A MELTE új vezetősége

2018. július 2-án délután a MELTE tisztújító közgyűlést tartott Kolozsváron, amelyen új Intéző Bizottságot (IB) és Ellenőrző Bizottságot választott. Az IB tagjai római katolikus részről Bernád Rita, Koltai András és Vajk Ádám, görögkatolikus részről Majchrics Tiborné Újteleki Zsuzsanna, evangélikus részről Czenthe Miklós, református részről pedig Farkas Zsolt és Ősz Sándor Előd lettek. Póttagoknak a közgyűlés Damásdi Zoltánt, Karlinszky Balázst és Garas Norbertet választotta.

Az Ellenőrző Bizottságot továbbra is Nemes Gábor és Világi Dávid alkotják.

Véget ért a MELTE egri vándorgyűlése

2014. július 4-én, pénteken véget ért a MELTE és az EME közös vándorgyűlése és konferenciája Egerben, a Szent János házban. A háromnapos esemény első napján, július 2-án a MELTE új intézőbizottságot és elnökséget választott. Az egyesület új elnöke Szabadi István, titkára Koltai András lett, a gazdasági vezető pedig továbbra is Lakatos Andor maradt. Részletes beszámoló a konferencia saját lapján olvasható.

Közlemény az IB 2010. okt. 14-i üléséről

1. Az IB áttekintette az értékelte a vándorgyűlést, és annak zárszámadását, valamint foglalkozott a jövő évi konferencia előkészítésével. Elhatározta, hogy megszervezéséhez szervezőbizottságot állít föl. A jövő évi konferencia 2011. júl. 4–6. között Pécsett lesz, a Pécsi Püspöki és Káptalani Levéltár és a Baranyai Református Egyházmegye Levéltára közös szervezésében.

MELTE vándorgyűlés Győrben

2010. július 5-7. között, Győrben tartja 18. vándorgyűlését a MELTE. A vándorgyűlés az Egyesület legfontosabb, éves rendszerességgel tartott programja, melynek keretében hagyományosan sor kerül közgyűlésre, szakmai konferenciára-tapasztalatcserére és kirándulásra is. Az idei közgyűlés egyik fontos teendője a tisztújítás, a MELTE vezetőségének (Intézőbizottság) négyévente esedékes választása. A konferencia programja idén az „Egyházi levéltárak és közművelődés” téma köré rendeződik, áttekintve annak legfontosabb aspektusait, aktuális kérdéseit.

Meghívó a 2009. évi gyulafehérvári konferenciára és közgyűlésre

Idén 2009. július 6.– július 10. között Gyulafehérvárott kerül sor a MELTE éves konferenciájára, amely egyben egy közös egyházi gyűjteményi konferencia része. Vendéglátónk az ezeréves fönnállását ünneplő erdélyi katolikus főegyházmegye. A program részletei a honlapon olvashatók.

Feliratkozás a következőre: IB közlemény