Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár

Nyomtatásban is megjelent a győri jezsuita gimnázium 1630–1773 közötti diákjainak adattára

Kádár Zsófia – Ternovácz Bálint

Örömmel adjuk hírül, hogy a Jezsuita Levéltár kiadásában, a „Katolikus iskoláztatás a kora újkori Magyarországon” (ELTE–NKFIH) munkacsoport szerzőségével megjelent a győri jezsuita gimnázium 1630 és 1773 közötti diákjainak adattára. Ennek előzményeként a kutatócsoport összeállította és 2019 szeptemberében a Hungaricana közgyűjteményi portálon már szabadon elérhetővé tette az adattárat, amely most alapos bevezető tanulmánnyal és elemzésekkel kibővítve, két kötetben, nyomtatásban is megjelent:

Fazekas István – Kádár Zsófia – Kökényesi Zsolt: A győri jezsuita gimnázium diáksága. Anyakönyvi adattár (1630–1773). I–II. Budapest, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára, 2020. (Katolikus iskoláztatás a kora újkori Magyarországon 1.)

A kötet az iskolai anyakönyvek alapján közel ötvenezer beiratkozást és a több mint húszezer tanuló adatait adja közre. Ezzel egy olyan adattár válik elérhetővé, amely a családtörténet, helytörténet, arisztokráciatörténet vagy más szakterületek művelői számára fontos segédletül szolgálhat. Az adattárból információkat szerezhetünk az egyes diákok tanulmányi előmeneteléről, származási helyéről, nemzetiségéről és felekezetéről – esetenként ezek változásairól. Az anyakönyvek korabeli bejegyzései a nyilvántartásba felvett személyek későbbi pályafutásáról, tanulmányairól, olykor az elhalálozásáról is tájékoztatnak. Immáron minden eddiginél teljesebb képet kapunk arról, hogy mekkora volt a győri gimnázium területi vonzáskörzete, a társadalom mely rétegei képviseltették magukat a diákság soraiban, a történelem viharai hogyan csapódtak le a végvári iskolában. Választ kaphatunk arra, hogy mennyire volt elvárás a diákok felé a katolikus egyházhoz való tartozás vagy az áttérés. Az adattár tanúsága alapján el lehet helyezni a győri gimnáziumot a kora újkori magyarországi jezsuita oktatási intézmények sorában: egy kulcsfontosságú, országos vonzáskörzetű, nagy diáklétszámú, töretlenül fejlődő iskolát ismerhetünk meg.

A győri Szent Ignác-templom Őrangyalok-kápolnája falán lévő olajkép

A kötet „hagyományos” bemutatóját a járványügyi helyzetre való tekintettel később szervezzük meg. A kötet teljes anyaga hamarosan interneten is elérhetővé válik, erről újabb hírben adunk majd értesítést. A sorozat további tagjaiként készül a pozsonyi és nagyszombati iskolák adattára is: az egykori Magyar Királyság fontos, nyugati régiójának középfokú oktatásáról tehát hamarosan bőséges forrásanyag áll majd a kutatók és érdeklődők rendelkezésére.

A kétkötetes művet a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára a Nemzeti Kulturális Alap 2019. évi támogatásával adta ki.

A Kora Újkori Jezsuita Iskoláztatás Kutatócsoport munkájáról bővebben ITT tájékozódhatunk.

A rendszerváltás felé: a Sectio I. utolsó évtizedei (1970–1990)

– jubileumi cikksorozat 2. rész

Koronkai Zoltán SJ

1949-től a magyar jezsuiták két szervezeti egységhez tartoztak: a Sectio I. a magyarországiakat, a Sectio II. a külföldön élő magyar jezsuitákat tömörítette.

