A Győri és a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár közös szervezésében került sor 2012. november 20-án délután Szombathelyen, az Eölbey-ház dísztermében Koltai András (a Piarista Rend Magyar Tartománya levéltárosa) Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén című könyvének ünnepélyes bemutatójára. A könyv a Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványsorozatában jelent meg, témája azonban leginkább Vas megyéhez kötődik, hiszen Batthyány Ádámnak (1610–1659) legfontosabb rezidenciái Németújváron és Rohoncon voltak, valamint udvartartásának vezető rétege is Vas megye nemességből került ki.

A bemutató fényét a körmendi Batthyány-bandérium képviselőinek jelenléte, valamint Brandisz Márton (zeneiskolai igazgató, a Capella Savaria régizenei együttes tagja) és Pados Zsolt (a megyei gyermekvédelem igazgatójának) zenei szolgálata emelte. A könyvet alapos és részletgazdag előadásában dr. Zsámbéky Monika művészettörténész mutatta be. Előadása után röviden szólásra emelkedett maga a szerző, Koltai András is, aki Batthyány Ádámnak, a Pázmány Péter hatására a katolikus vallásra visszatérő főúr sorsának és az őt körülvevő szervezetnek néhány máig vezető tanulságát emelte ki.

Rétfalvi Balázs részletes beszámolója és fényképek a szombathelyi egyházmegye honlapján találhatók.

martinus.hu