A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE) a családtörténet-kutatók javaslatai alapján a 2011. évre a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltárnak ítélte „Az év kutatóhelye” díjat a magyarországi kutatóhelyek kategóriájában.

A díj odaítéléséről az egyesület 2011. december 10.-én Budapesten tartott vezetőségi ülése döntött a beérkezett szavazatok alapján, figyelembe véve a segítőkészséget, szakmai hozzáértést, felszereltséget, az anyagok digitalizálásában és azok hozzáférésében elért eredményeket. Kalocsa a hivatalos indoklás szerint azért érdemelte ki az elismerést, hogy a gyors és szakszerű segítségnyújtásán kívül – amely két dolgozója, Dr. Lakatos Andor és Csongrádi Gabriella érdeme – sikeresen valósította meg a levéltári anyagok digitalizálását és azok internetes hozzáférését.

A határon túli kutatóhelyek kategóriájában az év kutatóhelye díjat 2011-ben az Osztrák Állami Levéltár Magyar Levéltári Delegációja kapta, melynek munkatársai a Magyar Országos Levéltár és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum dolgozói.

Az ünnepélyes díj átadására 2012. január 25-én, a Magyar Országos Levéltár Lovagtermében került sor. Az okleveleket dr. Gyimesi Endre, a levéltárakért felelős államtitkár-helyettes és Hunyady László, a MACSE elnöke adta át.

(archivum.asztrik.hu)