Március 13-án, csürtökön ülést tartott a MELTE intézőbizottsága, és pontosította a 2014. évi vándorgyűlés programját. Hogy az időpont ne ütközzék a Magyar Levéltárosok Egyesülete idei hasonló rendezvényével, a MELTE és az EME közös vándorgyűlése az eredetileg tervezettnél két nappal később, július 2. és 4. között (szerdától péntekig) lesz Egerben, a Szent János házban.

A program július 2-án, szerdán délután a MELTE és EME közgyűléseivel kezdődik, és MELTE esetében ekkor fog sor kerülni a tisztújításra is. Másnap, csürtökön kerül sor a szakmai eladásokra és fórumokra, pénteken pedig a vándorgyűlés résztvevői  Gömör megyei Rimaszombatra és a Nógrád megyei Fülekre fognak kirándulni.

További információk a konferencia saját oldalán találhatók.