1972-ben szabadult az utolsó nagy bebörtönzési hullám (1965) fővádlottja, P. Rózsa Elemér. Ezt követően a kommunista rendszer lazulásával egyre több Magyarországon élő jezsuitának lett lehetősége, hogy végre papi szolgálatot végezzen. Míg korábban szinte csak segédmunkásként, esetleg sekrestyésként, harangozóként dolgozhattak, immár papi funkcióban is megtűrte őket az állam. Többnyire kisegítő lelkészként tevékenykedtek, és eközben számosan voltak, akik egyénileg vagy kis csoportoknak (főleg papoknak) lelkigyakorlatokat is tudtak adni (például P. Mócsy Imre, P. Németh János, majd P. Vácz Jenő Püspökszentlászlón).

P. Mócsy Imre, P. Vácz Jenő, P. Németh János

A hetvenes évek közepén 69 atya teljesített szolgálatot az esztergomi (27), a győri (11), a pécsi (6), a székesfehérvári (6), a váci (5), a veszprémi (4), a kalocsai (2), az egri (5), és a csanádi (3) egyházmegyében. Némelyikük már kápláni beosztásba is került, sőt volt, akit még plébánosnak is kineveztek (például P. Fricsy Ádámot Pécs-Bányatelepen, P. Vértes Boldizsárt Iregszemcsén).

P. Vértes Boldizsár, P. Fricsy Ádám

A hetvenes évek elejétől fokozatosan helyreállhatott a kapcsolat a külföldön élő rendtársakkal és a római rendi vezetéssel is, ami az ötvenes években a vasfüggöny miatt ellehetetlenült. A Sectio II. tagjai rokonlátogatás címén újra beléphettek Magyarországra, és rendtársaikat is felkereshették, jóllehet a titkosszolgálat folyamatosan megfigyelte őket. A külföldön élő magyar jezsuiták anyagi támogatást is tudtak nyújtani az itthoniaknak. P. Tamás János, majd P. Kollár Ferenc provinciális Rómába utazhatott (1972, 1977). Meghatározó pillanat volt, amikor 1978-ban P. Pedro Arrupe, a jezsuita rend legfőbb elöljárója Magyarországra látogathatott, és Makkosmárián találkozott a hazai rendtagokkal.

 „Látom, hogy itt a Társaság munkája éppen úgy, mint az ősegyházban, a kereszt és a vértanúság jegyeit hordozza magán. Miért beszélek keresztről és vértanúságról? Szent Pál mély meghatódottsággal írt híveinek, amikor távolból hallotta, hogy milyen bátran állták a próbát. Szent Pállal én is köszönetet mondok mindazért, amit maguk, kedves testvéreim, az Ő nagyobb dicsőségére dolgoztak, imádkoztak és szenvedtek. A Társaság története Magyarországon még nincs lezárva. Önök írják tovább az életükkel.” [1]

A következő években többször is jöhettek magas beosztású jezsuiták a rend római központjából, így 1981-ben P. Heinrich Jürgen, 1982-ben P. Giuseppe Pittau asszisztensek, azaz a generális legközelebbi munkatársai, 1985-ben pedig ismét maga a legfőbb elöljáró, P. Peter-Hans Kolvenbach járt hazánkban.

Ezekben az években újból lehetővé vált az is, hogy a magyar jezsuiták rendszeresen összejöhessenek anélkül, hogy rendszerellenes tevékenységnek bélyegezzék találkozásukat, mint ez korában történt. A makkosmáriai kis Mária-kegyhely a szétszóratás idején mindvégig jezsuita gondozás alatt állott (P. Tamás János szolgált itt 1950-től). Az illegalitásban élő jezsuiták számára találkozóhellyé és valóságos otthonná vált, melyet időnként felkerestek. A hetvenes években aztán már nemcsak egyénileg látogathatták meg, hanem nagytalálkozókat is szervezhettek itt, többnyire Szent Ignác ünnepén (július 31-én).

