Temesvári szakmai kirándulással fejeződött be július 3-án, szerdán a MELTE és az EME közös szegedi vándorgyűlése. A gyűlésnek első alkalommal adott otthont a Szeged-Csanádi Egyházmegye, egész pontosan annak levéltárosa, Szaplonczay Miklósné, akinek gondos szervező munkája kiterjedt a közel nyolcvan résztvevő elhelyezésének, ellátásának és mozgatásának minden részletére. A szállást a Szent Gellért Szeminárium és a Szegedi Tudományegyetem Apáthy István kollégiuma biztosította, a konferencia színhelyét pedig a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola (Klebelsberg terem). Ezek az intézmények mind szegedi Dóm tér nyugati oldalán álló püspöki épületegyüttesben helyezkednek el.

A vándorgyűlés kezdetén történt meg a Kormos László-díj átadása, amellyel a MELTE ezúttal Lakos János leköszönő levéltári szakfelügyelőt tüntette ki. A közgyűlés során pedig az egyesület tagjai megemlékeztek arról, hogy a MELTE pontosan 20 évvel ezelőtt alakult meg Debrecenben, Kormos László kezdeményezésére.

Részletes beszámoló és fényképek a konferencia saját oldalán.