Regényes szerzetesek (Budapesti szerzetesi gyűjteményi nap 2015)

A Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára és Levéltára és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Könyvtára és Levéltára ebben a 2015. évben is szeptembner 17-én rendezték meg a 3. budapesti szerzetesi gyűjteményi napot, 15:00 órától a Párbeszéd Házában (1088 Budapest, Horánszky utca 20.). A konferencia Regényes szerzetesek (Fikció és valóság a szerzetesekről szóló regényekben) címet viselte.

Beszámolók

A veszprémi egyházmegye a második világháborúban

A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár egyháztörténeti konferenciáját rendez „Háborús évek. A veszprémi egyházmegye a második világháborúban”címmel. A rendezvényt a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola épületében tartják 2015. augusztus 26-án 9 órától a mellékelt program szerint.

A konferencia alkalmával 13 órától a Levéltár két idén megjelent kiadványát is bemutatják.

Szerzetesek szekere (budapesti szerzetesi gyűjteményi nap 2014)

A 2014. évi budapesti szerzetesi gyűjteményi nap plakátjaira és meghívóira idén a „Szerzetesek szekere” cím került, mert a konferencia és a kísérő kiállítás témájául az utazó szerzeteseket és szerzetesi utazásokat választották a szervezők, a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya és a Piarista Rend Magyar Tartománya gyűjteményei. A tavaly megkezdett hagyományt folytatva az esemény ismét szeptember 17-én, szerdán került sor (egy ferences rendi ünnepen, Szent Ferenc stigmatizációjának ünnepén). Színhelyéül ezúttal a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (1015 Budapest, Piarista köz 1.) elegáns neobarokk díszterme, a budapesti piarista rendház egykori ebédlője szolgált, ahol szerda délután több, mint harmincan gyűltünk össze.

Atlaszbemutató és térképészeti műhelykonferencia Szombathelyen

Lezárásra kerül a „A múlt nyomában” című projekt, amelynek keretében a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár az elmúlt években örökségpedagógiai programott fejlesztett ki, elsősorban az egyházmegye saját fenntartású iskolái számára a TÁMOP- 3.2.13-12/1-2013-0029 számú támogatásával. A projekt atlaszbemutatóval és műhelykonferenciával egybekötött sajtótájékoztatójára 2014. augusztus 29-én (péntek) kerül sor a szombathelyi Eölbey-házban (Szily János utca 2.)

 

Szerzetesrendek a veszprémi egyházmegyében

A Veszprémi Érsekség Egyháztörténeti Bizottsága 2014. augusztus 27-28-án tudományos konferenciát szervez Szerzetesrendek a veszprémi egyházmegyében címmel. A rendezvény helyszíne a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola (8200 Veszprém, Jutasi út 18/2.) A konferencia programjáról a mellékelt plakát tájékoztat.

Véget ért a MELTE egri vándorgyűlése

2014. július 4-én, pénteken véget ért a MELTE és az EME közös vándorgyűlése és konferenciája Egerben, a Szent János házban. A háromnapos esemény első napján, július 2-án a MELTE új intézőbizottságot és elnökséget választott. Az egyesület új elnöke Szabadi István, titkára Koltai András lett, a gazdasági vezető pedig továbbra is Lakatos Andor maradt. Részletes beszámoló a konferencia saját lapján olvasható.

A MELTE és EME 2014. évi vándorgyűlése Egerben

Március 13-án, csürtökön ülést tartott a MELTE intézőbizottsága, és pontosította a 2014. évi vándorgyűlés programját. Hogy az időpont ne ütközzék a Magyar Levéltárosok Egyesülete idei hasonló rendezvényével, a MELTE és az EME közös vándorgyűlése az eredetileg tervezettnél két nappal később, július 2. és 4. között (szerdától péntekig) lesz Egerben, a Szent János házban.

Feliratkozás a következőre: konferencia