– jubileumi cikksorozat 5. rész

Koronkai Zoltán SJ

Lelkigyakorlatok, szociális munka, misszió

Nagy hatást gyakorolt még a lelkigyakorlatadás területén P. Nemes Ödön (Japán),

Nemes Ödön SJ

P. Jálics Ferenc (Németország), a papnevelésben P. Kövecses Géza és P. Benkő Antal, akik lelkiségi és pszichológiai ismereteik révén megújították a papképzést Brazíliában. Szociális területen P. Jaschkó István és P. Mustó Péter nevét kell megemlíteni: előbbi Tajvanon alapított otthont fogyatékos gyermekeknek, ami úttörő tevékenység volt az országban, utóbbi utcagyerekek lelkipásztoraként tevékenykedett a kolumbiai Bogotában. P. Csókay Károly pedig bányászok közt volt lelkész Chilében. Meg kell emlékeznünk a kínai misszió egyik nagy alakjáról, P. Ladányi Lászlóról, aki a Kínából való kiutasítása után 40 éven át Hongkongból szerkesztette a China News Analysis hetilapot, mely a kínai újságok és rádióadások híreit elemezte és kommentálta. Munkáját diplomáciai és hírügynökségi körökben az egyik legmegbízhatóbb hírforrásként tartottak számon Kínával kapcsolatban.

Jálics Ferenc SJ

Mustó Péter SJ

 

A magyarországi egyház szolgálata

A külföldön élő magyar jezsuiták törekedtek arra, hogy segítsék a kommunista kontroll alatt élő magyar egyházat. Figyelemmel kísérték mind az otthoni helyzet alakulását, mind a világegyház folyamatait, s törekedtek a II. vatikáni zsinat tanítását eljuttatni a vasfüggönyön túlra. Ebben központi jelentőségű volt a Vatikáni Rádió magyar adása (P. Orbán Miklós és P. Szabó Ferenc), valamint az egyes sajtótermékek.

Szabó Ferenc SJ

„Sok év óta van egyoldalú ismeretség közöttünk. Annak idején táskarádióm beszerzésében is az volt az egyik fő motívum, hogy a kollégiumban esténkint hallgathassam a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásait. Így visszatekintve azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy egyetemi éveim alatt a fő lelki vezetőm az Önök adásai voltak.”

Egy kispap levele a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségéhez

„Számomra leginkább élményt nyújtanak az előadások. Gondolok az ifjúsági sorozatra, amely a hit elmélyítését szolgálta, de a többi teológiai témájúakra is. Jók az irodalmi adások is. A homíliamagyarázatok mindig gondolatot adnak és segítenek a beszéd készítésében.”

Egy pap levele a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségéhez

P. Őry Miklós 1962-ben indította útjára a P. Hunya Dániel által még a háború előtt alapított, a papságnak szóló folyóirat folytatását Magyar Papi Egység címmel, mely 1969-től Szolgálat néven folytatódott, immár a katolikus értelmiség szélesebb olvasótáborát is megcélozva. Jelentős formája volt a sajtóapostolságnak a P. Szabó Ferenc és P. Nagy Ferenc által szerkesztett Teológiai Kiskönyvtár sorozat, melynek 35 kis kötete a zsinat után megújult teológia összefoglalását adta a külföldön szolgáló legkiválóbb jezsuita és más professzorok tollából. Schütz Antal klasszikussá vált Dogmatika könyvének megjelenése (1937) óta ez volt magyar nyelven a katolikus hit első korszerű és átfogó kifejtése. Számos értékes teológiai és lelkiségi művet, valamint kateketikai segédkönyvet írtak, illetve fordítottak (például Biblikus Teológiai Szótár, Henri de Lubac, François Varillon művei). Ebben az időben jelentősen több vallási irodalom jelent meg külföldön, mint az anyaországban. Ki kell még emelni P. Boros László írói tevékenységét: lelkiségi könyvei nemcsak a magyar, hanem német és angol nyelvterületen is népszerűek voltak.

