennek okai a következők:

  1. A kesztyűben eltűnik az ujjak finom érzékelése. Nem érezzük, ha a papír foszlik vagy törékeny, és nem tudjuk érintésünk finomságát is ehhez igazítani.
  2. A kesztyűben ügyetlenek vagyunk, főként ha gyapjúkesztyű mérete nem megfelelő, és a tépésekhez, törésekhez vezethet.
  3. A gyapjúkesztyű beakadhat a gyűrött sarkokba, és ezzel tovább károsíthatja azokat.
  4. A kesztyű piszkos lesz, így a port, spórákat és izzadtságot átvihetjük más dokumentumokra.

Ezért a legtöbb dokumentum számára az a legkímélőbb, ha száraz és tiszta kézzel kezeljük őket. Az kézbevétel előtti és utáni kézmosás minimalizálja a tárgyra és a használó egészségére tett negatív hatást, és nincs bizonyíték arra, hogy a papír és a pergamen kézzel való érintése káros kémiai reakciókhoz vezet.

Van azonban néhány kivétel. Fényképeket és fémtárgyakat továbbra sem érdemes megfogni. Ez érvényes az ólombullákra is, mert az ólom mérgező. Saját egészségünk érdekében piszkos levéltári anyagot szintén érdemes kesztyűben, leginkább a nitrilből (pontosabban butadién-nitril kaucsukból) készült orvosi gumikesztyűben kezelni. Mert egy több száz éves kötetben soha nem lehet előre tudni, hogy mivel találkozik az ember…

További linkek: