2017-2018-ban ismét két barokk festmény restaurálására került sor a Jezsuita Gyűjteményből. Ezúttal két jezsuita általános rendfőnök, Diego Laínez és Goswin Nickel arcképének megújulására nyílt lehetőség. A képeket 2019. április 2-án 18 órától kezdődő rendezvényen mutatják be a közönségnek a Párbeszéd Házában.

A festmények nyilvános bemutatása alkalmából Siptár Dániel történész, a Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár munkatársa fog beszélni a két generális életútjáról. A két portrét Kuslér Ágnes művészettörténész mutatja be művészettörténeti szempontból, míg a restaurálás folyamatát Horváth Mátyás festő-restaurátor ismerteti. Az est házigazdája Hofher József SJ atya lesz. A programot követően a két portré is megtekinthető.

Goswin Nickel 1652. március 17-től 1664. július 31-ig a Jézus Társasága első német származású általános rendfőnöke. 1604-ben Trierben lépett be a Társaságba. Rendelkezéseiben kiemelkedő a szegénységre és hazafiságra való buzdítás. Jelentős szerepe volt abban, hogy Katalin svéd királynő áttért a katolikus hitre. Betegsége miatt élete utolsó három évében már helyettese kormányzott.

Diego Laínez  1558. július 2-tól 1565. jan. 19-ig volt a Jézus Társasága általános rendfőnöke Loyolai Szent Ignác utódaként. 1534-ben társaival együtt Montmartre-ban tette le az ünnepélyes fogadalmat. Az 1562-es tridenti zsinaton, mint pápai teológus vezette a teológiai vitákat. Elérte, hogy a szerzetesrendekről szóló határozatban megnevezzék a Jézus Társaságát, ami a rend megerősítését jelentette.

A Rendtörténeti Könyvtár régi könyves állományának féltett kincse az intézmény legrégebbi kötete, Laskai Osvát ferences szerzetes 1506-ban megjelent prédikációs gyűjteménye. A Quadragesimale Bigae salutis című, nagyböjti beszédeket tartalmazó kötetet az elzászi Hagenauban, azaz a Német-Római Császárság egyik birodalmi városában (ma Haguenau, Franciaország) adták ki.

Laskai Osvát (1450k–1511) és művei

Laksai Osvát (Osvaldus de Lasko), a 15–16. század fordulójának Temesvári Pelbárt (1435k–1504) mellett a legkiemelkedőbb obszerváns ferences teológusa és hitszónoka volt Magyarországon. Feltételezések szerint 1440–50 között született a Baranya megyei Laskón. Első ismert állomáshelye 1493-ban a Bihar megyei Szalárd kolostora volt, melynek az elöljárói (gvárdiáni) címét viselte. Ezt követően az esztergomi őrség (custodia, 6–10 kolostorból álló ferences közigazgatási egység) őre lett (1495), 1497-ben pedig a központi jelentőségű pesti kolostor élén találjuk. Ennek gvárdiánjaként választották meg ebben az évben a magyarországi obszerváns vikáriátus vezetőjének. Két ciklus után 1501-ben ért véget első vikáriusi megbízatása, majd 1507-ben két évre újra őt választották. A kettő között – ha nem is végig – újra pesti gvárdiánként tevékenykedett. Élete utolsó két évét valószínűleg a budai kolostorban töltötte.

Legjelentősebb műveiként két prédikációgyűjtemény-sorozatot tartunk számon. A három kötetben megjelent Biga salutis (Az üdvösség szekere) még az 1497 előtti években, talán évtizedekben írt prédikációit tartalmazza. Az egyes kötetekbe az egyházi ünnepek különböző fajtái szerint rendezte össze szónoklatait: az 1497-ben megjelent Sermones de sanctis c. kötetbe a szentek ünnepnapjaira, az 1498-ban kiadott Sermones dominicales-ba a vasárnapokra szánt beszédeket helyezte el. Ugyanebben az évben látott először napvilágot a sorozat harmadik tagja, a könyvtárunkban is megtalálható nagyböjti prédikációgyűjtemény a Quadragesimale. 1516-ig mindhárom kötetet többször is újra megjelentették, a szóban forgó harmadikat például 1501-ben, 1506-ban és 1516-ban. A kiadás meglepő helyszínére az ad magyarázatot, hogy egy német kiadó, az augsburgi Johannes Ry(n)mann ekkortájt Magyarországra jött új, közlésre alkalmas művek felkutatására. Ő vitte magával Pestről Laskai kéziratait, majd Heinrich Gran nyomdásszal együttműködve jelentette meg őket Temesvári Pelbárt munkáihoz hasonlóan. 1507-ben napvilágot látott Laskai Gemma fidei című újabb gyűjteménysorozatának első, nagyböjti kötete is, de ennek folytatására a szerzetes újabb vikáriusi megbízatása majd halála miatt már nem került sor.