A hazafelé szánt munkák jelentős csatornái voltak az intézmények is. P. Morel Gyula alapította 1958-ban, majd 1962-től P. András Imre vezette a Magyar Egyházszociológiai Intézetet. A Bécsben működő szervezet könyveket adott ki, és UKI-Berichte címmel rendszeres tudósításokat adott ki a magyarországi egyházi állapotokról. A jezsuita munkák erőssége volt a különböző területen dolgozó rendtagok közti szoros együttműködés és feladatmegosztás. Amit például a Vatikáni Rádió nem mondhatott ki az egyházpolitikáról (például a Vatikán keleti politikájának kritikája), szabadon megfogalmazhatta a bécsi Magyar Egyházszociológiai intézet.

A külföldi magyar jezsuiták széles kapcsolati hálót építettek ki nemcsak az emigráns magyarság és annak nyilvános fórumai (például Szabad Európa Rádió) körében, hanem rendszeresen találkoztak a külföldre látogató írókkal, papokkal, püspökökkel. Saját magyarországi látogatásaik révén is tájékozódtak az otthoni helyzetről, és tudatosan készültek a visszatérésre.

Lelkigyakorlatozók Leányfalun jezsuita atyákkal

1983 után, amikor megnyílhatott a leányfalusi lelkigyakorlatos ház, a külföldi magyar jezsuiták (például P. Alszeghy Zoltán, P. Miklósházy Attila, P. Babos István) is adhattak lelkigyakorlatot Magyarországon.

A Sectio II. jelentősége

„Munkájuknak soha nem lett volna foganatja, ha nincs mögötte a szenvedő magyar provincia könnye, vére, izzadása. Egy provincia vagyunk, egy Isten áldotta provincia gazdag múlttal és sokat ígérő jövővel.”

1. Horváth Tibor

Négy évtized alatt a külföldön dolgozó jezsuiták meghatározó szerepet játszottak az emigráns magyarság lelkipásztori ellátásában, ugyanakkor komoly elismertségre tettek szert azon országok katolikusai között is, ahol éltek, s néhányuk egészen kiemelkedő hatást fejtett ki. A rendszerváltozás előtt külföldről is szolgálták a magyar egyházat, és a fordulat után számosan haza tudtak térni, és tapasztalatuk legjavával hozzájárultak a magyar rendtartomány itthoni újjászületéséhez és a magyar egyház szolgálatához. A kommunista uralom idején a külföldi magyar jezsuiták léte erőt adott az egyre idősödő itthoni jezsuitáknak, hogy lehet még remény az újrakezdésre, s szellemileg és anyagilag is támogatták az itthoniakat. A külföldiekben pedig ott élt a tudat, hogy összetartoznak az otthoniakkal, és az otthoniak kereszthordozása hozzájárul az ő apostoli sikereikhez.

– jubileumi cikksorozat 4. rész

Koronkai Zoltán SJ

Szolgálatok Emigráns magyar közösségek lelkipásztori ellátása

A magyar jezsuiták jelentős része (például 1970-ben 30 jezsuita) az emigráns magyarság körében végzett lelkipásztori munkákat. Sorban vették át a plébániák vezetését Kanadában (Toronto – 1949, Courtland – 1950, Hamilton – 1951, London – 1960, Vancouver – 1964, Montreal – 1975) és az Egyesült Államokban (Yonkers – 1970, Chicago – 1987-1991). Érdemes kiemelni P. Jaschkó Balázst és P. Deák Ferencet, akik évtizedekig meghatározói voltak a kanadai magyar lelkipásztorkodásnak, valamint Feigl Rudolf testvért, aki a torontói fiatalok között végzett igen eredményes lelkipásztori munkát. Több helyen (Toronto, Hamilton, London, Yonkers) magyar iskolát is létesítettek, Montreálban pedig ifjúsági otthont is építtettek (1984).

Felkarolták a cserkészmozgalmat – amiben különösen P. Király István, majd P. Ádám János játszott jelentős szerepet. A cserkészet népszerűségét mutatja, hogy például 1975-ben a jubileumi cserkész nagytáborban közel ezer magyar fiatal vett részt. Magyar lelkészként működtek jezsuiták Ausztráliában (P. Varga Zoltán), Németországban (P. Gyurás István), Norvégiában (P. Terestyéni Ágoston), de lelkipásztorkodtak még Törökországban, Argentínában, Belgiumban, Hollandiában, Svájcban és Svédországban is. Ezzel sok tapasztalatot szereztek az emigráns magyar közösségek pasztorációjában – részben ennek volt köszönhető, hogy II. János Pál pápa 1989-ben P. Miklósházy Attilát nevezte ki a külföldön élő magyarok püspökének.

