Pannonhalma, távolból

Ezekben a napokban tartottuk volna Egyesületünk szokásos vándorgyűlését, amely különleges alkalomnak ígérkezett, már csak a helyszín és a társegyesületekkel közös rendezés miatt is. A találkozót a járványveszély miatt sajnos le kellett mondanunk, de reméljük, hogy azt egy év múlva, 2021. június 28. és 30. között meg fogjuk tudni tartani. Az elmaradt szakmai eszmecseréket pedig ősszel mindenképpen pótolni fogjuk – ha a helyzet megengedi, akkor személyesen, ha pedig nem, akkor az interneten.

Véget ért a MELTE egri vándorgyűlése

2014. július 4-én, pénteken véget ért a MELTE és az EME közös vándorgyűlése és konferenciája Egerben, a Szent János házban. A háromnapos esemény első napján, július 2-án a MELTE új intézőbizottságot és elnökséget választott. Az egyesület új elnöke Szabadi István, titkára Koltai András lett, a gazdasági vezető pedig továbbra is Lakatos Andor maradt. Részletes beszámoló a konferencia saját lapján olvasható.

Véget ért a MELTE és az EME közös szegedi vándorgyűlése

Temesvári szakmai kirándulással fejeződött be július 3-án, szerdán a MELTE és az EME közös szegedi vándorgyűlése. A gyűlésnek első alkalommal adott otthont a Szeged-Csanádi Egyházmegye, egész pontosan annak levéltárosa, Szaplonczay Miklósné, akinek gondos szervező munkája kiterjedt a közel nyolcvan résztvevő elhelyezésének, ellátásának és mozgatásának minden részletére.

Véget ért a MELTE pécsi vándorgyűlése

Egy Dél-Baranyai és eszéki buszos kirándulással ért véget a MELTE 2011. évi vándorgyűlése Pécsett július 6-án. A konferencia színhelye a pécsi székesegyház mögött a közelmúltban megnyílt Dómmúzeum volt, ahol a középkori épület eredeti, a 19. század végi restaurálás során kicserélt kőtöredékeit őrzik. Így az előadások és beszámolók pompás román kori faragványok keretében hangozhattak el. A helyszíntől pár lépésnyire, a föld alatt pedig Pécs világöröksége, a 4. századi keresztény temető és a Cella Septichora maradványai láthatók.

Részletes beszámoló és fényképek a vándorgyűlés saját oldalán találhatók.

Feliratkozás a következőre: vándorgyűlés