A Quadragesimale Bigae salutis

A biga szó a két lóval húzott, kétkerekű római harci szekeret jelenti. A furcsa címadást Laskai a Sermones dominicales előszavában azzal indokolta, hogy az egyes alkalmakra rendszerint két-két prédikációt közölt a kötetekben, de a teológia különféle területein fennálló hasonló kettősségekre szintén utalt: Isten- és emberszeretet, törvény és próféták, Krisztus isteni és emberi természete. Ebből a szempontból azonban kivételes a harmadik kötet, mivel ennek fő témája a Tízparancsolat, és egy-egy parancshoz négy prédikáció tartozik. Az első parancsról szóló további néggyel együttvéve tehát Laskai a mű első felének közel 300 oldalán összesen 44 beszédet szerepeltet. Továbbá a teljes sorozatnak ez az egyetlen darabja, amelyben a szerző kifejezetten utal rá, hogy szóban elmondott prédikációkról van szó, ahogy ezt azok szóhasználata és stílusa is mutatja. Munkájának második felében száz oldalon 88, köztük több, a ferences rendhez kötődő csodát beszél el Exempla sive miracula címmel. A kötet végén abc-rendbe szedett tárgymutató szerepel a prédikációkhoz.

Idősebb, teológiailag mélyebb műveket jegyző rendtársával, Temesvári Pelbárttal szemben Laskai Osvát inkább a szociális kérdésekre volt feltűnően érzékeny. Nagyböjti prédikációiban például a kortárs magyarországi ferencesek körében tapasztalható fegyelmi problémákra is gyakran reflektált. Az egyik történetéből kiderül, hogy egyes szerzetesek a rendi engedelmességgel a Krisztushoz és országához való hűséget állították szembe. „Én, sze­retett atyám, engedelmességemmel Krisztus urunknak köteleztem el magam, érette és országá­ért, de bizony kevesek értik ezt…” – válaszolta egy fráter az őt épp megintő gvárdiánnak. Ugyanebben a beszédében név szerint is megemlített egyes aposztata (rendből kilépett) testvéreket.

Könyvtárunk kötete

A nálunk őrzött kötet előlapján három possessori bejegyzés található: Chrystophorus Coriarius neve, egy 1546-as évszám a C.L. monogrammal, valamint a Monasterium Schyrensis helyjelölő bejegyzés. Ez utóbbi alapján biztosra vehető, hogy korábban a bajorországi Scheyernben található bencés kolostor könyvtára mondhatta magáénak.

A kötet állapota a 2014-ben történt restaurálás előtt

2014 őszéig a könyv jelentősen sérült állapotban volt, gerince teljesen elvált, fatáblás kötése meggyengült, erősen megkopott, a táblákat valaha összefogó fémkapcsok leszakadtak, elvesztek. A könyvlapok sötét vízfoltokkal szennyezettek voltak, több helyen rovarrágás nyoma is mutatkozott rajtuk. A kötet fűzése megtört, emiatt a könyvtest szétnyílt, az elülső kötéstábla le is vált. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával és a Pre-Con Bt. restaurátorműhelyének köszönhetően azonban a rossz állapotban lévő, több mint 500 éves kötet visszanyerte régi fényét. A teljes restaurálás során a könyvtestet kiemelték a kötésből, majd ívekre és lapokra szedték, a papíranyagot és a kötést egyaránt megtisztították. A sérüléseket, apró rovarrágásokat kézi javítással, japán papír felhasználásával javították ki. Ezt követően az eredetivel megegyező módon újrafűzték, és kialakították a könyvtest gerincét. A kijavított fatáblák felhasználásával betáblázták, majd az eredeti bőrborítást visszaillesztették a táblákra. A hiányzó kapcsokat analógiák alapján a kötet korának megfelelően készítették el és szerelték fel. A restaurált könyv ez által kezelhetővé, raktározása és kiállítása biztonságossá vált.

Régisége, antikva-jellege, valamint a possessori bejegyzések alapján feltételezhető könyvtár- és könyvtörténeti érdekessége által a kötet méltán sorolható könyvtárunk legértékesebb kincsei közé.

Siptár Dániel

Felhasznált irodalom:

Horváth Richárd OCist: Laskai Ozsvát. Budapest, 1932.

Szűcs Jenő: Ferences ellenzéki áramlat a magyar parasztháború és reformáció hátterében. Irodalomtörténeti Közlemények 78. (1978) 409-435.

Pál József: Temesvári Pelbárt munkásságának hatása és kutatásának története. Irodalomtörténeti Közlemények 120. (2016) 191-206.

Egyedülálló, 18. századi térképpel bővült levéltárunk állománya a Hold Alapkezelő Zrt. adománya által. A most a Jezsuita Levéltár állományába került, Georg Mättheus Seutter által készített Provincia Austriaca Societatis Iesu című színezett térkép a 17–18. századi osztrák jezsuita rendtartományt ábrázolja sokrétű módon.

