A 2014. évi budapesti szerzetesi gyűjteményi nap plakátjaira és meghívóira idén a „Szerzetesek szekere” cím került, mert a konferencia és a kísérő kiállítás témájául az utazó szerzeteseket és szerzetesi utazásokat választották a szervezők, a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya és a Piarista Rend Magyar Tartománya gyűjteményei. A tavaly megkezdett hagyományt folytatva az esemény ismét szeptember 17-én, szerdán került sor (egy ferences rendi ünnepen, Szent Ferenc stigmatizációjának ünnepén). Színhelyéül ezúttal a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (1015 Budapest, Piarista köz 1.) elegáns neobarokk díszterme, a budapesti piarista rendház egykori ebédlője szolgált, ahol szerda délután több, mint harmincan gyűltünk össze.

A konferencia programja a következő volt:

  • 15:05 Szilvásy László piarista, tartományi asszisztens köszöntője. Elmondta, hogy ebből a rendezvényből is azt szűrte le, hogy nem igaz a kép, hogy a szerzetesrendek által birtokolt és működtetett gyűjtemények csak csak afféle poros lerakatok lennének, hanem ezek nagyon is élő, izgalmas, és fölfedezésre érdemes dolgokat rejtenek. Ezt bizonyítjaák a tavalyi szerzetesi gasztronómiával foglalkozó és az idei, utazásasal foglalkozó konferenciák is.
  • 15:10 Egy jász ferences kalandozásai Európában és a Szentföldön / Varga Kamill OFM. A jászberényi születésű Kiss István (1733–1798), aki a pesti piarista gimnázium dákja volt, mielőtt ferences szerzetes lett, Gyöngyösön, Szécsényben, Egerben és más helyeken működött. 1766 és 1769 között elöjárói engedélyével utazást tett a Szentföldre, amelyről latin nyelvű naplót vezetett, majd ez alapján magyar nyelvű népszerűsítő könyvben foglalta össze tapasztalatait. A magyar kéziratot 1958-ban Pásztor Lajos tette közzé, a latin napló pedig sokáig teljesen ismeretlen volt, míg néhány éve elő nem került a Debreceni Egyházmegyei könyvtárból.
  • 15:30 Egy ciszterci szerzetes magyarországi utazása 1712-ben / Forgó András (Pázmány Péter Katolikus Egyetem). Hermann Engelbert atya, ciszterci szerzetes, a velehradi apát titkára azért jött Magyarországra 1712-ben, hogy apátját, a pásztói apátság tulajdonosát képviselje a pozsonyi magyar országggyűlésen. Naplójában nemcsak a diéta eseményeiről számolt be, hanem rövid Duna-menti utazásáról is. Naplója számos ponton mutatja azt a rácsodálkodást, amellyel a külföldiek szemlélték a számukra furcsa magyarországi közjogot, a rendezetlen viszonyokat, a gyér népességet, az igénytelenséget, a németgyűlöletet, a protestánsok nagy számát és szabadságát.
  • 15:50 Magyar piaristák római utazásai a 18. században / Koltai András (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára) A 18. században a magyarorzági piaristák gyakori és gyümölcsöző kapcsolatban álltak a rend római központjával. Az önálló magyar rendtartomány fönállása alatt, 1724 és 1760 között 17 piarista vett részt egyetemes káptalanokon, hárman a rend asszisztens generálisának tisztségét is betöltötték, egy tucatnyian pedig Rómában, végezték tanulmányaikat. A római utazók közül hárman: Mösch Lukács (1698), Zajkányi Lénárd (1724) és Rátay Egyed írásban is megörökítették útjukat, amely kulturális érdekldésük izgalmas emléke.
  • 16:20–16:30 szünet
  • 16:30 Bőle Kornél, az utazó dominikánus / Zágorhidi Czigány Balázs (Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, Vasvár) Bőle Kornél, a Credo mozgalom alapítója, egyházzenész, kiváló szónok, a két világáború közötti időszakban a domokos rend emblematikus és közismert alakja volt. Hatalmas kézirathagyatékában, amely több helyről került a vasvári domonkos gyűjteménybe, több útinapló is található, többek között római (1926), spanyolországi (1926) és amerikai útjairól (1927-1928, 1932-1933).
  • 16:50 Az Arlberg-expressz hálókocsija. A magyar jezsuiták külföldre szökése (1948–1956) / Mihalik Béla (Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Levéltára). Az előadás egy kényszerű utazásról szólt, arról, hogyan menekítették ki a jezsuta rend vezetői szerzeteseik és növendékeik közel felét 1949 és 1949 között, valamint 1956/1957-ben. Nagyobbik részük a Fertő-tó környéki zöld határon, odavalósi jezsuiták rokonainak segítségével, valamint fizetett embercsempészek vezetésével jutott, ki közel 50 fő pedig az Arlberg-Orient expressz hálókocsijainak aljára szerelt deszkákon jutott át Ausztriába.
  • 17:10 A Jezsuita Könyvek kiadó és a „Magyarország piarista múltjából” 2013/2014. évi kiadványainak rövid bemutatása (és könyvárusítás).
  • 17:30 A budapesti piarista kápolna és a Piarista Központi Könyvtár megtekintése Koltai András és Baranya Péter vezetésével.

A konferencia kísérőrendezvényeként került föllállításra Szerzetesek szekere: Képes utazás szerzetesekkel című kiállítás, amely hat darab vászontablón, reprodukciókon mutatja be a ferences, domonkos, jezsuita és piarista gyűjtemények utazással kapcsolatos képes emlékeit. A kiállítás október 31-ig a Sapientia aulájában, azt követően pedig más helyszíneken is megtekinthető lesz.

Fényképek

[bg|bpszgy2014|0|180|sort|100|#ffffe6|1|Budapesti szerzetesi gyűjteményi nap, 2014. szept. 17.]