Honlap https://leveltar.dretgy.hu/
Cím 8500 Pápa, Csáky László u. 17.
Telefon (89)310-192
Fax
E-mail leveltar(contra)papacollege.hu
Nyitvatartás hétfő-péntek 8–16 óra (előzetes bejelentkezés alapján)

Az egyházmegye története [ Bibliográfia ]

A levéltár története [ Segédletek | Kiadványsorozat ]

Munkatársak

A Dunántúli Református Egyházkerület története

A dunántúli protestáns lelkészek 1585-ben Beythe Istvánt választották meg lelkészükké, de az 1591. évi csepregi kollokviumon a lutheri és kálvini irányzat hívei végleg elváltak egymástól. A dunántúli reformátusok egyházkerülete tehát Bejthe István püspöksége alatt (1595–1612) kezdte meg külön életét az egykori győri és veszprémi katolikus püspökségek területén. Mivel a szétválás után Bejthét az evangélikusok is püspöküknek tekintették, utódát, Pathai István (1612–1628) tekinthetjük az önálló egyházkerület első, csak reformátusok által választott püspökének.

Az egyházkerület nyolc egyházmegyéje (kőszegi, vépi, körmendi, németújvári, vízlendvai, pápai, veszprémi, kiskomáromi) közül a két utóbbiból kiszakadt külsősomogyi 1629-től a dunamelléki kerülethez csatlakozott, viszont a 18. század elején a belsősomogyi egyházmegyével gyarapodott.

1710-ben püspökét, Hodosi Sámuel veszprémi lelkészt Volkra Ottó János veszprémi katolikus püspök elűzte, így a kerületnek 1736-ig nem volt püspöke. Akkor, a Carolina Resolutio értelmében egybeolvadt a somorjai (felsődunamelléki) kerülettel, és annak püspöke, Kocsi Major István az egyesült, továbbra is „dunántúlinak” nevezett egyházkerületben folytatta szolgálatát. Ennek eleinte szintén nyolc egyházmegyéje volt (pápai, veszprémi, belsősomogyi, tatai, mezőföldi, komáromi, barsi, drégelypalánki), amelyhez 1808-ban kilencedikként az őrségi járult. 1780 körül 250, a 20. század elején 301 egyházközség tartozott hozzá.

1797-től hivatalosan is a Dunántúli Egyházkerület volt a fenntartója a 16. század első felétől kezdve protestáns szellemben tanító pápai kollégiumnak. Pápán (illetve 1752 és 1783 között kényszerűségből a szomszédos Adásztevelen) református teológiai akadémia, gimnázium, 1834-től 1885-ig jogakadémia, 1876-tól 1890-ig pedig tanítóképző is működött.

A trianoni békeszerződés következtében az egyházkerület északi része Csehszlovákiához került, és hamarosan önálló egyházkerületté alakult. 1939-ben az első bécsi döntéssel ezek ugyan ismét magyar területté váltak, és csatlakoztak az egyházkerülethez, de 1945 után visszaállt a korábbi állapot.

Az egyházkerület mai határait 1952-ben határozták meg. Ekkor hat egyházmegyét alakítottak ki (a győr-pápait, komáromit, mezőföldit, veszprémit, somogyit, vas-zalait).

Bibliográfia

  • Thury Etele, A dunántúli református egyházkerület története, I, Pápa, 1908.
  • Thury Etele, A Dunántúli Református Egyházkerület története, I: 1523-1674; II: 1670-1734, s. a. rend. Koncsol László, Pozsony, 1998 (Csallóközi kiskönyvtár).

lapkezdet

A levéltár története

A levéltár a Dunántúli Egyházkerület 1765. évi adászteveli közgyűlésének rendelkezésére jött létre, amely szerint „egy téka csináltassék, melynek a tractusok számok szerint legyenek fiókjai, melyekben a tractusok levelei, mint valami archivumban conserváltassanak”. E levéltári tékának azonban nem volt állandó helye, hanem mindig az aktuális püspök lakóhelyén (Adásztevel, Kocs, Losonc, Dad) tartották.

1821-ben Tóth Ferenc főjegyző az egyházkerületi levéltárnak adta a birtokában lévő gazdag iratgyűjteményt, és példáját mások is követték. Miután Tóth Ferencet 1827-ben püspökké választották, a levéltárat Dadról saját székhelyére, Pápára szállíttatta, és katalógust készíttetett róla. A másfél évtizedig elhúzódó munkát 1842-ben Mórocza Dániel táblabíró fejezte be. Tóth Ferenc 1844. évi halála után azonban a levéltár ismét útra kelt az újabb püspökök lakhelyére, Kocsra, majd Révkomáromba, és ismét külön kezelték a püspöki és főjegyzői iratokat. Utóbbiakat Széki Béla főjegyző 1871. évi halála után a pápai református kollégium könyvtárában helyezték el, ahol Rózsa István professzor rendezte őket. 1874-ben véglegesen ide szállították a püspöki iratokat is.

