1. Az IB áttekintette az értékelte a vándorgyűlést, és annak zárszámadását, valamint foglalkozott a jövő évi konferencia előkészítésével. Elhatározta, hogy megszervezéséhez szervezőbizottságot állít föl. A jövő évi konferencia 2011. júl. 4–6. között Pécsett lesz, a Pécsi Püspöki és Káptalani Levéltár és a Baranyai Református Egyházmegye Levéltára közös szervezésében.

 

2. AZ IB foglalkozott a nyilvános magánlevéltári támogatás kérdésével, amely a 2010. évi költségvetésben ismét zsugorodott, ezért pályázatírás helyett igényfölmérés alapján osztják szét a pénzt. Remélhetően hamarosan sor kerülhet a szerződések megkötésére.

 

3. Az IB foglalkozott a MELTE szakmai programjával is, egy interneten közzéteendő magyarországi egyházi topográfia elkészítésének tervével, amely egységesen tartalmazná a különféle felekezetű egyházközségek legfontosabb adatait. Ehhez szükségünk lenne szétvágható példányokra Dóka Klára egyházlátogatási katalógusának egyes köteteiből. Kérjük, hogy akinek van ezekből nélkülözhető példánya, az jelezze e-mailben Lakatos Andornál.

 

4. Az IB azon a véleményen volt, hogy az egyhazi_leveltaros[contra]piar.hu levelezőlista az egyesület tagjainak szakmai információcseréjét szolgálja, így oda csak az egyesület tagjai vagy egyházi levéltárosok kerüljenek föl.

 

5. Az IB fölkérte Koltai Andrást, hogy a jövőben ő képviselje az egyesületet az MLE választmányi ülésein.