A nyolcvanas évek enyhülése további lehetőségeket nyitott meg. A magyar jezsuiták „hármas csodaként” tekintettek az új leányfalusi lelkigyakorlatos házra, melynek megnyitását a kis lépések politikája jegyében Lékai László bíboros érte el és az épületet is ő áldotta meg 1983-ban. Csodának tartották, mert egyáltalán létrejöhetett, és azért is, mert jezsuiták legálisan működhettek benne mint lelkigyakorlat-adók. Az állam megengedte, hogy hat jezsuita kettesével Rómába utazzon, és kétéves lelkigyakorlat-adói képzésen vegyen részt. Csodának tekintették azt is, hogy a ház a több évtizedes ateista propaganda ellenére[2] folyamatosan megtelt lelkigyakorlatozókkal. A leányfalusi szolgálat hamarosan a Sectio I. legfőbb munkaterületévé vált, sőt olykor a Sectio II. tagjaival közösen is dolgozhattak itt az atyák. 1983 és 1988 között ugyanis 19 itthoni és 13 külföldről hazalátogató jezsuita páter tartott rendszeresen lelkigyakorlatokat, összesen 13 ezer embernek.

1981-ben, 1950 óta először jelenhetett meg Magyarországon jezsuita szerzetes könyve a szerző megnevezésével, mégpedig P. Mócsy Imre Nyitott szívvel című munkája. 1965-ben kiadták ugyan P. Mócsy Imre Ádámtól Krisztusig című kötetét, csak épp a szerző nevét akkor még nem volt szabad feltüntetni. 1986-ban a Szent István Társulatnál jelenhetett meg Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatos könyve – kortárs magyar jezsuiták kommentárjával.

P. Morlin Imre

Mérföldkő volt, hogy 1984-ben újból Róma nevezhette ki a magyar tartományfőnököt, P. Morlin Imrét. Korábban ugyanis az elszigeteltség miatt a mindenkori provinciális maga jelölte ki az utódát. Ezzel a lépéssel is helyreállt a Társaság normális eljárásmódja.

Az enyhülés komoly jele volt a nyolcvanas években az is, hogy a Magyarországon hivatalosan nem engedélyezett szerzetesrendek papjait a főpásztorok kezdték egykori templomaikba helyezni. Így 1986-ban Paskai László bíboros P. Kelényi Tibort nevezte ki a Mária utcai egykori jezsuita templom igazgatójának. Újból elindult az utánpótlás nevelése is. 1985-től P. Morlin Imre vezetésével három novícius kezdte meg újoncidejét Makkosmárián, és 1988. február 2-án tettek fogadalmat a pesti Jézus Szíve-templomban. Évtizedek óta nem volt ilyen esemény itt.

P. Kelényi Tibor

 

1988. október 31-én megnyílhatott egy kis jezsuita idősotthon Budapesten a Radvány utcában. Ez volt az első alkalom 1950 óta, hogy a jezsuitáknak rendházuk lehetett Magyarországon. 1989. szeptember 7-én pedig Paskai bíboros hivatalosan is a rendre bízta a pesti Jézus Szíve-templomot, és ebben a hónapban visszakapták a kispesti, a kalocsai, a szegedi templomot, a hódmezővásárhelyi templomot és a plébániát, ahol immár nyíltan megkezdődött az újoncképzés, a noviciátus.

1989. december 8-án a Művelődésügyi Minisztérium államtitkára a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományát ismét jogi személynek ismerte el.

1990. október 19-én a budapesti Jézus Szíve-templomban került sor P. Nemesszeghy Ervin provinciálisi beiktatására, a jezsuita rend legfőbb elöljárója, P. Peter-Hans Kolvenbach jelenlétében. Ezzel egyesült a több mint negyven év óta párhuzamosan működő magyarországi (Sectio I.) és külföldön élő (Sectio II.) jezsuiták közössége.

A rendszerváltásig a Sectio. I létszáma folyamatosan csökkent. Az 1970-es 148 főből 1990-re már csak 68 volt életben, ők is szinte mind 80 év fölöttiek voltak. A legtöbbjük a következő években el is hunyt. Volt néhány fiatalabb jezsuita is, akik az illegalitás idején léptek be. Nekik különösen fontos szerepük volt az újraindulásban, hiszen azonnal komoly feladatokat tudtak vállalni. Az idősek közül is volt néhány igen agilis rendtag, akik a rendszerváltás után valósággal kivirágoztak, és több mint egy évtizedig még komoly lelkipásztori munkát tudtak végezni (például P. Bálint József, P. Vácz Jenő, P. Hevenesi János), vagy személyiségükkel meghatározó inspirációs forrás voltak a fiatalok számára, mint P. Kovács Jenő vagy P. Pálos Antal.

Még 1977-ben, amikor P. Kollár római utazása lehetségessé vált, látogatása után reménytelien írta rendtársainak:

„Mi lesz a jövőnk? Megvallom: nem tudom. Utazásom, úgy vélem, »primus passus« – első lépés. Adja Isten, hogy követhessék újabb áldásos lépések. Így is mondhatnám: Ábrahám hitével élünk: A megoldást nem látjuk, de a Gondviselést tapasztaljuk, azért reményünk nem alaptalan. Legfőbb kívánságunk: élni akarunk.”[3]

Élni akarásuk nem volt csalóka remény.

A Sectio I. provinciálisai 1956-tól:
  1. Kollár Ferenc (1956-1978)
  2. Tamás János (1978-1984)
  3. Morlin Imre (1984-1990)

[1] Részlet P. Pedro Arrupe generális beszédéből, melyet a magyar jezsuitákhoz intézett, idézi Pálos Antal: Viharon, vészen át. Jezsuiták a szétszóratásban. Budapest, 1992, JTMR, 112. p. (Anima Una 1)

[2] Uo.: 117. p.

[3] Cor Unum, 141, 3.

Örvényben

  1. december 8-án a magyar állam a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának hivatalos jogi státuszát – majdnem 40 év után – ismét elismerte. 40 év alatt sokféle vihar tépázta meg és szórta szét a provincia tagjait, a kommunizmus ideje alatt mindvégig Magyarországon élő szerzetesek a Sectio I., a 40-es és 50-es években külföldre menekültek pedig a Sectio II. tagjaiként működtek. Ekkor, 1989-ben 67 jezsuita tartozott a Sectio I-hez, 96 pedig a Sectio II-höz. A következő év novemberében P. Nemesszeghy Ervint nevezték ki tartományfőnöknek, és a két viceprovincia egyesült. 1950-ben 417 jezsuita tartozott a Magyar Rendtartomány közösségéhez. 1990-ben 163-an voltak.

De milyen is volt 1990-ben, 30 éve a jezsuita rend Magyarországon? Mit jelenthetett a szerzetesek számára a rendszerváltás, és miként épült fel újra a Rendtartomány? Mivel járt a viceprovinciák egyesítése, honnan indult és merre akart tartani a közösség? Ha ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat, érdemes még messzebbre visszapillantani. Most induló sorozatunk első részeként megvizsgáljuk, hogy mi minden történt a jezsuitákkal Magyarországon 1950 után. A későbbiekben kitekintünk majd a Sectio II. történetére. Legvégül szeretnénk rekonstruálni az 1990-es helyzetet.

Sectio I.: a kommunista diktatúrában[1]

Meddig csinálják ezt? ­– vallatta Tamás János provinciálist a politikai rendőrség 1955-ben. – Itt van a Tüll, itt van a Csávossy, itt van a Pálos, itt van maga is! Meddig csinálják még!?

– ‘Meddig két jezsuita lesz az országban. Egyik elöljáró, másik alattvaló – hangzott a tartományfőnök válasza.[2]

Tamás János

A fenti párbeszédre 1990-ben emlékezett vissza P. Tamás János. A kérdés, amelyet az államvédelem nekiszegezett a provinciálisnak, természetesen nem azt firtatta, vajon mennyi időnek kell eltelnie, amíg a jezsuiták feladják a gyakorlatot, hogy a rendre bebörtönzött tartományfőnökök hatáskörét valaki mindig átveszi. Inkább némi értetlenkedést takar, kifejezi a méltatlankodást és bosszankodást afölött, hogy a közösség éléről hiába távolítják el a vezetőt, mert a tisztséget valamelyik rendtag rögtön újra betölti. A válasz pedig nem öncélú cinizmusból vagy hősiességből születik, hanem a Társaság sajátos struktúrájára utal. A fenti párbeszéd azt a helyzetet tükrözi, hogy az államhatalom a magyarországi jezsuiták intézményi és közösségi létének megszüntetésére törekszik, a megsemmisítés viszont csak akkor érhető el, ha minden rendtagot bebörtönznek vagy elpusztítanak. Az igyekezet eredményeképp 53 jezsuitát ítéltek el összesen 1067 év börtönre.