Miklósházy Attila SJ

Muzslay István SJ

Az emigráns magyarság életében fontos szerepet játszott P. Muzslay István közgazdaságtan-professzor is, aki Leuvenben megalapította a Mindszenty Kollégiumot, mely az európai emigráns magyar értelmiség jelentős oktatási központjává vált.

Az emigráns magyarságot célozta meg A Szív folyóirat is, melyet Magyarországon 1951-ben betiltottak ugyan, de 1953 áprilisától újból megjelent a tengerentúlon. A szerkesztőség különböző észak-amerikai városokban (Hamilton, Montreal, New York, Torontó) működött.

Jellegzetes jezsuita szolgálat volt a lelkigyakorlatok és népmissziók tartása a szórványmagyarság körében, különösen Észak-Amerikában, de a kommunista Jugoszlávia magyarlakta területére is eljutottak (lásd P. Békési István és P. Bóday Jenő bácska-bánáti misszióját 1970-ben).

Oktatás-nevelés

A külföldi magyar jezsuiták jelentős része (33 fő) tudományos munkát végzett, egyetemi oktató volt, s többnyire filozófiát és teológiát tanítottak, tizenhárman pedig középiskolában oktattak. Néhány kiemelkedő név:

balról jobbra, fent: Alszeghy Zoltán SJ, Nemeshegyi Péter SJ
lent: Őrsy László SJ, Teres Ágoston SJ

P. Alszeghy Zoltán a római Gergely egyetem elismert dogmatikaprofesszora volt évtizedekig, számos könyv és tanulmány írása mellett nagy szerepet játszott VI. Pál pápa Evangelium nuntiandi enciklikájának megfogalmazásában és Szent II. János Pál pápa 1991-es magyarországi beszédeinek előkészítésében.

P. Nemeshegyi Péter Japánban jelentős tudományos és lelkigyakorlatadó tevékenysége mellett a tokiói a Sophia jezsuita egyetem dékánja volt, és a pápai nemzetközi teológiai bizottság tagja lett (1969-1974).

P. Őrsy László a washingtoni Georgetown jezsuita egyetem népszerű és elismert jogprofesszora volt évtizedeken keresztül; talán az ő bibliográfiája a legvaskosabb a külföldön dolgozó magyar jezsuiták között.

P. Weissmahr Béla Münchenben lett szinte klasszikus a filozófiaoktatás terén.

P. Horváth Tibor, P. Somfai Béla, P. Miklósházy Attila Torontóban volt a teológia tanára.

P. Vass György, P. Morel Gyula Innsbruckban oktatott teológiát.

P. Szabó László Bejrutban öregbítették a magyar jezsuita teológiaprofesszorok jó hírét.

P. Hauser József biológus volt, Brazíliában vált a laposférgek nemzetközileg elismert kutatójává,

Nemesszeghy Ervin, kutatási területe az alacsonyhőmérsékletű fizika volt Londonban,

Terestyéni Ágoston csillagászként vált híressé.

P. Zrínyi József Washingtonban tanított közgazdaságtant, így ír erről egy levelében:

„Elég hamar hozzászoktam az itteni egyetemi élethez és az amerikai fiatalsághoz. Háromszor választottak meg a végzős diákok a »legjobb tanárnak«, s megkaptam a volt diákok aranyérmét. Nagy kitüntetés Washingtonban, a világ fővárosában élni és a város legjobb és az ország egyik leghíresebb egyetemén tanítani. Tizenkétezer diákunk van. Volt több híres tanítványom. Néhányra büszke is vagyok. Tanítottam Bill Clintont. Több diákom van amerikai külügyi szolgálatban az egész világon. Mind úgy emlékszik rám vissza mint magyar jezsuitára.”

balról jobbra: Lukács László SJ, Polgár László SJ, Szilas László SJ

Magyar jezsuita professzorai voltak a jezsuita rend későbbi generálisainak is: P. Szabó László tanította P. Hans Kolvenbachot, P. Nemeshegyi Péter P. Adolfo Nicolást. Rómában a jezsuita rendtörténeti kutatás oszlopává vált három magyar jezsuita, a „három László”: P. Lukács, P. Polgár és P. Szilas.

