A Szent István Társulat ésa  Váci Egyházmegye könyvbemutatót tart, ahol korábban rendezett konferenciáik anyagából újonnan megjelent  kiadványakat mutatják be 2019. január 29-én, kedden 17 órától a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kistermében (1051 Budapest, Arany János utca 1. II. emelet).

A bemutatandó könyvek

Hármas törekvés: A váci katolikus papság és értelmiség identitáskeresése (szerk. Boros István)
Bemutatja: Monok István egyetemi tanár, főigazgató

A Váci Egyházmegye 2015. október 7-én tudományos emlékülést rendezett Róka János kanonok halálának 225. és a Váci Egyházmegyei Könyvtár alapításának 140. évfordulójára. Ebben a kötetben e kettős évforduló alkalmából tartott konferencia némely előadásának szerkesztett és bővített változatai olvashatók. A címben említett hármas törekvés elsősorban a katolikus identitásra, másodsorban az uralkodóhoz való lojalitásra – az újjáépítés előmozdítása érdekében –, harmadsorban a „hungarus közösség kulturális szolgálatára" irányuló szándékot jelenti. Mindezt jól példázza Róka János mozgalmas életsorsa, aki volt jezsuita novícius, a magyar testőrség hadbírója, váci papnövendék, szentszéki jegyző, a francia telepesek káplánja, s végül a pozsonyi elemi iskola igazgatója.

Litteris vincimur (Scriptorium I.)
A Scriptorium-konferenciákat ismerteti és a kötetet bemutatja: Takács László egyetemi docens, tanszékvezető

A kötet a 2017. május 11–12. között, a váci Püspöki Palotában megrendezett I. Scriptorium konferencia anyagát tartalmazza, ahol a kodikológia, a filológia, a bibliográfia és az ezekhez kapcsolódó társtudományok területéről hangzottak el előadások.

A kötetek megjelenését és a rendezvényt a Váci Egyházmegye, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTKtámogatják.

Lásd még

  • http://www.vaciegyhazmegye.hu/hirek/2709/HARMAS-TOREKVES.html
  • https://melte.hu/search/node/scriptorium