Hogyan alakította a kommunista diktatúra a magyarországi jezsuita közösség életét, működési stratégiáit, identitását? Ezt a kérdést legjobban úgy tudjuk megközelíteni, ha az államhatalom részéről gyakorolt nyomást és hatásokat valamint az arra adott válaszokat számba vesszük és megértjük. A történet 1945–1965 közötti szakaszát a közelmúltban Bánkuti Gábor dolgozta fel, nagyszerű könyvében precízen és megrendítően meséli el a Társaság viszontagságait, és nagy szakértelemmel tárja fel a Rend és az államhatalom viszonyát.[3] Mihalik Béla, Levéltárunk egykori igazgatója pedig az ötvenes évek és főként 1956 eseményeit ismerteti tanulmányában.

A szerzetes, a haszontalan állampolgár

A szocialista állam a magyarországi szerzetesrendek, köztük a Jézus Társasága felszámolására törkedett. A szerzetesek társadalmi tevékenységeit – az oktatásban, egészségügyben, szociális szférában végzett munkáját – az általuk fenntartott és működtetett intézmények államosításával megszüntette, és a szerzetesek ellen ilyen vagy olyan ürüggyel több hullámban eljárást indított. Mivel közösségként a szocialista országépítésben így nem kaptak szerepet és haszontalanná váltak, egzisztenciájukat indokolatlannak ítélték. 1950-ben a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa néhány kivétellel a működési engedélyüket törvényerejű rendelettel megszüntette. Ezekkel az eljárásokkal a szerzetesrendeket elsősorban mint intézményeket iktatták ki a társadalom szövetéből.

Csávossy Elemér

Ez természetesen nem jelentette a pusztulást. A jezsuiták tartományfőnöke, P. Csávossy Elemér határozott utasításokkal igazította el rendtársait ebben a visszás helyzetben: a szerzetesi létállapot megőrzése az Istennel való szoros egyesülésben lehetséges, a lelki dolgok pontos végzése, a szerzetesi hármas fogadalom – szegénység, tisztaság, engedelmesség – megtartása az államhatalom intézkedéseitől függetlenül gyakorolható. P. Csávossy a püspöki kar felé is megfogalmazta és egyházjogilag is megalapozta, hogy a törvényerejű rendelet ellenére tulajdonképpen semmi sem változott. A külső formák, keretek jelentette megkötöttségek ellehetetlenedtek, de ez nem érinti a dolgok lényegét és valóját. Kifelé tehát a jezsuiták “alkalmazkodtak”, és a következő szerepköröket töltötték be: kétkezi munkás, rab, lelkipásztor, kántor, sekrestyés, plébániai adminisztrátor, szociális otthonok lakója vagy dolgozója. A szocialista társadalomban mindvégig marginalizált helyzetben maradtak. Apostoli munkájukat a rendtagok bujkálva, sok-sok veszély közepette végezték, titokban mégis képezték a novíciusokat, lelkigyakorlatokat adtak, és lelki beszélgetésekkel kísérték azokat, akik megkeresték őket.

