vándorgyűlés

Véget ért a MELTE egri vándorgyűlése

2014. július 4-én, pénteken véget ért a MELTE és az EME közös vándorgyűlése és konferenciája Egerben, a Szent János házban. A háromnapos esemény első napján, július 2-án a MELTE új intézőbizottságot és elnökséget választott. Az egyesület új elnöke Szabadi István, titkára Koltai András lett, a gazdasági vezető pedig továbbra is Lakatos Andor maradt. Részletes beszámoló a konferencia saját lapján olvasható.

Véget ért a MELTE és az EME közös szegedi vándorgyűlése

Temesvár, püspöki palota, a MELTE-EME vándorgyűlés résztvevői, 2013.07.03

Temesvári szakmai kirándulással fejeződött be július 3-án, szerdán a MELTE és az EME közös szegedi vándorgyűlése. A gyűlésnek első alkalommal adott otthont a Szeged-Csanádi Egyházmegye, egész pontosan annak levéltárosa, Szaplonczay Miklósné, akinek gondos szervező munkája kiterjedt a közel nyolcvan résztvevő elhelyezésének, ellátásának és mozgatásának minden részletére. A szállást a Szent Gellért Szeminárium és a Szegedi Tudományegyetem Apáthy István kollégiuma biztosította, a konferencia színhelyét pedig a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola (Klebelsberg terem). Ezek az intézmények mind szegedi Dóm tér nyugati oldalán álló püspöki épületegyüttesben helyezkednek el.

A vándorgyűlés kezdetén történt meg a Kormos László-díj átadása, amellyel a MELTE ezúttal Lakos János leköszönő levéltári szakfelügyelőt tüntette ki. A közgyűlés során pedig az egyesület tagjai megemlékeztek arról, hogy a MELTE pontosan 20 évvel ezelőtt alakult meg Debrecenben, Kormos László kezdeményezésére.

Részletes beszámoló és fényképek a konferencia saját oldalán.

Véget ért a MELTE pécsi vándorgyűlése

Pécs Dómmúzeum MELTE konferencia 2011

Egy Dél-Baranyai és eszéki buszos kirándulással ért véget a MELTE 2011. évi vándorgyűlése Pécsett július 6-án. A konferencia színhelye a pécsi székesegyház mögött a közelmúltban megnyílt Dómmúzeum volt, ahol a középkori épület eredeti, a 19. század végi restaurálás során kicserélt kőtöredékeit őrzik. Így az előadások és beszámolók pompás román kori faragványok keretében hangozhattak el. A helyszíntől pár lépésnyire, a föld alatt pedig Pécs világöröksége, a 4. századi keresztény temető és a Cella Septichora maradványai láthatók.

Részletes beszámoló és fényképek a vándorgyűlés saját oldalán találhatók.

Tartalomátvétel