Ezúton értesítjük kedves kutatóinkat, hogy a Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár augusztus 17-29. között zárva tart. Augusztus 31-től ismételten várunk mindenkit szeretettel!

A Levéltár csapata

 

– jubileumi cikksorozat 3. rész

Koronkai Zoltán SJ

A Sectio II. születése. Egy rendkívüli formáció

Mivel Magyarországon a kommunista diktatúra miatt egyre kevésbé volt biztosítható a fiatal jezsuiták képzése, a rendi vezetés azt javasolta, hagyják el az országot, abban a reményben, hogy külföldön befejezhetik a tanulmányaikat. Két hullámban történt az emigráció (1948-49-ben és 1956-57-ben), melynek során több mint 130 jezsuita szökött külföldre, olykor kalandos körülmények között. Legtöbben tanuló rendtagok voltak, kivéve nyolc papot, akiknek többsége teológiai tanárként tevékenykedett.

Morel Gyula SJ novícius szökésben. 1949.

 „Most tudtam meg, hogy kb. 10 jezsuita vállalta a börtönt azért, hogy a Provincia fiatalsága külföldön befejezhesse tanulmányait és oltárhoz jusson… Örömteljes szégyent éreztem, mikor ezt meghallottam. Az otthoniaknak, a börtönbe hurcoltaknak köszönhetjük, hogy jezsuiták lehettünk és szerte a világban dolgozhattunk.”

Béky Gellért Japánban dolgozó magyar jezsuita írta 1973-ban, magyarországi látogatása után a rend belső értesítőjében (Cor Unum, 1973. Nr. 121, 9.)

A külföldre menekült jezsuiták továbbra is a magyar rendtartományhoz tartoztak, nem olvadtak teljesen bele azokba a provinciákba, amelyekben éltek. A magyar rendtartomány így két részre oszlott: P. Generális 1949 decemberében kinevezte P. Reisz Elemért a Sectio II. elöljárójává, viceprovinciálisi minőségben, de provinciálisi joghatósággal.

P. Reisz Elemér SJ 1950-ben Rómában.

A következő évtizedekben újra és újra felmerült a Sectio II. létjogosultságának kérdése, hiszen ez a jezsuita rend történetében egészen egyedi struktúra volt. Az emigrált, illetve a már régebb óta külföldön élő jezsuitákat a normál rendi hierarchia (helyi elöljáró, helyi provinciális) mellett egy magyar vezetés is összefogta. A Jézus Társasága alaptulajdonsága az egyetemes küldetésre való nyitottság, ugyanakkor a magyar jezsuitáknak meggyőződésük volt, ahogy P. Ádám János – aki több ciklusban is elöljárójuk volt – fogalmazott:

Ádám János SJ

„Az isteni Gondviselésnek terve van velünk. Nem véletlen, hogy annyi magyar jezsuita külföldre szabadult. Körülményeink, az »idők jelei« világosan elénk állították kötelezettségünket: az Isten magyar népének szolgálata külföldön és odahaza. Nem állítom, hogy ez a kizárólagos hivatásunk, hiszen a Gondviselés sokunkat más munkaterületre vezetett, de meggyőződésem, hogy provinciánk istenadta hivatása a magyar egyház szolgálata is.”

Innsbruck, 1949. dec. 3. Ülnek (j-b): Németh, Reisz, Baják. Első sor: Viola, Ruff, Orbán, Virágh. Második sor: Fejér, Láng, Morel, Feigl, Müller. Negyedik sor: Gara.

A Sectio II. struktúrájának megszilárdulását jelzi, hogy elöljárójának hivatalos rendi megnevezése 1977 után már nem „viceprovinciális”, hanem provinciális. Így az a különös helyzet állt elő, hogy egy magyar rendtartomány létezett két sectióval, két provinciálissal.

A külföldi magyar jezsuiták fő küldetésüknek tartották az emigráns magyar közösségek szolgálatát, a vasfüggöny mögötti magyar egyház segítését és az adott ország híveinek szolgálatát is. Ugyanakkor abban is reménykedtek, hogy valamikor visszatérhetnek Magyarországra.

