A Magyar Levéltárosok Egyesülete Sopronban tartotta meg vándorgyűlését 2021. augusztus 25. és 27. között. A szakmai ülések színhelye a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdasági Karának épülete volt. A levéltáros szakma legnagyobb, szokásos módon évente megtartott rendezvényére általában évente kerül sor, de a koronavírus járvány miatt a 2020. évi vándorgyűlés elmaradt. A vándorgyűlést videóüzenetben köszöntötte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A vándorgyűlés első napján került sor az egyesület közgyűlésére, amelyen a tagság új vezetőséget választott. Az egyesület elnöke továbbra is Kenyeres István (Budapest Főváros Levéltára főigazgatója) maradt. A két alelnök közül Tilcsik Györgyöt szintén megerősítették posztján, a másik alelnökké pedig Vajk Ádámot (a Győri Egyházmegyei Levéltár igazgatója) választották. Az egyesület választmánya is megújult. A 12 tag közé Koltai András (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára) is bekerült. A második napon délelőtt szekcióülésekre került sor, számos izgalmas előadással, amelyek széles tematikai spektrumot öleltek föl, az új levéltári szabványtól akár a magyar egyetemek száz évvel ezelőtti helyzetéig. Ami a levéltári szabványt illeti, az ontológiai alapon készült, és koncepciója októberig végleges egyeztetés alatt áll (Records in Context). Az egyetemi hallgatóknak pedig fontos szerepe volt az 1921. évi Sopron környéki és nyugat-magyarországi harcokban, amelynek emlékezete máig él. A nap során a szekciók is új vezetőséget választottak. Délután rendezték meg a IV. MLE Kupa focitornát. (Eredményéről lásd külön tudósításunkat.) Végül a vándorgyűlés harmadik, záró napján bortörténeti előadássorozatra került sor, amelyen a főként levéltáros előadóktól nemcsak a soproni (Krisch András) és a kőszegi (Bariska István) borvidék történetébe kaptunk bepillantást, hanem szó esett arad-hegyaljai (Halmágyi Miklós), kecskeméti (Gyenesei István), óbudai (Simon Katalin) és pannonhalmi (Illés Tamás) borokról, valamint ártörténetről (Garami Erika) is.