Elindult a „Nyitott levéltárak” programsorozat

„Nyitott levéltárak” néven elindult a magyar levéltárak közös programsorozata, amely arra tesz kísérletet, hogy a levéltári rendezvényeket egységes keretbe szervezve elérje a levéltári programok, s ebből adódóan a levéltári munka nagyobb társadalmi ismertségét és elismertségét. A nyitórendezvényére 2012. június 11-én, a Nemzetközi Levéltári Napon került sor Budapest Főváros Levéltárában Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, és Tarlós István budapesti főpolgármester részvételével.

Feliratkozás a következőre: Nyitott levéltárak