Szerzetesség a koraújkori Magyarországon

Schervitz Mátyás (1702–1771) budai festő

A Szabadkai Városi Múzeumban 2021. április 30. óta látogatható a Schervitz Mátyás (1702–1771) budai festőt bemutató kiállítás.

A horvát származású Shervitz (más forrásokban Scherovitz, Xeravich, Tarvitz) a 18. századi Buda egyik legtehetségesebb mestere volt. A budai horvátok plébániatemplomában, a Szent Ferenc Sebei templomban, ahol eltemették, a szószék alatt ma is látható emléktáblája, amely szerint „a tekintélyes helyzet … halála után, és amíg élt, kiemelte őt a többi festő közül” („Sors honorata, etiam post fata / Mathiae Xeravich, quae eum dum viveret caeteris excellere pictoribus fecit”).

Ennek ellenére művészetéről kevesett lehetett tudni, mert nem voltak ismert, szignált művei. Megismerése a kiállítás létrehozójának, Korhecz Papp Zsuzsanna szabadkai restaurátornak és művészettörténésznek köszönhető, aki Schervitz keze nyomát felismerve, darabonként gyűjtötte össze az életmű darabjait.

Schervitz Budán született, és származása miatt a budai illír (horvát) katolikus közösséghez tartozott, amelynek plébániáját a boszniai (később kapisztránus) ferences atyák vezették a Szent Ferenc Sebei templomban. Így nem meglepő, hogy ő festette a templom főoltárképét (1756), szentélyfreskóját, és dolgozott a rendtartomány más templomaiban is. (A templomot a kiállításon egy rövidfilm mutatja be.)

Ugyanezt a témát, Szent Ferenc stigmatizációját később megfestette a dunaföldvári és a zombori ferences templomok számára is. (A szabadkai kiállításon mindkét kép látható). Dunaföldváron a Szent Annát ábrázoló főoltárkép is az ő munkája. Kiderült, hogy keze munkáját őrzi a pesti domonkos templom főoltárképe, amely a rendalapítót ábrázolja, valamint a budai kapucinus főoltárának Szent Erzsébet ábrázolása (amely 1945-ben sajnos elpusztult).

Az életmű fönnmaradt darabjaihoz tartozik a váci ferences templom Őrangyal oltárképe, valamint egy Szent Ivót, az ügyvédek és pereskedők védőszentjét ábrázoló festmény az óbuda-kiscelli trinitáriusok templomából. Utóbbi a kegyhely fölszámolása után az óbudai plébániatemplomba került. Ezek a képek a kiállításon frissen restaurált, régi szépségükbe visszahelyezett formában láthatók, csakúgy, mint a kapucinusok budai, illetve a piaristák váci kolostorából származó kisebb képek (Szent Ágoston, illetve Kalazanci Szent József).

A 2021. április 29-én tartott megnyitón Mihajlović Anikó, a múzeum igazgatónője elmondta, hogy a kiállítás immár a hatodik abban a tíz éve tartó sorozatban, mellyel Korhecz Papp Zsuzsanna a budai (és délvidéki) barokk művészeket tárja elénk. Ezután Lángi József festő-restaurátor mutatta be a festőt, illetve az életművet föltámasztó Korhecz Papp Zsuzsannát. A kiállítást, amely csak június 4-ig látogatható, Szabadka város, Szerbia művelődésügyi minisztériume, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint az Europetrol támogatta.

Lásd még:

A domonkos rend fáklyavivői

A domonkos rend magyarországi rendtartománya 2021-ben emlékezik alapításának 800 éves évfordulójára, amely egyben Szent Domonkos halálának 800. évfordulója is. A jubileum kapcsán az EWTN (Bonum) TV előadássorozatot indított a rend nevezetes egyéniségeiről, amely március 12-től péntekenként a „Délelőtt” műsorban látható. A sorozat célja, hogy a különböző szerzetesi életutak példáján tárja fel a domonkos lelkiség sokszínűségét és életszerűségét minden korban. Az előadók között találjuk Kostecki Andrzej vikáriust, Kőrösiné Merkl Hilda világi közösség vezetőt, Zágorhidi Czigány Balázs múzeumigazgatót, Deák Hedvig elöljárót, Szabó S. Bertalan atyát.

