A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, valamint a Veszprém Megyei Levéltár tudományos konferenciát szervez Padányi Biró Márton veszprémi püspök halálának 250. évfordulója alkalmából 2012. szeptemberében 13–14-én Veszprémben. A konferenciára a 18. századi magyar egyháztörténet köréből az alábbi témakörökbe illeszkedő előadásokat várunk:

 

  1. Egyházak és rendiség a 18. századi Magyarországon — szekcióvezető Szijártó M. István egyetemi docens, ELTE
  2. Felekezetek a 18. századi Magyarországon — szekcióvezető Hudi József levéltár­vezető, DREL
  3. Katolikus megújulás a 18. századi Magyarországon — szekcióvezető Tüskés Gábor tudományos tanácsadó, MTA ITI

 

Padányi Biró Márton 1696-ban született a Pozsony megyei Padányban (ma Szlovákia, Padáň). A veszprémi egyházmegye papjaként előbb bicskei plébános, majd felsőörsi prépost és veszprémi kanonok. Acsády Ádám veszprémi püspök mellett négy éven keresztül helynökként tevékenykedett, majd a székeskáptalan nagyprépostjává nevezte ki az uralkodó. Acsády Ádám halálát követően az egyházmegye papságával egyetértésben került az egyház­megye élére 1745-ben. Főpásztori működése egybeesett a katolikus hitélet megúju­lásának időszakával, egyházmegyéjében a nevéhez kötődő plébániaalapítások, a Szentháromság tisztelet elterjesztése máig ható emléket állít eredményes tevékenységének. Főpap kortársaihoz hasonlóan Padányi Biró Márton is részt vett kora politikai életének alakításában. Életében az Enchiridion de fide címen ismert vitairatának megjelentetése (1750) meghatározó fordulatot hozott. Az éles hazai és nemzetközi visszhangot kiváltó mű a protestánsok számára a velük szembeni erőszakos fellépés jelképévé vált. Tevékeny életét 1762. augusztus 16-án fejezte be, s egy hónappal később, szeptember 15-én utóda, Koller Ignác mondott szentmisét hamvai felett a veszprémi székesegyházban.

A konferenciára történő jelentkezéseket 2011. szeptember 30-ig a mellékelt adatlapon kérjük a leveltar@veml.hu ímélcímre vagy a Veszprém Megyei Levéltár, 8200 Veszprém, Török Ignác utca 1. címre megküldeni a tervezett előadás összefoglalójával együtt. A rendezők fenn­tartják a jogot, hogy az összefoglalók alapján a beérkezett jelentkezések között válogatnak. Az előadások elfogadásáról, egyúttal a konferencia végleges programjáról 2011. október 31-ig értesítjük a jelentkezőket.

A konferencián történő részvétel ingyenes, az előadók számára szállás és étkezés biztosítását tervezzük — pályázati lehetőségek függvényében. Anyagi források hiánya esetén a tervezhető szállás és étkezési költségek cca. 8500 és 10000 forint között mozognak (szeptember 13.: ebéd, vacsora, szállás reggelivel; szeptember 14.: ebéd)

Jelentkezési lap