Konferencia a Tanácsköztársaság hatásáról a katolikus egyházmegyékre

A pontosan száz éve létrejött magyar Tanácsköztársaság alatt történt események, elsősorban az egyházüldözés különféle formái a magyar katolikus egyház elmondatlan történetei közé tartoznak. Ez késztette arra a Veszprémi Érsekség Egyháztörténeti Bizottságát és a Főegyházmegyei Levéltárat, hogy „A szószéket is hatalmukba akarták keríteni” címmel konferenciát rendezzenek a Tanácsköztársaság hatásáról a hazai római katolikus egyházmegyékre, amelyre 2019. március 21-én került sor a veszprémi Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban.

A házigazda részéről Márfi Gyula érsek és Mail József helynök köszöntötték a résztvevőket, a bevezető előadást pedig Varga Lajos váci segédpüspök, az OKGyK vezetője tartotta, aki a jászkarajenői mártírokról beszélt. Kósa József plébánost a Lenin-fiúk egyike, Dobák Imre lőtte le a plébánián, majd az odasiető Hornyik Károly káplánnal is végzett. Az előadó szerint megvannak a boldoggá avatásuk legfontosabb feltételei, mert bizonyított, hogy a tettest a papok iránti gyűlölet mozgatta, a mártírok pedig nem menekültek, hanem tudatosan készültek a halálra, például egymásnak gyónást tettek.

Varga Tibor (Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár) a veszprémi egyházmegye 1919. évi állapotát mutatta be plébániai krónikák (historia domusok) tükrében. Ilyenek elég nagy számban maradt fönn, főként annak köszönhetően, hogy Hornig Károly püspök 1913-ban körlevélben rendelte el vezetésüket (a pécsi egyházmegye hasonló témájú körlevele alapján), és 34 témát sorolt föl, amelyeket tartalmazniuk kell. Ezek alapján a kép sokszínűbb, mint azt például Gutheil Jenő könyve (A kommunisták uralma Veszprémben) alapján tűnik. A papság alsóbb és felsőbb része ugyanis másképpen reagált az eseményekre és helyi különbségek is voltak. Néha humoros kiszólások, egyéni vélemények is olvashatók bennük, mint például a bezerédi plébániai krónikában.

Szűts István Gergely (Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára) a balatonfüredi plébánia és fürdőtelepi kápolna (a „kerek templom”) szerepét ismertette a Tanácsköztársaság hónapjaiban. A falunak 3000 lakosából csak 1000 volt katolikus, pár számuk dinamikusan növekedett. Az önálló plébánia azonban csak 1918-ban jött létre, első plébánosa Luttor Ferenc volt. A bencések birtokában álló fürdőtelepen 1846 óta leginkább a tihanyi bencések miséztek, de állandó lelkészt csak 1918-ban kaptak Grész Ödön személyében. Ő azonban 1919 nyarán kilépett és megnősült, akkor Mihályfi Ákos ciszterci egyetemi tanár vállalta lelkészi feladatokat. A telepen ugyanis egy olyan közösség alakult ki a korábbi elit tagjaiból, akik ott vészelték át a forradalom és a Tanácsköztársaság hónapjait. Élénk társadalmi életet éltek, még esküvőre is sor került. Köztük volt Mihályfi mellett Rédey Gyula veszprémi nagyprépost és Valnicsek Béla kőbányai plébános is. A Tanácsköztársaság után a Siófokra érkező Nemzeti Hadsereg a direktórium több tagját elhurcolta, egyesekért Luttor Ferenc plébános járt közben.

Csibi Norbert (Pécsi Tudományegyetem) a pécsi egyházmegye plébániáinak 1919. évi sorsát mutatta be, szintén historia domusok alapján. Az egyházmegye déli része szerb megszállás alatt állt, így ott kommunista uralom nem volt. Ennek ellenére hallomás alapján ott is sokan leírták a kommün eseményeit. Máshol viszont nem szívesen írtak a kellemetlenségekről. „A Saharának nincs története, Samum és hőség … jobb az emlékezetből kitörülni” – írta az egerági plébános. Mégis sok apró részletet megőriztek a mindennapokról. Az abaligeti plébánosnak például sok kellemetlensége volt, mert a hozzá beszállásolt vörös katonák folyamatosan kényszerítették, hogy fehér pénzüket ( a Tanácsköztársaság által kiadott, értéktelen pénzt) kék pénzre (a régi pénzre) cserélje. Braun István cikói plébánostól az anyakönyveket akarták elvinni, de ő karakánul ellenállt, üzente, hogy ha jönnek értük, „egy-kettő ne jöjjön, mert kidobom az ablakon”. A kommün bukása után azonban nem jelentette föl ellenségeit, mert „nem tehetem, hogy eltévedt juhaimat fölakasszák”. Volt ahol május 1-én „vörös misét” kértek, és végül a plébános a háborúban elesett munkásokért mondott gyászmisét.