Állam az egyház ellen

A szocialista állam a katolikus egyházat, annak tanításait és a vallásgyakorlatot is üldözte. A marxizmus ideológiai alapjain működő hatalom leginkább ateizmusa okán igyekezett felszámolni a népek ópiumának tartott vallásosságot, az egyház intézményeit pedig azért akarta szétrombolni, mert a proletariátussal ellenséges osztályok szövetségesének tartotta őket. Az ideológia és a gyakorlat között azonban igen nagy volt a távolság. A békepapok esetében például a katolicizmus elég jól tolerálható eszmerendszernek és vallásgyakorlatnak bizonyult. A békepapi mozgalmat leginkább azért hozták létre, hogy a katolikus egyházon belül a megosztottságokat elmélyítsék. 1951-ben létrehozták az Állam és Egyházügyi Hivatalt, ezzel megszervezték a hatékonyabb felügyeletet. Az 50-es évek végére pedig megerősödött az állami invesztitúra megvalósítására való törekvés. Főként a hatvanas évektől már nem a megsemmisítés volt a cél, hanem az egyházi struktúrák, viszonyok és a hierarchia átformálása a kommunista diktatúra képére és hasonlatosságára.[4]

Pálos Antal

1954-ben P. Pálos Antal Jámbor Mike bencés szerzetessel kidolgozta a Missziós egyház létrehozásának tervét. Az illegálisan létező szerzetesek és papok működését segítette volna ez a katakombaegyházként az álltamtól semmiben sem függő szervezet. „A törvényes hierarchia, kezdetben félelemből, most már szakadásból semmi közösséget nem vállal az elbocsátott szerzetesekkel és egyházmegyei papokkal.”[5] A jezsuiták a hivatalos magyarországi egyházi kereteken kívül rekedtek. A Rend intézményes struktúráinak felszámolása pedig fontos állambiztonsági feladatnak számított azok után is, hogy a működési engedély megvonásával, a jezsuita művek felszámolásával a szervezeti keretek megszűntek.

 Intézmény alatt itt most rendszerbe szerveződött szabályok összességét és működését, a kapcsolódó cselekvéseket és szimbolikus jelentéseket értem leginkább, struktúrán pedig a tartós viszonyokat. A Társaság strukturális alapját Szent Ignác Rendalkotmánya[6]  jelenti. A viszonyokat az engedelmesség gyakorlata által fenntartott szigorú hierarchia szabályozza, a hatalomgyakorlást olyan előírások működtetik, amelyek megakadályozzák az egyéni ambíció és dicsvágy érvényesülését. Az elöljáró-alattvaló kapcsolat a szerzetesrend egyik alapvető strukturális eleme, ezért mondta P. Tamás, hogy amíg két jezsuita létezik, azok reprodukálják ezt a köteléket, és ezáltal is fenntartják az intézményt. De ezen felül a Társaságban nem csak a hierarchikus viszonyok, hanem a rendtagok egymással és rendfőnökükkel való kölcsönös egysége is szabályozott, és a szétszórtan működő jezsuiták közösségi létének több évszázados gyakorlata van. A Társaság szelleméhez, a rendalapító lelki örökségéhez a Magyarországon élő rendtagok is erősen ragaszkodtak. Ezért (is) volt lehetséges, hogy a jezsuiták „Rendi kereteiket illegálisan csaknem teljesen újjászervezték.”[7] Az államvédelem által keletkeztetett dokumentumokban egyértelműen őket emelik ki, mint akik külső keretek nélkül is őrzik és tartják a kapcsolatot.[8]

Tömeg vagy közösség

A klerikális reakció elleni harc zsánerébe 1950 után a jezsuita tulajdonképpen igen abszurd módon illeszkedik bele. Valójában a magyarországi katolikus egyházon belül reális szerepe, hatalma nincs. Haszontalan állampolgár, a rendi kötelékeket mindig szorgalmasan újrateremti, de sem anyagi, sem társadalmi bázisa nem elegendő ahhoz, hogy az állam ellen szervezkedni tudjon. Valójában az állam ellen szervezkedni nem is akar, mégis kifejezetten veszélyes.

