“Negozio del S.r Card. Pasman”. Péter Pázmány’s Imperial Embassage to Rome in 1632 (With Unpublished Vatican Documents)
Kanász Viktor
2019. 05. 23., cs - 21:55
CLASSIS II
tom. 7
Rotraud Becker – Péter Tusor
“Negozio del S.r Card. Pasman”. Péter Pázmány’s Imperial Embassage to Rome in 1632 (With Unpublished Vatican Documents) (CVH II/7), written and edited by Rotraud Becker, Péter Tusor, Budapest–Rome 2019. pp. 482. + 3 suppl. (2x2 pictures, 4 facsimilia) Digital supplements:http://institutumfraknoi.hu/en/repositorium/pazman_rome_1632
A nemzetközi kooperációban készült kötet az egyetemes és magyar historiográfia régi adósságának tesz eleget. Pázmány Péter 1632. évi viharos római követjárása nemcsak a magyar történelem, különösen az egyház- és diplomáciatörténet fontos fejezete. Egyúttal a pápaságtörténet és a 400 éve zajló harmincéves háború kiemelt eseménye, melynek modern és alapos feldolgozását a korszak neves ismerője, Georg Lutz már évtizedekkel ezelőtt sürgette. A kutatás forrásbázisát Pázmány követségének 19. és 20. századi eleji kiadott iratai (főként Pázmány által írt, részben neki címzett dokumentumok), a pápai Államtitkárság és a bécsi nunciatúra Rotraud Becker által 2013-ban (NBDIV/5) publikált levelezése (Nuntiatur des Ciriaco Rocci. Ausserordentliche Nuntiatur des Girolamo Grimaldi, 1631–1633), illetve a jelen kötetben közreadásra kerülő államtitkársági jegyzőkönyvek (a pápai audienciákról, Pázmány tárgyalásairól Azzolini államtitkárral) és discorsók, továbbá az esztergomi prímási levéltárból feltárt kiegészítő anyag képezi.
A FŐBB EREDMÉNYEK PONTOKBA SZEDVE A KÖVETKEZŐK:
I. A bécsi nunciatúra és a pápai Államtitkárság levelezésének vizsgálata alapján. 1) VIII. Orbán és környezete az esztergomi érsek római küldetését nemcsak „nem kívánatosnak”, hanem kifejezett fenyegetésnek tartotta. A felszínen semleges, titokban franciabarát pápai politika elleni, Rómában Gaspare Borgia bíboros, spanyol követ által irányított spanyol fellépés részeként tekintettek rá. 2) Mivel a katolikus Habsburg udvarokhoz fűződő római viszonynak korrektnek kellett maradnia, nem vették figyelembe, hogy mind Borgia, mind Pázmány fellépése mögött uralkodói utasítás áll, és személyes ellenségként tekintettek rájuk. 3) A magyar bíborost titokban megfigyelték, küldetését kezdettől fogva ellehetetlenítették a Kúria részéről. Nem a császári kéréseket és azok elutasítását állították követsége középpontjába, hanem ceremoniális problémákat, mindenek előtt a magyar kardinális császári követi címének elismerését. 4) A sarokba szorított Pázmányt színleléssel vádolták a pápai udvarban, és az „Intermittere non possum…” kezdetű védekező iratával – melynek egykorú másolatai minden jelentősebb európai kézirattárban megtalálhatók –összefüggésben olyan légkört teremtettek, amely őt a nyíltan gyűlölt Borgiával állította egy sorba, és a Kúriát tüntette fel megtámadott félként. 5) A bíborosi méltóság és követi megbízatás összeférhetetlenségét Pázmány kapcsán elsősorban a spanyol követ Borgia ellenében hangoztatták. Bár bíborosok a későbbiekben is eláthattak követi feladatokat a pápai udvarban, a nem olasz bíborosok (cardinali nazionali) kinevezése Borgia és Pázmány „lázadását” követően erősen visszaszorult. 6) A botrányokkal teli Pázmány-afférral kapcsolatos nunciusi jelentésekből megállapítható, hogy a pápa jóindulatába és a Kúriából származó magyarázatokba vetett, már korábban is csekély európai bizalom tovább csökkent. Ezzel a bécsi nunciusok tekintélye és befolyása is csorbát szenvedett a bécsi udvarban. 7) Bécset nem tudta meggyőzni a Kúriának az a buzgalma sem, hogy a nunciatúrának adott részletes utasításokkal az eseményeknek azt a római verzióját terjessze el, amely szerint Pázmány helytelenül viselkedett, és ezért a Kúria alappal él heves panaszokkal vele kapcsolatban. Ezzel nemcsak a bíboros saját jelentései álltak szemben, hanem mások beszámolói is. 8) A császári udvarban nem sikerült az esztergomi érseket hitelteleníteni, pozícióit megingatni, sőt komolyan fontolóra vették visszaküldését az Örök Városba, amit a pápai diplomácia heves ellenállása végül megakadályozott. 9) A magyar egyház feje és a pápa közötti diplomáciai konfliktus a magyar egyház és a római Szentszék kapcsolatait is több évre feszültté tette.
II. A publikálásra kerülő államtitkársági jegyzőkönyvek, elemzések alapján
E most közlésre kerülő kötetben közzétett forrásszövegek olvasásra közben megelevenedik az olvasó előtt a történeti atmoszféra. A magyar bíboros római követségéből a pápai audienciákat és az Azzolinivel folytatott tárgyalásokat szinte valós időben lehet átélni 400 esztendő történeti távlatából.