A Sectio II. elöljárói és a provincia központ helye  NÉV IDŐTARTAM VÁROS P. Reisz Elemér 1949-1955 Hamilton (Kanada) P. Varga Andor 1955-1965 New York P. Héjja Gyula 1965-1968 New York P. Ádám János 1968-1977 New York P. Hegyi János 1977-1986 München P. Nemeszeghy Ervin 1986-1990 Toronto A Sectio II. belső élete

Az öt földrészen, több mint 20 országban élő több mint száz magyar jezsuita összetartása elég nagy kihívást jelentett, hiszen a jezsuita elöljáró egyik legfontosabb feladata, hogy személyesen találkozzon az embereivel. Először viszont a nagyszámú fiatal taníttatását kellett megszervezni, amiben a többi jezsuita rendtartomány (például a holland) is nagylelkűen segített. A magyar provincia még így is komoly adósságokat halmozott fel, hiszen a képzés igen hosszú és költséges. Az első hullám fiataljai számára megszervezték a szegedi jezsuita teológiai főiskola jogutódját az észak-olaszországi Chieriben (1949-1951), ami aztán a belgiumi Leuvenbe költözött (1951-1954). A később érkezők (1956-57) viszont már nemzetközi jezsuita közösségekben formálódtak.

P. Varga Andor SJ

P. Varga Andor viceprovinciális (1955-1965) működése kulcsfontosságú volt a Sectio II., de a rendszerváltás után Magyarországon újrainduló rend életében is, ugyanis ő fektette le a későbbi lendületes visszatérést lehetővé tevő alapokat. P. Varga minden szegénység és adóságok ellenére (volt, hogy postabélyegre sem volt a pénz a kasszában) úgy vélte, a lehető legjobb képzést kell adni a fiatal magyar jezsuitáknak. Nagy áldozatok árán is tovább taníttatta őket, így számosan lettek közülük egyetemi tanárok. Úgy tartotta – ahogy egyik utóda, P. Ádám János egy alkalommal megfogalmazta –, hogy külföldön

„csak mint tanárok tudunk a helybeliekkel lépést tartani. A tanárságban orvosságot is látott lobbanékony, nyugtalan, hűbelebalázs magyar természetünkre. Eszményképe a nyugodt, józan, megfontolt ember volt, aki tudott egy helyben maradni, és a könnyű népszerűség keresése helyett Isten országában mélyen akart szántani.”

P. Héjja Gyula SJ

P. Héjja Gyula viceprovinciális érdeme a magyar jezsuita nagytalálkozók elindítása 1966-ban, melyet majd utódai, P. Ádám János és P. Hegyi János szerveztek meg rendszeresen. A külföldön élő magyar jezsuiták háromévenként találkoztak. A legfontosabb cél a világban élő magyar rendtagok szeretetkapcsolatának erősítése, a tapasztalatok megosztása és a közösségi megkülönböztetés volt, melyben Isten akaratát keresték az apostoli munkák irányának meghatározásában. Különös jelentősége volt a hazai helyzetre való reflexiónak, útkeresésnek, hogy miképp lehet az otthoni egyházat segíteni, és a nyolcvanas évektől kezdve egyre inkább előtérbe került az otthoni újraindulás reménye és az ezzel kapcsolatos tervek.

A külföldön élő magyar jezsuiták életében fontos szerepet töltött be a levelezés, illetve a rendtartományi hírlevél, amelyben a rendtagok beszámoltak munkájukról, tapasztalataikról. A rövidebb beszámolók számára szolgált az Anuma Una, a hosszabbakra a Cor Unum, melyet minden jezsuitának elküldtek.

Az emigráns jezsuiták életében fontos pillant volt, amikor 1978-ban megnyílhatott a magyar noviciátus Torontóban. Addig ugyanis a külföldön belépett magyar jezsuiták valamelyik más provincia noviciátusában formálódtak. Torontóban lépett be például a Társaságba P. Kiss Ulrich és P. Sajgó Szabolcs, akik meghatározó személyei lettek később az újrainduló provinciának. A novíciusmester P. Nemesszeghy Ervin volt, aki 1986-tól a rendszerváltásig a Sectio II. provinciálisaként is szolgált.