Kollár Ferenc

Amíg a Rákosi-diktatúrában az egymást követő letartóztatások voltak jellemzőek, addig a Kádár-rendszer leginkább a közösség ellen indított támadást. Ezt az alábbi két történet igen jól illusztrálja. Az első már korábban, 1955-ben elkezdődött. Ekkor P. Kollár Ferenc lett a magyarországi jezsuiták elöljárója. Az illegálisan működő szerzetesközösség megsemmisítését azzal gondolta kivédeni, hogy beleegyezett a politikai rendőrséggel való együttműködésbe. Beszervezésének tényét rendtársai felé egy évvel később titokban feltárta. Az állambiztonsági elemzők P. Kollár tevékenységéről 1965-ben megállapították, hogy ügynökként „már kezdetektől fogva a jezsuiták ellenséges cselekményének leplezésére” [9] törekedett.

Rózsa Elemér

A második a Rózsa Elemér jezsuita atya és társai ellen 1965-ben indított per története. P. Rózsáék még 1949-50-ben alkották meg a világszolidarizmus koncepciót, az individualista és kollektivista társadalmi és gazdasági renddel szembeállították a keresztény társadalmi-gazdasági rendet. A politikai rendőrség ezt az elméletet olyan programmá léptette elő, amely összetartja és mozgosítja a klerikális reakció tagjait. A nemlétező konspiráció vezetőiként a jezsuitákat képzelték el.

Az 50-es évek végétől a Belügyminisztérium „egyházi reakció” elhárításával foglalkozó alosztálya a katolikus kisközösségekben látta meg az ellenséget, ezeket a csoportokat megfigyelték, majd 1961-ben házkutatásokkal és letartóztatásokkal léptek fel ellenük. Ekkoriban főként a szervezkedésként és összeesküvésként értelmezett keresztény közösségi lét számított veszélyesnek. P. Kollár beszervezése vagy P. Rózsáék fiktív mozgalmának vádja ebben a keretben is értelmezhető. Vagyis olyan küzdelemként fogható fel, amelyet a közösség az atomizált társadalom és elszigetelt tömegember-egzisztencia ellen folytatott azzal, hogy közösség akart maradni.

Milyen örökséget hoztak magukkal a Sectio I. tagjai? Az illegalitásban formálódott szerzetesi identitást – a belső szerzetesség értelmezési formáit. A rendi struktúrák szélsőséges körülmények között való újraszervezésének és működtetésének a tapasztalatát. A rendkívül leleményes módon kitaposott, egymáshoz vezető ösvények és útvonalak „térképét”, a közösséget újra és újra megteremtő cselekedetek kollektív emlékét és lenyomatát.

Szokol Réka

[1] Köszönöm Bánkuti Gábornak, Koronkai Zoltánnak és Siptár Dánielnek, hogy a kéziratot elolvasták és véleményezték.

[3] Bánkuti Gábor: Jezsuiták a diktatúrában. A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya története 1945-1965. Budapest, 2011, L’Harmattan–JTMR–ÁBTL.

[4] Kálmán Péter Peregrin OFM: A Magyar Katolikus Egyház helyzete a kádári egyházpolitika első éveiben a teológiai összefüggések tükrében. Doktori disszertáció. (https://btk.ppke.hu/uploads/articles/7429/file/K%C3%A1lm%C3%A1n%20P%C3%A9ter%20Peregrin_disszert%C3%A1ci%C3%B3.pdf. Utolsó letöltés: 2020.05.15.)

[5] Bánkuti: Jezsuiták…, 128. p. (ÁBTL 3.1.9 V-129284/1 Tamás János és társai. A magyarországi jezsuita rend ellenforradalmi tevékenysége a felszabadulás óta (dátum nélkül). 76.)

[6] Jézus Társaságának Rendalkotmánya a 34. Általános Rendgyűlés jegyzeteivel és ugyanezen Rendgyűlés által jóváhagyott Kiegészítő Szabályok. Budapest, JTMR, 1997.

[7] Bánkuti: Jezsuiták…140. p.

[8] Bánkuti Gábor szíves közlése.

[9] Bánkuti: Jezsuiták… 160. p.