1) Kimutatható válik Pázmány „lojalitásváltása”. Pázmány Péter VIII. Orbán kánoni tiltása és saját kezdeti fogadkozása ellenére végül mindent részletesen feltárt az 1632. április 6-ai pápai audiencián elhangzottakból a császári Titkos Tanácsnak előtt május végi zárójelentésében. Magyarország prímásának választania kellett kettős: bíborosi és császári titkos tanácsosi lojalitása között. E választás hosszas belső és külső küzdelem után, csak a római követség legvégén, 1632. május második felében, szinte a legvégén történt meg. Ettől kezdve haláláig az esztergomi érsek a Barberini-ház kérlelhetetlen ellenfele, a bécsi udvar egyik „héjája” az itáliai, pápai politikában. Nemcsak a Barberinik tekintettek rá ellenségként, a viszony kölcsönös volt. 2) Az Azzolini államtitkárral folytatott tárgyalások jegyzőkönyveiből világosan kiderül, hogy maga Pázmány javasolta, sőt többször kérte: legalább az itáliai tizedeken alapuló részletfizetés terhére folyósítsanak előzetesen, egy összegben segélyt. Az így küldött 130 000 birodalmi tallér a legnagyobb egy összegben nyújtott segély volt, melyet császári követ – a római politikai célok ellenében – VIII. Orbántól szerezni tudott a harmincéves háború idején a Katolikus Liga céljaira. 3) A jegyzőkönyvek elemzésének fontos eredménye, hogy testközelből láthattuk: az egyébiránt kolerikus alkatú magyar főpap, bár hátrányosabb taktikai helyzetben volt, a kuriális prelátusokhoz hasonlóan valóban mesterien élt a diplomáciai színlelés eszköztárával. Nála ugyanakkor csak hetekkel később válik szét a nyilvános, illetve tárgyalási diskurzus és a Bécsbe írt jelentései hangneme, tartalma, míg az Államtitkárság levelezésében ez kezdettől nyomon követhető. 4.) A magyar és nemzetközi történetírás számára a purpura a pázmányi történeti identitás elválaszthatatlan összetevője. Ő maga kimutathatóan nem tulajdonított bíborosi méltóságának különösebb jelentőséget (szerinte „bíborosi kalapja nem való másra, minthogy sírja felé helyezzék”), ami személyisége belső világára, megmaradt szerzetesi lelkületére is némi rápillantást enged. 5) Fontos eredmény, hogy az aktákban feltűnik a pápai Államtanács, a Congregazione dello Stato, s hogy beleláthattunk a pápai döntéshozatal napi működésébe, az Államtitkárság előkészítő munkájába. A pápai külpolitika tényleges irányítója Lorenzo Azzolini, aki még beosztott tisztviselő, de tevékenysége, befolyása fontos lépés a bíboros államtitkári pozíció kiépülése felé. 6)Magyarország prímásának római szereplése messze túllépett a császár–pápa viszony keretein, és az európai diplomácia legmagasabb szintű koordinátáin mozgott. Nemcsak titokban egyeztetett Borgiával, a spanyol és az osztrák Habsburg követ közösen lépett fel a római diplomáciai kar előtt. A „Borgia-krízis” helyett ezentúl „Borgia–Pázmány -krízis”-ről lehet és kell beszélni a harmincéves háború legdrámaibb római diplomáciai eseményei kapcsán. 7) Pázmány 1632. április 12-ei utalása Azzolininek, hogy az Egyház szolgálatára évekre Rómába költözne, azt mutatja, hogy állandó római császári követségének, bíboros protektorátusának terve nem 1632. évi szereplése nyomán vetődött fel, ahogy eddig véltük, hanem épp ellenkezőleg: követjárása egy évek óta tervezett római diplomáciai szerepvállalás első (és mint már tudjuk, utolsó) epizódja volt. 8) Magyarország prímásának római követjárása a pápa svéd-ellenes ligába vonása terén egyértelmű és határozott kudarc. Mindazonáltal e fiaskó nem magyarázható kizárólagosan VIII. Orbán franciabarát politikájával, illetve nem értelmezhető pusztán Róma és Bécs kapcsolatai összefüggésében. A szöveg, amit Pázmány magával hozott Rómába, nemcsak a pápai, hanem – németalföldi kitételei miatt – a madridi udvar számára is elfogadhatatlan volt. Esztergom érseke tehát egy olyan programot volt kénytelen képviselni Rómában, amelyet leírt formájában a spanyol monarchia sem vállalt fel. Az osztrák és spanyol Habsburgok közötti liga végül 1634-ben jött létre. 9) A kutatás utolsó, szenzációs eredménye: Pázmány római követjárásának legfontosabb dokumentumait közzé kívánta tenni nyomtatásban! A iratok megszólításait, záradékait kihúzta, címiratokkal látta el őket, helyenként kommentárokat is írt hozzájuk. A feliratozott szövegváltozatokból egy tisztázat is készült. Sajtó alá szerkesztette követsége legfontosabb iratait: összeállította a birodalmi helyzetet leginkább bemutató írásait, majd ezeket ellenpontozta a követi címmel kapcsolatos meddő és elterelő vita dokumentumaival. A kézirat azonban végül nem került nyomdába, és a prímási levéltárban nyert elhelyezést. Egy ilyen pápaellenes bíborosi publicisztika nem érte volna el a megfelelő hatást, ezt végül maga Pázmány is beláthatta.
A „Pázmány–Borgia-affér” fordulópont a pápaság történetében, innentől datálható a korábbi nagyhatalmi szerep vesztfáliai békében megpecsételt megszűnése.
