A MELTE Intézőbizottsága 2015. febr. 12-én ülést tartott a budapesti piarista gimnáziumban, ahol a következő határozatokat hozta:

  1. Az idei évi a vándorgyűlés időpontja 2015. július 2-4 (csütörtök-szombat), helyszíne pedig Veszprém lesz (Hittudományi főiskola). A konferenciát, az évek óta bevált gyakorlat szerint ismét együtt szervezzük a Egyházi Múzeológusok Egyesületével (EME). A konferencia főbb témakörei az AtoM-projekt, a levéltári épületek kialakítása során fölmerülő állományvédelmi kérdések és a fiatal egyháztörténész kollégák bemutatkozása lesznek. A szakmai kirándulás célpontja a föújlított zirci ciszterci apátság.
  2. Az egyházi levéltárak közös, Atom-alapú internetes segédletéhez a szerver március végére elindul, nyár elejéig meg kell, hogy történjen a levéltári intézmények adatainak föltöltése, és szeptembertől lesznek a segédlet használatához szükséges képzések, több helyszínen, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Levéltári Szövetséggel együtt.
  3. Az Egyesület elhatározta, hogy „Családkutatás és az egyházi levéltárak” címmel kiadványt készít, amelyben az egyházi levéltárakat és iratanyagukat a családtörténeti kutatás szempontjából mutatja be. Ennek anyaga fölkerülne a matricula.hu honlapra is.