evangélikus

Újra megnyílt az Evangélikus Országos Levéltár kutatóterme

Az Evangélikus Országos Könyvtár és Levéltár megújult, közös olvasóterme 2018. szeptember 17-től ismét fogadja az olvasókat az Üllői úti evangélikus központ „templomi szárnyában” (1085 Budapest, Üllői út 24., I. emelet, megközelítés a Szentkirályi u. 51. alatti portán keresztül).

A soproni evangélikus gyülekezet évszázadai

A Soproni Evangélikus Egyházközség Gyûjteményei tisztelettel meghívja A soproni evangélikus gyülekezet évszázadai / Die Jahrhunderte der Ödenburger Evangelisch-Lutherischen Kirchengemeinde című kiállításkatalógus könyvbemutatójára.

Helyszín: Soproni Evangélikus Egyházközség gyülekezeti házának nagyterme (Sopron, Színház u. 27.)
Időpont: 2017. december 12., kedd 18 óra

A köteteket írta és szerkesztette: Dr. Krisch András és Tóthné Szlavkovszky Mariann

A Magyar Evangélikus Digitális Tár

Nemrég óta jelentős evangélikus egyháztörténeti anyag érhető el az interneten, nagyrészt nyomtatott, de részben stencilezett-gépelt formában. A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) 2010 pünkösdjén kezdte meg a reformáció 500. évfordulójára, a 2017-es emlékévre való tartalmi felkészülést. 2017-ig az evangélikus egyház digitalizáltatja és interneten ingyenesen közzéteszi a magyarországi evangélikusokkal kapcsolatos 1801-2010 között írt teológiai és történeti műveket, valamint a legfontosabb levéltári gyűjteményeket.

Evangélikus útmutató az egyházközségi gyűjtemények kezeléséhez

A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyűjteményi Tanácsa 2009 decemberében a Pro Cultura Lutherana alapítvány kiadványaként jelentette meg az Útmutató az egyházközségi gyűjtemények kezeléséhez című igényes kiállítású, képes könyvecskét, amelyben az egyes gyűjteménytípusok (levéltár, könyvtár, kegytárgyak, műtárgyak, műemlékek) helyes kezelésének módjáról lehet olvasni. A 61 oldalas kiadvány főleg lelkészeknek és gyülekezeti felügyelőknek készült.

Az egyházi anyakönyvek visszaadása Szerbiában

Mirko Cvetković szerb miniszterelnök kijelentése szerint Szerbiában hamarosan vissza fogják adni az egyházak és vallási közösségek anyakönyveit jogos tulajdonosaiknak. A szerbiai egyházak püspökei nagy érdeklődéssel várják a folyamat kezdetét. „Ez egyúttal reményt ébreszt bennünk, hogy az anyakönyvek visszaadása egyszerűbb és hatékonyabb lesz, mint aminek eddig tanúi vagyunk” – fogalmazott Német László SVD nagybecskereki püspök, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia főtitkára.

A Kormos László-díj átadása Vető Béla részére

2009. szeptember 17-én Veszprémben került átadásra a MELTE Kormos László-díja Vető Béla evangélikus lelkész, az Evangélikus Országos Levéltár nyugalmazott levéltárosa részére. A díjat az egyesület idén nyáron Gyulafehérvárott tartott közgyűlése ítélte oda, de mivel a díjazott kora miatt nem volt jelen, átadására rögtön nem kerülhetett sor.

Egyházi gyűjtemények közös vándorgyűlése Gyulafehérvárott

Szép időben, hasznos tanácskozásokkal, értékes megbeszélésekkel folyt le a magyarországi egyházi gyűjteményi egyesületek, tehát az EKE (Egyházi Könyvtárak Egyesülése), EME (Egyházi Múzeumok Egyesülete) és a MELTE közös vándorgyűlése Gyulafehérvárott, 2009. július 7. és 9. között. Az 1000 éves gyulafehérvári főegyházmegye vendégeként közel 150 szakember, könyvtárosok, levéltárosok és muzeológusok jöttek össze, elsősorban a magyarországi és romániai egyházi gyűjteményekből. A tanácskozások mellett megtekintették Gyulafehérvárott a Batthyaneumot, a érseki palotát, levéltárat és a főegyházmegye 1000 éves évfordulójára újonnan megnyílt kiállítást.

Oldalak

Feliratkozás RSS - evangélikus csatornájára