Kereszt és forradalom

Persián Ádám

A Magyar Nemzeti Levéltár, a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány (HEH) 2020. február 25-én (kedden) 15.00 órai kezdettel tartják a Kereszt és forradalom: Persián Ádám katolikus egyházügyi kormánybiztos emlékirata (1918. november 1.-1919. március 21.) című kötet bemutatóját az MNL Országos Levéltára Lovagtermében (Budapest I. kerület, Bécsi kapu tér 2-4.)

Program

A Kormos László-díj átadása Szabadi István részére

A MELTE Intézőbizottsága úgy döntött, hogy az egyesület tagságának javaslatai alapján Kormos László-díjat adományoz Szabadi Istvánnak, aki a Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár igazgatójaként, valamint a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületének titkáraként, ügyvezető elnökeként, és 2014 és 2018 között elnökeként példaadó szakmai munkát végzett a magyar egyházi levéltárakért, különösképpen a református egyház határon inneni és túli gyűjteményeinek együttműködése érdekében. A díjat és az ahhoz tartozó oklevelet Koltai András, a MELTE elnöke adta 2019.

A Tiszántúli Református Egyházkerület 250 éves Levéltárának jelene és jövője (szakmai nap)

A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára 2019. december 5-én 10 órától 13 óráig a Debreceni Református kollégium Kistanácstermében (Kálvin tér 16.) szakmai napot tart, amelynek címe: „A Tiszántúli Református Egyházkerület 250 éves Levéltárának jelene és jövője”.

Program

„Ekkor Dárius király megparancsolta, hogy nézzenek utána e dolognak a levéltárban, ahol a kincseket tartják...” (Ezsdr. 6.1)

Elhunyt dr. Kiss Mária, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár egykori igazgatója

Elhunyt Dr. Kiss Mária, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár egykori igazgatója, 2019. október 29-én Vasegerszegen, a Szent Miklós Idősek Otthonában, életének 90. évében. Temetése 2019. november 6-án, szerdán 12:30 órától történt a szombathelyi Szent Kvirin szalézi templom kriptájában. Előtte, 11:30 órától Csóka Gáspár OSB mutatott be érte szentmisét a templomban.

E-kutatás a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárában

Ezen a héten, 2019. október 24-től a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárában is elindította online kutatási szolgáltatását, amely a levéltár honlapján regisztrációt követően érhető el (https://leveltar.drk.hu/regisztracio). A kutatható anyagok sora folyamatosan bővül, a jelenleg az alábbiak elérhetők:

Ismét kutatható a Ráday Levéltár

A Ráday Levéltár és a Ráday Gyűjtemény Kézirattára 2019. szeptember 25-től ismét kutatható, Budapest Főváros Levéltárában (1139 Budapest, Teve u. 3–5.), szerdánként 9.00-16.00 óra között. A Ráday Kollégium Markusovszky tér felőli szárnyát, amely korábban otthont adott a levéltárnak is, majd a januári tűzvészben megsérült, októbertől lebontják, és 2020-tól teljesen újjáépítik. Ezzel egyidejűleg a kollégium régi szárnyát is korszerűsíteni fogják.

Oldalak

Feliratkozás Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete RSS csatornájára