Koltai András kapta idén a Pauler Gyula-díjat

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2017. augusztus 18-án állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át az augusztus 20-i ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban. Ez alkalommal kapta meg a levéltárosok legmagasabb szakmai díját, a Pauler Gyula-díjat Koltai András, Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának vezetője, a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete titkára.

Szabadi István kitüntetése

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából, az emberi erőforrások miniszterének megbízásából Doncsev András parlamenti államtitkár szakmai kitüntetéseket adott át 2013. augusztus 19-én 17 órakor a Szépművészeti Múzeumban. A díjazottak között volt dr. Szabadi István, a Tiszántúli Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltára igazgatója is, aki a legmagasabb levéltárosi szakmai díjat, a Pauler Gyula-díjat kapta meg (az idei évtől bevezetett új rendszer szerint idén egyetlen díjazottként).

Pauler Gyula-díjjal tüntették ki Lakatos Andort

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár 2012. augsztus 16-án közművelődési és közgyűjteményi díjakat adott át a Néprajzi Múzeum aulájában. Ez alkalommal a levéltárosok legnagyobb állami szakmai kitüntetését, a Pauler Gyula-díjat kapta meg Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár igazgatója hosszú évek óta végzett kiváló szakmai munkájáért. Kollégánknak ezúton is gratulálunk!

Pauler Gyula díjak egyházi levéltárosoknak

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2011. augusztus 19-én a Szépművészeti Múzeumban tartott ünnepségen Pauler Gyula-díjat adott át azon levéltárosoknak, akik „hosszabb időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, tevékenységükkel és kezdeményezéseikkel szakterületük fejlődését segítették.” Idén a díjazottak között volt két egyházi levéltáros kollégánk is: dr. Hudi József, a Dunántúli Egyházkerület Levéltárának főlevéltárosa és igazgatója, és dr. Sipos Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvári Gyűjtőlevéltára levéltárosa.

Feliratkozás a következőre: Pauler Gyula-díj