Az előadások utólag is megtekinthetők az alábbi helyen:
http://domonkosok.hu/2021/03/01/a-domonkos-rend-faklyavivoi/

Az évforduló további tervezett programjai:

  • 2021. június 14. A magyar domonkos rend 800 éve (1221–2021): Szent István Tudományos Akadémia és a domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény tudományos konferenciája (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogtudományi Karának díszterme, Budapest, Szentkirályi utca 28.)
  • 2021. július 29-31. Vasvári domonkos szeminárium: 800 éves a magyar domonkos hagyomány. Nyári egyetem fiataloknak a domonkos rendtörténet, lelkiség, liturgia és filozófia témakörében (Vasvár, Dominikánus ház, Kossuth utca 1.)
  • 2021. augusztus 6. Szent Domonkos ünnepe: a „Szerzetesrendek a Kárpát-medencében” című sorozat új kötetének bemutatója (Budapest, Sopron, Debrecen)
  • 2021. november 19. Margit, a magyar domonkosok szentje: kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Lásd még:

 

 

 

 

NAMPI: Szerzetesek digitális arca

A proszopográfia a történettudomány egyik sajátos, régóta művelt területe. Hosszú, kitartó gyűjtés és átgondolt rendszerezés szükséges ahhoz, hogy a régmúlt emberek életrajzi adatai biztos választ tudjanak adni a történészek fontos kérdéseire. A számítástechnika alkalmazása ezen a területen is egyre újabb lehetőségeket kínál. A történészek már régóta digitális adatbázisokba gyűjtik a proszopográfiai adatokat. A koraújkori Európa katolikus szerzeteseinek és szerzetesnőinek adatait tartalmazó források is azok közé tartoznak, amelyek izgalmas adatbázissá alakíthatók. A szerzetesi közösségek ugyanis szerteágazó, egész Európát átívelő kapcsolatokkal rendelkeztek, tagjaik társadalmi és földrajzi szempontból is különféle származásúak voltak, a róluk készült korabeli nyilvántartások pedig pontosak és rendezettek. Sok olyan kutatói vállalkozás folyt az utóbbi években, amelyek ezeket alakította át digitális tartalommá.

Az eddig munkáknak azonban voltak komoly korlátai. A szűk fókuszcsoport, a speciális források, valamint az elfogadott adatstruktúra és technikai szabványok hiánya miatt az adatbázisok egyedi jellegűek, és ez megnehezíti az adatbázisok összehasonlítását és megosztását. Ezeket a hátrányokat tervezi túllépni a NAMPI (Nuns and Monks – Prosopographical Interfaces) projekt, amelyt az Osztrák Tudományos Akadémia (Österreichische Akademie der Wissenschaften) támogatásával indult meg 2019 végén. (Egyébként a proszopográfia és a interfész részben ugyanazt a jelentést hordozzák, mivel a görög proszopon és az angol face egyaránt ‘arcot’ jelent magyarul.)

A NAMPI azt a célt tűzte ki, hogy létrehozzon egy Resource Description Framework (RDF) formátumú szemantikus adatbázist, amely a Pasin és Bradley által létrehozott  és a CIDOC-CRM múzeumi ontológiai modelleken alapul, és ezek segítségével teszi lehetővé a koraújkori apácák és szerzetesek életének pontos ábrázolását.

Az adatstruktúrát egy jól dokumentált, REST API (alkalmazásprogramozási felület) más kutatók számára is használhatóvá teszi majd, de ezen alapul egy saját internetes adatbázis, amely a tervek szerint mintegy 82 000 személy adatait fogja tartalmazni a korábban elkészült ProDomo és Germania Sacra projektek által létrehozott adatbázisokból valamint további feldogozásra kerülő forrásokból (többek között a linzi és innsbrucki orsolyiták fogadalmas könyveiből és a gamingi karthauziak fogadalmait számon tartó, nemrég fölfedezett katalógusból).