Kádár Zsófia – Ternovácz Bálint

Örömmel adjuk hírül, hogy a Jezsuita Levéltár kiadásában, a „Katolikus iskoláztatás a kora újkori Magyarországon” (ELTE–NKFIH) munkacsoport szerzőségével megjelent a győri jezsuita gimnázium 1630 és 1773 közötti diákjainak adattára. Ennek előzményeként a kutatócsoport összeállította és 2019 szeptemberében a Hungaricana közgyűjteményi portálon már szabadon elérhetővé tette az adattárat, amely most alapos bevezető tanulmánnyal és elemzésekkel kibővítve, két kötetben, nyomtatásban is megjelent:

Fazekas István – Kádár Zsófia – Kökényesi Zsolt: A győri jezsuita gimnázium diáksága. Anyakönyvi adattár (1630–1773). I–II. Budapest, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára, 2020. (Katolikus iskoláztatás a kora újkori Magyarországon 1.)

A kötet az iskolai anyakönyvek alapján közel ötvenezer beiratkozást és a több mint húszezer tanuló adatait adja közre. Ezzel egy olyan adattár válik elérhetővé, amely a családtörténet, helytörténet, arisztokráciatörténet vagy más szakterületek művelői számára fontos segédletül szolgálhat. Az adattárból információkat szerezhetünk az egyes diákok tanulmányi előmeneteléről, származási helyéről, nemzetiségéről és felekezetéről – esetenként ezek változásairól. Az anyakönyvek korabeli bejegyzései a nyilvántartásba felvett személyek későbbi pályafutásáról, tanulmányairól, olykor az elhalálozásáról is tájékoztatnak. Immáron minden eddiginél teljesebb képet kapunk arról, hogy mekkora volt a győri gimnázium területi vonzáskörzete, a társadalom mely rétegei képviseltették magukat a diákság soraiban, a történelem viharai hogyan csapódtak le a végvári iskolában. Választ kaphatunk arra, hogy mennyire volt elvárás a diákok felé a katolikus egyházhoz való tartozás vagy az áttérés. Az adattár tanúsága alapján el lehet helyezni a győri gimnáziumot a kora újkori magyarországi jezsuita oktatási intézmények sorában: egy kulcsfontosságú, országos vonzáskörzetű, nagy diáklétszámú, töretlenül fejlődő iskolát ismerhetünk meg.

A győri Szent Ignác-templom Őrangyalok-kápolnája falán lévő olajkép

A kötet „hagyományos” bemutatóját a járványügyi helyzetre való tekintettel később szervezzük meg. A kötet teljes anyaga hamarosan interneten is elérhetővé válik, erről újabb hírben adunk majd értesítést. A sorozat további tagjaiként készül a pozsonyi és nagyszombati iskolák adattára is: az egykori Magyar Királyság fontos, nyugati régiójának középfokú oktatásáról tehát hamarosan bőséges forrásanyag áll majd a kutatók és érdeklődők rendelkezésére.

A kétkötetes művet a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára a Nemzeti Kulturális Alap 2019. évi támogatásával adta ki.

A Kora Újkori Jezsuita Iskoláztatás Kutatócsoport munkájáról bővebben ITT tájékozódhatunk.

– jubileumi cikksorozat 2. rész

Koronkai Zoltán SJ

1949-től a magyar jezsuiták két szervezeti egységhez tartoztak: a Sectio I. a magyarországiakat, a Sectio II. a külföldön élő magyar jezsuitákat tömörítette.

1972-ben szabadult az utolsó nagy bebörtönzési hullám (1965) fővádlottja, P. Rózsa Elemér. Ezt követően a kommunista rendszer lazulásával egyre több Magyarországon élő jezsuitának lett lehetősége, hogy végre papi szolgálatot végezzen. Míg korábban szinte csak segédmunkásként, esetleg sekrestyésként, harangozóként dolgozhattak, immár papi funkcióban is megtűrte őket az állam. Többnyire kisegítő lelkészként tevékenykedtek, és eközben számosan voltak, akik egyénileg vagy kis csoportoknak (főleg papoknak) lelkigyakorlatokat is tudtak adni (például P. Mócsy Imre, P. Németh János, majd P. Vácz Jenő Püspökszentlászlón).

P. Mócsy Imre, P. Vácz Jenő, P. Németh János

A hetvenes évek közepén 69 atya teljesített szolgálatot az esztergomi (27), a győri (11), a pécsi (6), a székesfehérvári (6), a váci (5), a veszprémi (4), a kalocsai (2), az egri (5), és a csanádi (3) egyházmegyében. Némelyikük már kápláni beosztásba is került, sőt volt, akit még plébánosnak is kineveztek (például P. Fricsy Ádámot Pécs-Bányatelepen, P. Vértes Boldizsárt Iregszemcsén).

