Alternatív történelemóra Szombathelyen

A szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola az idei évben ünnepli megalakulásának 125. évfordulóját. Ez alkalomból az iskola vezetősége felkérte a Szombathelyi Egyházmegye levéltárát, hogy az iskola tanulói számára alternatív történelemóra keretében mutassuk be azt a korszakot, amikor iskolájuk alakult. 2012. február 16-án a beérkező gyerekeket két csoportra osztva egyrészt bemutattuk a levéltár működését s alapvető feladatait, másrészt olyan dokumentumokat olvastunk, amellyel fel tudtunk villantani egyházmegyénk történetének legfontosabb mozzanatait, illetve – megfelelve az iskola kérésének – láttatni tudtuk az dualizmuskori egyházi iskolák működését.

Papok „szolgálaton kívül”

Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója az 1960-as évek egyházüldözésének egy speciális területéről tartott előadást a székesfehérvári Szent István művelődési házban 2012. február 7-én. Ötven éve, 1961/1962-ben egy ördögi terv kapcsán az Állami Egyházügyi Hivatal csaknem 50 katolikus papot helyeztetett megyéspüspökeikkel szolgálaton kívül. A témáról a Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió kisfilmet is készített.

Bogdánffy Szilárd emlékkiállítás Nagyváradról

A 2010-ben boldoggá avatott vértanú nagyváradi püspök, Bogdánffy Szilárd emlékére kiállítást készített Emődi András, a nagyváradi római katolikus püspökség levéltárosa. A kiállításon fényképek, családi, hivatali és titkosszolgálati iratok másolatai mutatják be a vértanú püspök életét, majd koncepciós perét és fogságát. Alapjául az Út a vértanúsághoz címet viselő kétkötetes emlékkönyv, a Bogdánffy Szilárdra vonatkozó iratanyagoknak a teljességre törekvő gyűjteménye szolgált.

Pauler Gyula díjak egyházi levéltárosoknak

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2011. augusztus 19-én a Szépművészeti Múzeumban tartott ünnepségen Pauler Gyula-díjat adott át azon levéltárosoknak, akik „hosszabb időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, tevékenységükkel és kezdeményezéseikkel szakterületük fejlődését segítették.” Idén a díjazottak között volt két egyházi levéltáros kollégánk is: dr. Hudi József, a Dunántúli Egyházkerület Levéltárának főlevéltárosa és igazgatója, és dr. Sipos Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvári Gyűjtőlevéltára levéltárosa.

„Levéltárak a nemzeti kultúra és tudomány szolgálatában” tudományos konferencia és szakkiállítás

2011. december 12-én a „Levéltárak a nemzeti kultúra és tudomány szolgálatában” címmmel tudományos konferenciára és szakkiállításra kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (Budapest V. ker., Arany János u. 1.) az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa és a Magyar Levéltárosok Egyesülete szervezésében.

Megemlékezés Grősz József érsek halálának 50. évfordulójáról

2011. október 3-án (hétfőn) emlékeztek meg Kalocsán Grősz József kalocsai érsek halálának 50. évfordulójáról. Az ünnepség során történeti előadásokat hallhattak a résztvevők Katona István házban (Érseki Kincstár épülete, Kalocsa, Hunyadi u. 2.), majd ezt követően megemlékező szentmisére és koszorúzásra is sor került a Szent József (Zárda) templomban és a Főszékesegyház kriptájában.

Rövid beszámoló a történtekről:

Oldalak

Feliratkozás Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete RSS csatornájára