Az összegyűjtött anyagot Szekeres Mihály lelkész rendezte, és a Főiskola épületéből az Ókollégium egyik régi könyvtárszobájába szállította. Ettől kezdve az egyházkerületnek folyamatosan volt kinevezett levéltárosa, akik többnyire egyben kollégiumi professzorok voltak. Az első világháború alatt, 1914-től 1918-ig a levéltárat ideiglenesen a Főiskola épületébe költöztették, de eközben az iratok összekeveredtek, rendezésüket Pongrácz József levéltáros 1924-ben végezte el. 1927-ben a pápai egyházmegye, majd 1929-ben a tatai egyházmegye anyaga is a kerületi levéltárba került.

1935-ben Antal Géza püspök saját költéségén önálló levéltári épületet emeltetett a Főiskola udvarán (Séllyei István utca). A második világháború azonban ismét hatalmas pusztulást okozott. Az anyag újrarendezését az 1950-es évektől Trócsányi Dezső és Kövy Zsolt végezte el. A kommunista diktatúra alatt a pápai református iskolákkal együtt a levéltári épületet is államosították, ezért 1951/1952-ben a levéltárat a Jókai utca 16. szám alatti egyházkerületi épületbe, majd 1969-ben a Csáky László (akkor Teleki Blanka) utca 17. szám alá költöztették. 2014 őszétől új helyére, a teológiai akadémia északi szárnyába költözik. 1958-ban az egyház „Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei” néven egységes szervezetbe vonta össze a pápai könyvtárat és a levéltárat, valamint (1972-től) a múzeumot.

Nyomtatott segédletek

  • Liszkay József, A pápai evang. reform. egyház levéltára 1510-1811, Pápa, 1875.
  • Tóth Endre, A dunántúli református egyházkerület levéltára, in Levéltári Közlemények 16(1938), 168-185.
  • Kiss Gyula, A Dunántúli Református Egyházkerületi Levéltár fondjegyzéke, in A magyarországi református egyház levéltári anyagának fondjegyzéke, szerk. Ladányi Sándor, Bp., 1976 (Magyarországi egyházi levéltárak fondjegyzékei, I), 95-159.
  • Kövy Zsolt, A Dunántúli Református Egyházkerületi Levéltár, in A Pápai Református Gyűjtemény, szerk. Kövy Zsolt, Pápa, 1987[!1988], 73-102.
  • Dóka Klára, Protestáns egyházi levéltárak térképeinek katalógusa, I-II, Bp., 1989 (Magyarországi egyházi levéltárak térképeinek katalógusa, 2-3), I, 159-418.
  • Szalayné Gubricza Emese, Gyűjteményünk levéltára in A Pápai Református Kollégium évkönyve 1991–1995 (Pápai Református Kollégiumi Füzetek, 1), 205-215.
  • Félezer év: A Pápai Református Gyűjtemények millenniumi emlékkönyve: Kiállításvezető és gyűjteményismertető, szerk. Hudi József–Mezei Zsolt, Pápa, 2000.

A Pápai Református Gyűjtemények kiadványai, Forrásközlések

  1. Köblös József, A Dunántúli Református Egyházkerület Levéltárának magyar vonatkozású középkori oklevelei 1265-1525. Pápa, 1997. – Lásd még: http://mek.oszk.hu/02200/02253/
  2. Források Pápa város 1848/49. évi történetéből, szerk., Hudi József, Pápa, 2001.
  3. Francsics Károly visszaemlékezései, s. a. rend. Hudi József, Pápa, 2001.
  4. Fábián-emlékkönyv: Fábián József, 1761-1825, református esperes pályafutása, szerk. Hudi József, Pápa, 2002.
  5. Dunántúli egyházleírások a XVIII. századból: A Dunántúli Református Egyházkerület 1774-ben, s. a. rend. Hudi József et al., Pápa, 2002.
  6. Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai, s. a. rend. Hudi József, Pápa, 2004.
  7. Nemes Székely János csöglei közbirtokos naplója, 1808-1866, s. a. rend. Hudi József, Pápa, 2004.
  8. A pápai reformátusok küzdelmei a szabad vallásgyakorlatért a XVIII. század elején, szerk. Köblös József, Pápa, 2005.
  9. A Pápai Református Kollégium diákjai, 1585-1861, szerk. Köblös József, Pápa, 2006.

Egyéb kiadványok

  • Mezei Zsolt (szerk.), „A kényes úrfi s a rongyos baka”: Tanulmányok két halhatatlan pápai diákról (Petőfi Sándor, Jókai Mór), Pápa, 2001.
  • Ólé Sándor, Pápai diákemlékek, s. a. rend. Mezei Zsolt, Pápa, 2004.

Folyóirat

  • Acta Papensia. A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei. Megjelenik 2001 óta, évente két dupla számmal.

2008. lapkezdet