Konferencia a Tanácsköztársaság hatásáról a katolikus egyházmegyékre

A pontosan száz éve létrejött magyar Tanácsköztársaság alatt történt események, elsősorban az egyházüldözés különféle formái a magyar katolikus egyház elmondatlan történetei közé tartoznak. Ez késztette arra a Veszprémi Érsekség Egyháztörténeti Bizottságát és a Főegyházmegyei Levéltárat, hogy „A szószéket is hatalmukba akarták keríteni” címmel konferenciát rendezzenek a Tanácsköztársaság hatásáról a hazai római katolikus egyházmegyékre, amelyre 2019. március 21-én került sor a veszprémi Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban.

A veszprémi egyházmegye a második világháborúban

A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár egyháztörténeti konferenciáját rendez „Háborús évek. A veszprémi egyházmegye a második világháborúban”címmel. A rendezvényt a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola épületében tartják 2015. augusztus 26-án 9 órától a mellékelt program szerint.

A konferencia alkalmával 13 órától a Levéltár két idén megjelent kiadványát is bemutatják.

Szerzetesrendek a veszprémi egyházmegyében

A Veszprémi Érsekség Egyháztörténeti Bizottsága 2014. augusztus 27-28-án tudományos konferenciát szervez Szerzetesrendek a veszprémi egyházmegyében címmel. A rendezvény helyszíne a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola (8200 Veszprém, Jutasi út 18/2.) A konferencia programjáról a mellékelt plakát tájékoztat.

Padányi Bíró Márton konferencia Veszprémben

Tisztelettel hívunk minden érdeklődőt a Padányi Biró Márton püspök halálának 250. évfordulója emlékére 2012. szeptember 13-án és 14-én megrendezésre kerülő egyháztörténeti konferenciára. A rendezvényen fiatal kutatók mutatják be a katolikus megújulással, a felekezetek kora újkori együttélésével kapcsolatos eredményeiket. A rendezvényre a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárral közös szervezésben, a Szaléziánum Érseki Turisztikai Központban kerül sor. További információk: veml.hu.

A veszprémi székesegyházról szóló könyvek bemutatása

A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Veszprémi Érseki Könyvtár és a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény 2011. szeptember 27-én, kedden 15 órakor tartja a Centenáriumi album a veszprémi székesegyház újjáépítésének százéves évfordulójára és az Aedes jubilat Tanulmányok a veszprémi székesegyház 1910. évi újraszentelésének tiszteletére (A veszprémi egyházmegye múltjából 23.) című kötetek budapesti bemutatóját. Helyszín: Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (Budapest, Táncsics M. utca 1.), Örökség Galéria (aula).

Felhívás tudományos konferenciára

A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, valamint a Veszprém Megyei Levéltár tudományos konferenciát szervez Padányi Biró Márton veszprémi püspök halálának 250. évfordulója alkalmából 2012. szeptemberében 13–14-én Veszprémben. A konferenciára a 18. századi magyar egyháztörténet köréből az alábbi témakörökbe illeszkedő előadásokat várunk:

 

  1. Egyházak és rendiség a 18. századi Magyarországon — szekcióvezető Szijártó M. István egyetemi docens, ELTE
  2. Felekezetek a 18. századi Magyarországon — szekcióvezető Hudi József levéltár­vezető, DREL
  3. Katolikus megújulás a 18. századi Magyarországon — szekcióvezető Tüskés Gábor tudományos tanácsadó, MTA ITI

Aedes jubilat

2011. június 8-án a veszprémi érseki hivatal Gizella-termében tartották az Aedes jubilat: Tanulmányok a veszprémi székesegyház 1910. évi újraszentelésének tiszteletére (A veszprémi egyházmegye múltjából 23) című tanulmánykötet bemutatóját. A megjelenteket Dr. Márfi Gyula érsek köszöntetötte, a kötetet Dr. Gárdonyi Máté plébános, egyháztörténész mutatta be. A kötetet a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, valamint a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény közösen adta ki.

Körmendy Józsefre emlékeztek Veszprémben

Körmendy József (1911–2005) prépost, egykori veszprémi püspöki levéltárigazgató születésének száz éves évfordulója adott alkalmat megemlékezésre 2011. február 25-én sor a Veszprém Megyei Levéltárban. A közös emlékezést az magyarázza, hogy mind a három Veszprémben működő levéltár személyes vagy intézményes kapcsolatban állt a tudós levéltárossal.

Veszprém város okmánytára pótkötetének bemutatója

A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár kiadásában, a Veszprémi Érseki Levéltár támogatásával elkészült Veszprém város okmánytára pótkötete, amelyet Érszegi Géza és Solymosi László rendezett sajtó alá. (A kiadvány „A veszprémi egyházmegye múltjából” sorozat 20. kötete.) A könyv ünnepélyes bemutatására 2011. március 8-án, pénteken 15 órakor kerül sor az ELTE Szekfű Gyula könyvtárában (Budapest, Múzeum körút 6-8., I. emelet 115).

Feliratkozás a következőre: Veszprém