Ezt a szekciót Varga Mátyás (Székesfehérvári Püspöki Levéltár) előadása zárta, ezúttal a székesfehérvári egyházmegye historia domusainak 1919. évi bejegyzései alapján. Prohászka Ottokár püspök körlevelei elsősorban nyugalomra intettek. Egyikben arra akarta utasítani papjait, hogy tartsák meg a forradalmi rendeleteket, „amíg azok hitünket és erkölcsünket nem sértik”. A kommunista cenzor az „amíg” szót „mert”-re akarta cserélni, amelybe a püspök nem egyezett bele, így a körlevél nem került kiküldésre. Sok helyen különleges, az országos irányoktól eltérő események is történtek. Volt, ahol a direktórium kérte a húsvéti körmenet megtartását, vagy gondoskodott a templom javításáról. Sóskúton arról számoltak be, hogy a Tanácsköztársaság napjai alatt tömve volt a templom, sokkal többen jártak, mint korábban. Lovasberényben a református asszonyok védték meg az apácákat, megfutamítva a zárdát leltározó bizottságot. Tinnyén a bátran beszélő Deym Béla plébánost a hívek védték meg attól, hogy a kommunisták lelökjék őt a szószékről. A Tanácsköztársaság bukása után azonban több mint 100 eljárás indult kántortanítók ellen.

Tengely Adrienn (Eszterházy Károly Egyetem, Eger) a márianosztrai női börtönt működtető irgalmas apácák 1919. évi megpróbáltatásait ismertette. 1918 őszén a falu négy zsidó családja hozzájuk menekült. 1919. március 31-én az intézetet államosították. Az ezt végrehajtó Bodon János vádbiztos az apácákat kilépésre, házasságra próbálta rábeszélni, de végül megegyeztek, hogy maradhatnak, és gyakorolhatják vallásukat, és ha kapnak új egyenruhát, azt hordják (de nem kaptak). A fogvatartottakat Bodon tömegesen szabadon bocsátotta: azokat, akiknek sok gyerekük volt, akik gazdagoktól loptak, illetve akiket csinosabbaknak talált. A megmaradtak számára annyi változás volt, hogy a misére járás nem volt kötelező, azt a raboknak külön kellett kérniük. A Tanácsköztársaság káderhiányban szenvedett, az apácákat sem tudták lecserélni, és új igazgatót is csak nehezen találtak.

A délutáni szekció előadói egyes közösségi és egyéni életutakat mutattak be a Tanácsköztársaság hónapjai alatt. Elsőként Boros Zoltán (Pannonhalmi Főapátsági Levéltár) foglalta össze a Pannonhalmán, illetve a bencés rend házaiban 1919 során történteket. A helyzetet befolyásolt, hogy a spanyolnátha járványban 1818. okt. 21-én elhunyt Hajdú Tibor főapát, és sajátos jogi helyzet (a királyság megszűnése) miatt nem volt remény új főapát választására. A rendet így Jándi Bernardin kormányzó perjel vezette. A bencések közül egy tanár sem írta alá azt az „egyházi pálya elhagyásáról” szóló, a Tanácsköztársaság által megkövetelt nyilatkozatot, mert ezt a perjel szigorúan tiltotta. Még azt is kifogásolta, hogy az esztergomi tanárok beléptek a szakszervezetbe. Amikor azonban kiléptek, bosszúból a hatóság kiköltöztette őket a rendházból. Később öt gazdatiszt ellen folyt fegyelmi eljárás a birtokok államosítása során tapasztalt „túlzott együttműködés” miatt, de közülük csak egyet küldtek el. (Egyikük ellen az volt a kifogás, hogy polgári házasságot kötött egy református nővel.) Pannonhalmán a „likvidálás” után Pellek István sofőr lett a „házfelügyelő”, majd egyben „politikai megbízott”. A bencések megpróbáltak minél többet kimentetni az államosított vagyonból (ezüst, cukor, stb.) egyesek szinte sportot űztek belőle. A Tanácsköztársaság bukása után Pellek elvtársat a falusiak majdnem meglincselték, de a perjel megvédte.