Georg Mättheus Seutter (1678-1757)

Az augsburgi születésű Georg Mättheus Seutter (1678–1757) mint sörfőző iparoslegény kezdte karrierjét, ám nem látván perspektívát ebben az iparágban, Nürnbergbe szegődött Johann Baptist Homann (1664–1724) kartográfus mellé rézmetszőnek. 1707-ben visszatért Augsburgba, ahol megalapította saját kiadóját. 1732-ben VI. Károly német-római császártól (III. Károly magyar király) „birodalmi térképész” címmel jutalmazta Seutter munkásságát. Halála után műhelyét fia, Albrecht Carl Seutter vitte tovább, majd 1762-ben kettévált a kiadó. Az egyik jogutód Seutter veje, Tobias Conrad Lotter korának egyik legkiválóbb térképésze lett.

A német asszisztencia rendtartományainak térképe (1725)

Az osztrák jezsuita rendtartományról készült térképet az 1740-es évek derekára teszik. Azonban a datálást kérdésessé teszi, hogy a lap alsó felén található a jezsuita rend generálisainak, illetve az osztrák provincia tartományfőnökeinek archontológiája. Az általános rendfőnökök sorában az 1706-ban megválasztott Michelangelo Tamburini az utolsó megnevezett generális, akinek a térkép készítője hosszú életet és szerencsés kormányzást kíván. Azonban Tamburini generális 1730. február 28-án hunyt el, utóda a csehországi származású Franz Retz volt 1750-ig. Az osztrák provinciálisok között utolsóként megnevezett Johannes Thullner pedig 1727–1731-ig állt a rendtartomány élén. A datálást segítheti továbbá, hogy az osztrák provincia térképével szoros rokonságot mutató, a német asszisztenciához tartózó provinciákat ábrázoló Seutter-térképen pontos datálás található, 1725-re. Talán épp ezek után kezdődött meg a német asszisztenciához tartozó rendtartományokról az egyedi térképek összeállítása. Mindezek alapján feltételezhető, hogy a térkép első verziója valamikor 1727–1730 között készült, de csak később került nyomtatásra és sokszorosításra.

A térkép az osztrák provinciához tartozó területek (az Osztrák Örökös Tartományok, a Magyar Királyság, a Horvát Királyság, Szlavónia és az Erdélyi Fejedelemség) jezsuita rendházait mutatja be. Kifinomult jelrendszerrel jelöli a rendházak különböző típusait: kollégiumok, rezidenciák és missziók, de mutatja azokat a településeket is, ahol korábban működtek jezsuiták (a Magyar Királyság területén ilyen volt pl. Szigetvár, Kanizsa, stb.). Külön jelrendszer mutatta a jezsuita egyetemeket is, azt is feltüntetve, hogy hol milyen karokkal működött a felsőoktatási intézmény. A térkép mutatta az egyes helységek közötti úthálózatot a postaállomásokkal, valamint egy melléktérképen mérföldben mérve a távolságot, valamint egy táblázatban az útidőt órában megadva (pl. Eger és Gyöngyös között 5 mérföld volt az út, ami kb. 10 óra utat jelentett).

A térkép címét az osztrák provincia által magában foglalt országok címereivel díszítették, ott találjuk közte a magyar nemzeti címert is. Az erdélyi címerben viszont csak a szász városokat jelölték (azt is némileg hibásan: hét halmot rajzoltak a hét vár helyett, amelyből a fejedelemség német Siebenbürgen elnevezése is ered), a székelyek nap és hold motívuma elmaradt. A térképlap alján a provinciálisok és generálisok tisztségviselői listája között egy külön táblázatban a provincia legfőbb jótevőiről adtak meg listát. Ebben a Habsburg-uralkodók mellett magyar arisztokrata és erdélyi fejedelem (Homonnai Drugeth György, Báthory István) nevét is megtaláljuk, valamint számos magyar főpap is bekerült a fölsorolásba (pl. Pázmány Péter és Széchényi György esztergomi érsekek). Szintén magyar vonatkozás, hogy az osztrák provinciálisok listáját a magyar Szentiványi Márton jezsuita atya munkája alapján állították össze a térkép készítői. A távolságokat mutató melléktérkép mellett egy angyal társaságában feltűnik Kosztka Szent Szaniszló ábrázolása is. A fiatalon, novíciusként elhunyt Szent Szaniszlót 1605-ben elsőként avatták boldoggá a jezsuiták közül, 1671-től Lengyelország védőszentje, és a novíciusok patrónusa.

Seutter térképe persze nem ismeretlen. Az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárában három, hasonlóan színezett példánya is megtalálható. Az Österreichische Nationalbibliothek térképgyűjteményéből egy különleges darab ismert, amelyet jól láthatóan elkezdtek kifesteni, ám azt nem fejezték be. Szintén ismert a brnói Morva Tartományi Könyvtárban (Moravská Zemská Knihovna), Bernhard Paul Moll (1697–1780) térképgyűjteményéből egy példány, amely azonban nem színezett. A Jezsuita Levéltár gyűjteményében azonban a korszakból sem térképek, sem egyéb jezsuita vonatkozású tervek, ábrázolások nem maradtak fent, azok feltehetőleg az 1773. évi feloszlatáskor állami kezelésbe került iratanyaggal együtt jutottak más közgyűjteményekbe. Így a levéltári állomány ezzel egy teljesen új és egyedi dokumentummal bővült.