P. Vértes Boldizsár, P. Fricsy Ádám

A hetvenes évek elejétől fokozatosan helyreállhatott a kapcsolat a külföldön élő rendtársakkal és a római rendi vezetéssel is, ami az ötvenes években a vasfüggöny miatt ellehetetlenült. A Sectio II. tagjai rokonlátogatás címén újra beléphettek Magyarországra, és rendtársaikat is felkereshették, jóllehet a titkosszolgálat folyamatosan megfigyelte őket. A külföldön élő magyar jezsuiták anyagi támogatást is tudtak nyújtani az itthoniaknak. P. Tamás János, majd P. Kollár Ferenc provinciális Rómába utazhatott (1972, 1977). Meghatározó pillanat volt, amikor 1978-ban P. Pedro Arrupe, a jezsuita rend legfőbb elöljárója Magyarországra látogathatott, és Makkosmárián találkozott a hazai rendtagokkal.

 „Látom, hogy itt a Társaság munkája éppen úgy, mint az ősegyházban, a kereszt és a vértanúság jegyeit hordozza magán. Miért beszélek keresztről és vértanúságról? Szent Pál mély meghatódottsággal írt híveinek, amikor távolból hallotta, hogy milyen bátran állták a próbát. Szent Pállal én is köszönetet mondok mindazért, amit maguk, kedves testvéreim, az Ő nagyobb dicsőségére dolgoztak, imádkoztak és szenvedtek. A Társaság története Magyarországon még nincs lezárva. Önök írják tovább az életükkel.” [1]

A következő években többször is jöhettek magas beosztású jezsuiták a rend római központjából, így 1981-ben P. Heinrich Jürgen, 1982-ben P. Giuseppe Pittau asszisztensek, azaz a generális legközelebbi munkatársai, 1985-ben pedig ismét maga a legfőbb elöljáró, P. Peter-Hans Kolvenbach járt hazánkban.

Ezekben az években újból lehetővé vált az is, hogy a magyar jezsuiták rendszeresen összejöhessenek anélkül, hogy rendszerellenes tevékenységnek bélyegezzék találkozásukat, mint ez korában történt. A makkosmáriai kis Mária-kegyhely a szétszóratás idején mindvégig jezsuita gondozás alatt állott (P. Tamás János szolgált itt 1950-től). Az illegalitásban élő jezsuiták számára találkozóhellyé és valóságos otthonná vált, melyet időnként felkerestek. A hetvenes években aztán már nemcsak egyénileg látogathatták meg, hanem nagytalálkozókat is szervezhettek itt, többnyire Szent Ignác ünnepén (július 31-én).

A nyolcvanas évek enyhülése további lehetőségeket nyitott meg. A magyar jezsuiták „hármas csodaként” tekintettek az új leányfalusi lelkigyakorlatos házra, melynek megnyitását a kis lépések politikája jegyében Lékai László bíboros érte el és az épületet is ő áldotta meg 1983-ban. Csodának tartották, mert egyáltalán létrejöhetett, és azért is, mert jezsuiták legálisan működhettek benne mint lelkigyakorlat-adók. Az állam megengedte, hogy hat jezsuita kettesével Rómába utazzon, és kétéves lelkigyakorlat-adói képzésen vegyen részt. Csodának tekintették azt is, hogy a ház a több évtizedes ateista propaganda ellenére[2] folyamatosan megtelt lelkigyakorlatozókkal. A leányfalusi szolgálat hamarosan a Sectio I. legfőbb munkaterületévé vált, sőt olykor a Sectio II. tagjaival közösen is dolgozhattak itt az atyák. 1983 és 1988 között ugyanis 19 itthoni és 13 külföldről hazalátogató jezsuita páter tartott rendszeresen lelkigyakorlatokat, összesen 13 ezer embernek.

1981-ben, 1950 óta először jelenhetett meg Magyarországon jezsuita szerzetes könyve a szerző megnevezésével, mégpedig P. Mócsy Imre Nyitott szívvel című munkája. 1965-ben kiadták ugyan P. Mócsy Imre Ádámtól Krisztusig című kötetét, csak épp a szerző nevét akkor még nem volt szabad feltüntetni. 1986-ban a Szent István Társulatnál jelenhetett meg Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatos könyve – kortárs magyar jezsuiták kommentárjával.