Horváth István (Egri Főegyházmegyei Levéltár) az egri érseki uradalom helyzetét ismertette a Tanácsköztársaság alatt. Füzesabonyban és/vagy Pusztaszikszón 1919. április 5-én az országban az elsők között alakult meg a termelőszövetkezet. Ezt azt jelentette, hogy a tagok komoly fizetést kaptak, amellyel szinte fölélték a birtok jövedelmét. A termelőszövetkezet élére a korábbi kormányzó, Vayszada Dezső került. Bár a helyi vasutasok tiltakoztak ellene, az egri direktórium kiküldötte követelte, sőt megparancsolta kinevezését. A forradalmi események egyetlen maradandó következménye az volt, hogy a kiosztott földek és házhelyek megmaradtak az adományozottak birtokában, később a VKM is jóváhagyta átadásukat.

Isó Gergely (Eötvös Loránd Tudományegyetem) előadásában a győri egyházmegyés tanítók ellen 1919 után lefolyt fegyelmi ügyeket elemezte. 1921-ig összesen 86 ilyen ügy volt, 80 %-uk végződött elmarasztalással, 30%-uk állásvesztéssel, és négy személyt tiltottak ki az egyházmegyéből. A szabályzat szerint a vád a katolikus hit vagy az állam elleni izgatás, illetve földosztásra biztatás lehetett volna. Az első kettő azonban jogilag kérdéses, mert a tanítók az adott időben már az államosított iskolák alkalmazottai voltak. A soproni diákok levélben kérték a direktóriumtól az iskolai vizsgák, főként az érettségi eltörlését.

Mózessy Gergely (Székesfehérvári Püspöki Levéltár) előadásának témája Nagy Károly sárosdi majd zámolyi plébános volt, aki zaklatott pályáját a veszprémi egyházmegyében kezdte, majd sarutlan kármelita lett, végül a fehérvári egyházmegyébe került. Egyik kortársa szerint „hitében megrendült, exaltált ember” volt. Botrányai miatt Prohászka püspök 1918-ban Sárosdról Zámolyra helyezte. Különféle viszályaihoz a Tanácsköztársaságban új szövetségest látott, és arról prédikált a szószéken, hogy „innét a népet eddig butították”. Ez ellen hívei közbeszólva tiltakoztak. Tevékenységéért 2 év börtönt kapott. A szocialista kor történetírása téves adatok téves interpretálásával próbált belőle munkásmozgalmi hőst faragni.

Bakó Balázs (Brenner János Hittudományi Főiskola, Szombathely) Mikes János szombathelyi püspök sorsát ismertette a forradalmak idején. A legitimista érzelmű püspök már 1918 végén szembe került Persián Ádámmal, a Károlyi-kormány biztosával. Ennek az lett a vége, hogy a püspöki uradalmat zár alá vették, Persiánt nevezték ki vagyongondnokká, Mikest pedig 1919 február végén Celldömölkre internálták. A Tanácsköztársaság létrejötte után már fogolyként szállították Budapestre. Először a Gyűjtőfogházban, majd betegsége miatt (orbáncot kapott) a városligeti Park Szanatóriumban tartották fogva. Onnét július 30-án megszökött, és nyugatra menekült, de közben a Tanácsköztársaság megbukott.

A konferenciát Tóth Krisztina (MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport) előadása zárta, amelyben Zadravecz István ferences (későbbi tábori püspök) 1919 novemberében készült memorandumát ismertette. Ebben a Nemzeti Hadsereg fölállítandó tábori lelkészségének eszmei alapjait és szervezeti rendszerét dolgozta ki.

Meghívó

Fényképek

 

CsatolmányMéret
Kép ikon 19_veszprem_plakat2.jpg185.08 KB