Ezáltal a NAMPI közvetlenül is hozzájárul ahhoz megismerhetővé tegye a koraújkori apácák és szerzetesek életét a kutatók és a nagyközönség számára, és ezáltal fejlessze ismereteinket múltunkról és kulturális örökségünkről.

Jezsuita oktatás Közép-Európában a nagyszombati egyetem és gimnázium példáján

online műhelykonferencia az ELTE BTK Tématerületi Kiválósági Pályázat „Közösségépítés: család és nemzet, hagyomány és innováció”; az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár; az ELTE-MTA Egyetemtörténeti Kutatócsoport és a NKFIH K 131973. sz. projekt szervezésében
Időpont: 2021. április 22. (csütörtök)
Elérhetőség: Microsoft Teams felületen az alábbi linken: https://teams.microsoft.com vagy előzetes regisztrációval: toth.krisztina@btk.elte.hu email címen 2021. április 21-ig.

Program

Délelőtt

  • 9.00 Köszöntő
  • 9.10 Kádár Zsófia: Intézményi keretek: az osztrák jezsuita rendtartomány a 17. században
  • 09.40 Siptár Dániel: Olajág és írótoll – a Jézus Társasága Magyarországon a feloszlatást megelőző kilenc évtizedben
  • 10.10 Fazekas István: Katolikus egyházi intézmények Nagyszombatban
  • 10.40 Szünet
  • 11.00 Szögi László: A nagyszombati egyetem újonnan elkészült hallgatói adatbázisa
  • 11.30 Tóth Krisztina: A nagyszombati egyetem tanári adatbázisa
  • 12.00 Ebédszünet

Délután

  • 13.00 Viskolcz Noémi: Az Esterházyak és Nagyszombat
  • 13.30 Ternovácz Bálint: Nagyszombati középiskolai diákság középiskolai adatbázisa
  • 14.00 Tusor Péter: A jezsuita gimnáziumi adatbázis és a kora újkor kutatás új távlatai (A költő Gyöngyösi példája)
  • 14.30 Szünet
  • 14.45 Szekér Barnabás: A szomszédvár: a nyitrai piarista kollégium a 18. században
  • 15.15 Kökényesi Zsolt: Megközelítések a székelyudvarhelyi jezsuita gimnázium diákságához (1689–1773)
  • 15.45 Zárszó

 

300 éves a magyar piarista rendtartomány

A napokban ünnepli a Piarista Rend Magyar Tartománya létrejöttének 300. évfordulóját. 1721. március 7-én a rend generális kongregációja, tehát Gregorio Borno (a S. Theresia) generális és asszisztensei Rómában arról döntöttek, hogy fölállítják az önálló magyarországi rendtartományt (Provincia Hungariae), mivel az országban addigra 12 piarista rendházat és iskolát alapítottak, amelyben 80 szerzetes működött (beleszámítva a növendékeket és a dolgozó frátereket is).

Háttér

Magyarországon a piaristák először 1666-ban Privigyén nyitottak iskolát (nem számítva a Lengyelországhoz tartozó szepességi Podolint, ahol 1642 óta voltak jelen). 1700-ig további három, 1721-ig pedig további nyolc városban telepedtek meg. A magyarországi házak 1692-től külön irányítás alatt álltak, először a commissarius generalis-nak kinevezett Mösch Lukács (a S. Edmundo) vezetése alatt, majd 1695-től a német rendtartomány (Provincia Germaniae) alá rendelt viceprovinciaként. 1715 elején a magyar országgyűlés törvényt fogadott el a rend honosításáról, és ezzel a piaristák az országban honosított első négy szerzetesrend közé kerültek (nem számítva természetesen azokat a régi, középkori rendeket, amelyeknek nem volt szükségük honosításra).

