Az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át 2019. augusztus 16-án, pénteken a Pesti Vigadóban.

Ez alkalommal részesült a levéltárosoknak adható legfontosabb állami, szakmai kitüntetésben, a Pauler Gyula-díjban Dr. Bernád Rita-Magdolna, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség főlevéltárosa, akinek közel húsz éves szakmai tevékenysége során a főegyházmegye területén kilenc regionális gyűjtőlevéltár jött létre. Sokoldalú munkáját, a levéltári hálózat  fölállítását és működtetését példás hivatástudattal, szolgálatkészen és kitartóan végzi. Helytállása négy gyermekes családanyaként a határon túli intézményi viszonyok között különösen figyelemre méltó.

Az idén kiosztott másik Pauler-díjat is egyházi levéltáros kollégánk, Dr. Hermann István, a Veszprémi Érseki Levéltár egykori vezetője kapta, aki utóbb a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára igazgatója, majd főlevéltárosa lett. A Nemzeti Kulturális Alap közgyűjteményi kuratóriumának tagjaként és a Magyar Levéltárosok Egyesülete alelnökeként is sokat tesz a magyar levéltárügyért, valamint egyháztörténeti munkássága is figyelemre méltó.

Kollégáinknak ezúton is gratulálunk!

Lásd még:

  • https://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/parlamenti-allamtitkarsag/hirek/a-nemzet-fennmaradasahoz-kimagaslo-egyeni-teljesitmenyek-szuksegesek