2021. március 18-án, életének 91. évében hazatért megváltó Urához dr. Zsigmondy Árpád evangélikus lelkész, levéltáros. Kollégánk küzdelmes, szépen megharcolt életet hagyott maga mögött. Ózdon született, 1930-ban, a fasori evangélikus gimnáziumban érettségizett, és az evangélikus teológia elvégzése után, 1953-tól segédlelkészként szolgált az ország különféle pontjain. Tíz év után végképpen szembekerült a kollaboráns egyházi vezetéssel, így 1963-tól az EGyT (később EGIS) gyógyszergyárban, majd az MTA mikrobiológiai laboratóriumában dolgozott. 1977-től lett levéltáros, amikor az Magyar Országos Levéltár reprográfiai osztályára került. 1986-tól nyugdíjazásáig az ELTE Egyetemi Könyvtár kézirattárában dolgozott, azt követően pedig 1994-től az Evangélikus Országos Levéltár munkatársa lett. Számos alapos és igényes jegyzék, fordítás köszönhető neki. Emellett nem mondott le teljesen a lelkészi munkáról sem. Az 1960-as évek végétől a budavári evangélikus gyülekezetben szolgált német nyelven, helyettesített az evangélikus teológia újszövetségi tanszékén, tanított az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért bibliaiskolájában, számos cikke jelent meg a Evangélikus Élet és a Lelkipásztor folyóiratokban. A MELTE 2011-ben Kormos László-díjjal tüntette ki.

Életéről