Közvetlenül ezután, 1715. április 11-én Andrea Boschi (a S. Sebastiano) generális és kongregációja azt is eldöntötte, hogy a viceprovincia „szabályos provinciává alakíttassék”. Ugyanakkor kijelölték az első provinciálist, a lengyel Paulus Nagrodzki (a Jesu) rzeszówi rektort, akit már korábban, február 9-én Privigyére küldtek, hogy Bohn Euszták (a SS. Trinitate) viceprovinciális segítségére legyen. Nagrodzki kijelölését (electio) azonban nem tették közzé, hanem április 26-án generális kommisszáriussá és vizitátorrá nevezték ki, hogy tájékozódhasson a helyzetről. A magyarországi piaristák (nemzetiségüket tekintve főként szlovákok és morvák) azonban komoly fenntartással fogadták a lengyel vizitátort, és – a generális akaratával szembeszállva – megakadályozták, hogy feladatát elvégezze. Ezek után, augusztus 19-án a generális kongregáció visszavonta a magyar provincia fölállításról szóló határozatot, leváltották az elöljárókat, és az erdélyi származású Zajkányi Lénárd (a S. Eustachio) váci superiort nevezték ki viceprovinciálisnak, aki nem vett részt a lázadásban.

Mindenesetre a német provincia következő káptalanján, 1718-ban a magyarországiak azt kérték, hogy a generális „ne küldjön idegen vizitátorokat”, legfeljebb a német provinciából, valamint – meglepő módon – azt, hogy a viceprovincia ne emeltessék provinciai rangra, míg a privigyein kívül még legalább három kollégium teljessé nem válik. Ezeket ugyanis királyi dekrétum tiltaná. (Nem tudjuk pontosan, hogy milyen királyi dekrétumról van szó, talán Nagrodzki vizitációjának meghiúsítása céljából készült ilyen a bécsi magyar királyi kancellárián. Ráadásul ekkor már Szentgyörgy és Nyitra is teljes jogú rendházak voltak.) Azonban a káptalan a javaslatokat nem hagyta jóvá.

A következő évben, 1719-ben viszont P. Joachim Bartsch (a S. Adalberto) németországi provinciális magyarországi vizitációja kedvező eredményt hozott. Az új generális, Gregorio Borno csupán a magyarországi szerzetesek számát találta kevésnek. Azonban miután a következő évi névsorból örömmel látta a provincia növekedését, 1720. november 30-án „a tűz nagyobb növelésére” megígérte Zajkányinak a teljes provincia létrehozását, azzal a feltétellel, hogy amíg nincsen legalább 60 fölszentelt tagja és 40 növendéke, a generális káptalanra vokálist nem választhatnak. Végül a generális kongregáció ettől a feltételtől is elállt. Miután 1721. március 7-én fölállították az új provinciát, Borno generális csupán arra biztatta a magyar piaristákat, hogy „ezzel a különleges kegyünkkel serkentve napról-napra jobban törekedjenek fogadalmasaink kellő száma céljából arra, hogy intézményünk fiatalokat vonzzon és nyerjen a szerzetesi ruha számára, akiknek biztos reményük lehet arra, hogy az intézmény alkalmas szolgái lesznek”. Így az 1724. évi generális káptalanon Zajkányi tartományfőnök mellett két vokális képviselte a magyar provinciát, amelyhez akkor 43 pap, 42 növendék és 8 dolgozó fráter tartozott.

Az önálló piarista provincia egyébként magyar egyháztörténeti szemmel sem volt jelentéktelen ügy. Az országban akkor működő legtöbb kolduló és szabályozott papi rendnek ugyanis közös osztrák-magyar rendtartománya volt, Magyarországon kívüli székhellyel. (Még a domonkosoknak is, noha ez a rendtartomány az ősiség okán a Provincia Hungariae nevet viselte.) Külön magyar provinciálissal 1721 előtt csupán a ferencesek (többel is), a minoriták (1702-től) és a pálosok (1701-től) rendelkeztek.

Koltai András

  • Irodalom: Sántha György, A piarista generálisok és az önálló magyarországi rendtartomány kérdése (1680–1721), in A piarista rend Magyarországon, szerk. Forgó András, Budapest, 2010, 13-44. 
Publikációk

A járványveszély miatt az évforduló ünneplése leginkább az internetes médiára szorítkozik.