P. Morlin Imre

Mérföldkő volt, hogy 1984-ben újból Róma nevezhette ki a magyar tartományfőnököt, P. Morlin Imrét. Korábban ugyanis az elszigeteltség miatt a mindenkori provinciális maga jelölte ki az utódát. Ezzel a lépéssel is helyreállt a Társaság normális eljárásmódja.

Az enyhülés komoly jele volt a nyolcvanas években az is, hogy a Magyarországon hivatalosan nem engedélyezett szerzetesrendek papjait a főpásztorok kezdték egykori templomaikba helyezni. Így 1986-ban Paskai László bíboros P. Kelényi Tibort nevezte ki a Mária utcai egykori jezsuita templom igazgatójának. Újból elindult az utánpótlás nevelése is. 1985-től P. Morlin Imre vezetésével három novícius kezdte meg újoncidejét Makkosmárián, és 1988. február 2-án tettek fogadalmat a pesti Jézus Szíve-templomban. Évtizedek óta nem volt ilyen esemény itt.

P. Kelényi Tibor

 

1988. október 31-én megnyílhatott egy kis jezsuita idősotthon Budapesten a Radvány utcában. Ez volt az első alkalom 1950 óta, hogy a jezsuitáknak rendházuk lehetett Magyarországon. 1989. szeptember 7-én pedig Paskai bíboros hivatalosan is a rendre bízta a pesti Jézus Szíve-templomot, és ebben a hónapban visszakapták a kispesti, a kalocsai, a szegedi templomot, a hódmezővásárhelyi templomot és a plébániát, ahol immár nyíltan megkezdődött az újoncképzés, a noviciátus.

1989. december 8-án a Művelődésügyi Minisztérium államtitkára a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományát ismét jogi személynek ismerte el.

1990. október 19-én a budapesti Jézus Szíve-templomban került sor P. Nemesszeghy Ervin provinciálisi beiktatására, a jezsuita rend legfőbb elöljárója, P. Peter-Hans Kolvenbach jelenlétében. Ezzel egyesült a több mint negyven év óta párhuzamosan működő magyarországi (Sectio I.) és külföldön élő (Sectio II.) jezsuiták közössége.

A rendszerváltásig a Sectio. I létszáma folyamatosan csökkent. Az 1970-es 148 főből 1990-re már csak 68 volt életben, ők is szinte mind 80 év fölöttiek voltak. A legtöbbjük a következő években el is hunyt. Volt néhány fiatalabb jezsuita is, akik az illegalitás idején léptek be. Nekik különösen fontos szerepük volt az újraindulásban, hiszen azonnal komoly feladatokat tudtak vállalni. Az idősek közül is volt néhány igen agilis rendtag, akik a rendszerváltás után valósággal kivirágoztak, és több mint egy évtizedig még komoly lelkipásztori munkát tudtak végezni (például P. Bálint József, P. Vácz Jenő, P. Hevenesi János), vagy személyiségükkel meghatározó inspirációs forrás voltak a fiatalok számára, mint P. Kovács Jenő vagy P. Pálos Antal.

Még 1977-ben, amikor P. Kollár római utazása lehetségessé vált, látogatása után reménytelien írta rendtársainak:

„Mi lesz a jövőnk? Megvallom: nem tudom. Utazásom, úgy vélem, »primus passus« – első lépés. Adja Isten, hogy követhessék újabb áldásos lépések. Így is mondhatnám: Ábrahám hitével élünk: A megoldást nem látjuk, de a Gondviselést tapasztaljuk, azért reményünk nem alaptalan. Legfőbb kívánságunk: élni akarunk.”[3]

Élni akarásuk nem volt csalóka remény.

A Sectio I. provinciálisai 1956-tól:

1. Kollár Ferenc (1956-1978)
2. Tamás János (1978-1984)
3. Morlin Imre (1984-1990)

[1] Részlet P. Pedro Arrupe generális beszédéből, melyet a magyar jezsuitákhoz intézett, idézi Pálos Antal: Viharon, vészen át. Jezsuiták a szétszóratásban. Budapest, 1992, JTMR, 112. p. (Anima Una 1)

[2] Uo.: 117. p.

[3] Cor Unum, 141, 3.