A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2006 tavaszán határozta el a Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány (LÖKA) létrehozását, amelynek kuratóriumi elnöke Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát lett. Az Alapítvány elsőrendű feladata, hogy támogassa a XX. századi magyarországi katolikus egyháztörténet föltárását, különös tekintettel az 1944–45-től fokozatosan kiépülő kommunista diktatúra időszakára, és így sikerüljön választ adni arra a kérdésre, amelyet a testület névadója, a börtönviselt Lénárd Ödön piarista szerzetes fogalmazott meg, s amelyre aztán kutatásai során haláláig igyekezett feleletet találni: Mi történt velünk, az egyházzal? Az Alapítvány célja, hogy segítse, koordinálja azt ezt célzó rendszeres, a tények feltárásán és elemzésén alapuló kutatást.

Az Alapítvány 2006-ban és 2008-ban egy-egy konferenciát szervezett, amelyek az aktuális évfordulókhoz csatlakozva a Magyar Katolikus Egyház és 1956 kapcsolatával, illetve az egyházi iskolák 1948. évi államosításával foglalkoztak. A konferenciák szövege nyomtatásban is megjelent az Alapítvány évkönyveiben. (www.magyarkurir.hu)