A Piarista Rend Magyar Tartománya honlapján a Tudtad-e? címke alatt megjelenő hírekben számos történeti kuriózumot, kulturális érdekesség mutat föl a magyar piaristák történetéből:

  1. március 7-én a Mária Rádió piarista tematikus műsornapot tartott, amelyben rend történetéről, lelkiségéről, pedagógiajáról szóló interjúk és öregdiákok üzenetei hangzottak el:

A Piarista Múzeum „300 éve együtt tanulunk” címmel virtuális kiállítást tett közzé:

A Központi Levéltár honlapján a „Piarista pillanatok” című sorozat a rendtartomány múltjáról készült történeti festmények hátterét világítja meg:

Vallis Sanctorum

Fejezetek a bakonybéli monostor ezeréves történetéből
szerk. Dénesi Tamás, közreműk. Boros Zoltán és Takács Melinda
Bakonybéli Szt. Mauríciusz Monostor–Pannonhalmi Főapátsági Levéltár, Bakonybél–Pannonhalma, 2020. – 353 pp.

A bakonybéli Szent Mauríciusz bencés monostor alapításának 1000. évfordulója alkalmából 2019. május 18-án Bakonybélben rendezett konferencia előadásainak szerkesztett változata, 14 tanulmányt tartalmaz, helytörténeti, régészeti, gazdaságtörténeti témákban, térképekkel, fotókkal gazdagon illusztrálva.

„Egy ezeréves, s életkorában, lendületében mégis fiatal közösség komoly és mégis fiatalos kiadványát tarthatja tehát kezében az olvasó, amely a múlt évszázadok tapasztalatait csokorba szedve arra ösztönöz, hogy ne szűnjünk meg keresni a mában azt, ami a miénk, hogy nap mint nap alázatosan járjuk az utat az Istennel. Mert hiszem, hogy csak a megújuló, útkereső szerzeteséletnek van a következő ezer évben is távlata.” (Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát)

Tanulmányok
  • Hortobágyi T. Cirill OSB, Lectori salutem, 9-10.
  • Baán Izsák OSB, Szent Günter és a bakonybéli alapítás: Tények és eszmények, 11-28.
  • Szovák Kornél, Bakonybél korai oklevelei, 29-44.
  • Romhányi Beatrix, A bakonybéli apátság birtokai és gazdasági szerepe a tatárjárás előtt, 45-58.
  • Belényesy Károly–Nagy Szabolcs Balázs, A bakonybéli Borostyán-kő régészeti kutatása: Árpád-kori remeteség vagy kegyhely nyomai a monostor szomszédságában?, 59-78.
  • Nagy Balázs, A tatárjárás korából származó éremlelet Bakonybélből, 79-86.
  • Dénesi Tamás, Szerzetesi élet a 18. századi Bakonybélben, 87-132.
  • Jakab Réka, Monostor és népe: Szerzetesi élet és pasztoráció a 19. századi Bakonybélben, 133-166.
  • Schilde René, „Bakonybél csendjében”: A monostor a 20. század első felében, 167-192.
  • Kisnémet Fülöp OSB, „Gratia supponit naturam. Kellenek a feltételek a mi részünkről is, hogy Isten kegyelme kifejthesse erejét”: A bakonybéli monostor 1945 és 1950 között, a feloszlatás, 193-214.
  • Terdik Szilveszter, A bakonybéli bencés templom felszentelése a II. József-kori feloszlatás idején, 215-238.
  • Boros Zoltán, Gazdálkodás egy filiális apátságban a 19-20. században, 239-280.
  • Medgyesy S. Norbert, Történelemszemlélet, bölcsészgyakorlatok és kortárs művelődés a bakonybéli tanárképző főiskolán, 1818-1848, 281-312.
  • Vaderna Gábor, Athéneon: Guzmics Izidor bakonybéli apát műveltsége, 313-326.
  • Halmos Ábel OSB, Bakony: Természet, Ige, megbékélés: A monostor éltető hagyományairól és küldetéséről, 327-335.
Hivatkozások