Az unitárius püspöki vizitáció rendszere

A Magyar Unitárius Egyház Kolozs­vári Gyűjtő­levél­tárának kiadásában jelent meg Dr. Molnár Lehel Az unitárius püspöki vizitáció rendszere a korai újkorban című könyve. A kötet budapesti bemutatójára 2023. november 24-én délután 17 órai kezdettel kerül sor a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete szervezésében a Szervét Mihály Egyházi Kulturális Központban (1055 Budapest, Nagy Ignác u. 2-4., földszint). A kötetet Dr. Molnár Dávid, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa ismerteti.

Kereszt és forradalom

A Magyar Nemzeti Levéltár, a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány (HEH) 2020. február 25-én (kedden) 15.00 órai kezdettel tartják a Kereszt és forradalom: Persián Ádám katolikus egyházügyi kormánybiztos emlékirata (1918. november 1.-1919. március 21.) című kötet bemutatóját az MNL Országos Levéltára Lovagtermében (Budapest I. kerület, Bécsi kapu tér 2-4.)

Program

A Váci Egyházmegye és a Szent István Társulat könyvbemutatója

A Szent István Társulat é sa  Váci Egyházmegye könyvbemutatót tart, ahol korábban rendezett konferenciáik anyagából újonnan megjelent  kiadványakat mutatják be 2019. január 29-én, kedden 17 órától a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kistermében (1051 Budapest, Arany János utca 1. II. emelet).

A Szombathelyi Egyházmegye 1867–1914

A Szülőföld Könyvkiadó és a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár szeretettel hív minden kedves érdeklődőt Pál Ferenc A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 című kötetének bemutatójára, amely a levéltár Géfin Gyula Kiskönyvtár című sorozatának 5. köteteként jelenik meg. A rendezvény időpontja és helyszíne: 2019. január 21. (hétfő) 17 óra, Szombathely, Eölbey-ház (Szily János utca 2.). A megjelenteket köszönti Dr. Székely János, szombathelyi megyéspüspök, a könyvet bemutatja Dr. Pajkossy Gábor, egyetemi docens.

Domonkos és piarista könyvek bemutatója

A Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény és a Magyar Napló Kiadó a Magyarország Piarista Múltjából és a Magyar Domonkos Rendtörténet című kiadványsorozatok újabb köteteinek bemutatóját 2018. december 17-én, hétfőn délután 5 órától, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Dísztermében (1052 Budapest, Piarista köz 1. II. emelet) tartja.

 

Kettős könyvbemutató Egerben

Az Egri Főegyházmegyei Levéltár 2018. június 7-én 17:00 órától kettős könyvbemutatót tart az Egri Érseki Palota Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpontban (Eger, Széchenyi u. 3.). Ekkor kerül sor a Fejezetek az ezer éves Egri Egyházmegye történetéből (Egri Érseki Gyûjtmények kiadványai, 1) és Mihalik Béla Vilmos Papok, polgárok, konvertiták című köteteinek bemutatójára.

Program

Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I.

Könyvbemutató a Magyar Kultúra Napja alkalmából az MNL Országos Levéltárában

Időpont: 2018. jan. 22. 11 óra
Helyszín: MNL Országos Levéltára ( 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4. )

Köszöntőt mond:

  • Szabó Csaba főigazgató, MNL
  • Cseh Gergő Bendegúz főigazgató, ÁBTL
  • Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát

A kötet bemutatja Balogh Margit egyháztörténész, MTA BTK

Jezsuita jelenlét Győrben

A Jezsuita jelenlét Győrben a 17–18. században: Tanulmányok a 375 éves Szent Ignác-templom történetéhez (szerk. Fazekas István, Kádár Zsófia, Kökényesi Zsolt
Szent Mór Bencés Perjelség, Győr, 2017) című, a 2016-ban tartott konferencia előadásait tartalmazó kötet bemutatójára 2018. január 10-én, szerdán 16 órától kerül sor a Párbeszéd Háza Pedro Arrupe-termében (1085 Budapest, Horánszky utca 20.).

Könyvek a középkorról 2017

Negyedik alkalommal rendezik meg a medievista könyvbörzét Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületében 2017. december 19-én 16.00 órától. A rendezvény 2014-ben azzal a céllal jött létre, hogy a magyar középkorral foglalkozó kutatók számára legalább egy olyan alkalom legyen évente, amikor megismerkedhetnek egymás kutatásaival, és személyesen is találkozhatnak. 2015-ben tizenöt kötetet mutattak be, és egy kerekasztal-beszélgetésen is részt vehettek az érdeklődők. A tavalyi rendezvényen már huszonhét könyv került bemutatásra, amelyek között több határon túli kötet is helyet kapott. Idén már harminchét kiadványt ismerhetnek meg az érdeklődők.

Feliratkozás a következőre: könyvbemutató