Május 25-től ismét fogad kutatókat a jezsuita levéltár

Örömmel tájékoztatjuk a kutatóinkat, kollégáinkat és a jezsuiták története iránt érdeklődőket, hogy a kormányzati enyhítések és a vírushelyzet jelenlegi állása miatt, fenntartói jóváhagyással május 25-től a levéltárban ismét lehetőséget biztosítunk a kutatásra. Rendes nyitvatartásunk ugyanakkor még bizonytalan ideig nem áll vissza eredeti formájában.

A látogatókat kb. egy héttel, de mindenképpen több munkanappal előre egyeztetett (lehetőleg délutáni) időpontban, egyesével fogadjuk. A kutatásra külön helyiségben, kereszthuzat biztosításával van lehetőség. Emellett kérjük a szájat és az orrot eltakaró maszk viselését a levéltárosokkal való találkozáskor, valamint a kutatni kívánt anyag minél pontosabb meghatározását már az időpont egyeztetésekor. Az utóbbihoz ajánljuk a megújult levéltári fondjegyzékünket, melyet a Magyarországi egyházi levéltárak közös segédletében, egész pontosan ITT találhatnak meg. Az adatbázis használatához segítséget korábbi hírünkből kaphatnak.

Az épületben lehetőség van minden szükséges és előírt óvintézkedés betartására: bizonyos pontokon kézfertőtlenítésre, a közvetlen személyes kontaktus elkerülésére.

Az emailben érkező – személyes helyszíni kutatást nem igénylő – megkeresésekre természetesen a továbbiakban is válaszolunk, valamint e-levéltári szolgáltatásunk is problémamentesen üzemel. Kollégáink munkaidejük egy részét távmunkában töltik el, ezért telefonos megkereséseket sajnos nem mindig áll módunkban fogadni.

Bízunk benne, hogy mielőbb várhatjuk Önöket a teljes korábbi nyitvatartási időben!

Május 25-től ismét fogad kutatókat a jezsuita levéltár

 

Örömmel tájékoztatjuk a kutatóinkat, kollégáinkat és a jezsuiták története iránt érdeklődőket, hogy a kormányzati enyhítések és a vírushelyzet jelenlegi állása miatt, fenntartói jóváhagyással május 25-től a levéltárban ismét lehetőséget biztosítunk a kutatásra. Rendes nyitvatartásunk ugyanakkor még bizonytalan ideig nem áll vissza eredeti formájában.

 

A látogatókat kb. egy héttel, de mindenképpen több munkanappal előre egyeztetett (lehetőleg délutáni) időpontban, egyesével fogadjuk. A kutatásra külön helyiségben, kereszthuzat biztosításával van lehetőség. Emellett kérjük a szájat és az orrot eltakaró maszk viselését a levéltárosokkal való találkozáskor, valamint a kutatni kívánt anyag minél pontosabb meghatározását már az időpont egyeztetésekor. Az utóbbihoz ajánljuk a megújult levéltári fondjegyzékünket, melyet a Magyarországi egyházi levéltárak közös segédletében, egész pontosan ITT találhatnak meg. Az adatbázis használatához segítséget korábbi hírünkből kaphatnak.

Az épületben lehetőség van minden szükséges és előírt óvintézkedés betartására: bizonyos pontokon kézfertőtlenítésre, a közvetlen személyes kontaktus elkerülésére.

Az emailben érkező – személyes helyszíni kutatást nem igénylő – megkeresésekre természetesen a továbbiakban is válaszolunk, valamint e-levéltári szolgáltatásunk is problémamentesen üzemel. Kollégáink munkaidejük egy részét távmunkában töltik el, ezért telefonos megkereséseket sajnos nem mindig áll módunkban fogadni.

Bízunk benne, hogy mielőbb várhatjuk Önöket a teljes korábbi nyitvatartási időben!

Levéltárunk fondjegyzéke elérhető a „Magyarországi egyházi levéltárak közös levéltári segédletében”

 

2015-ben a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE) az NKA támogatásával létrehozott egy szolgáltatást, amely az együttműködő egyházi levéltárak segédleteit elérhetővé és közösen kereshetővé tette. Addig ugyanis a magyarországi egyházi levéltárak alig rendelkeztek internetes hálózaton keresztül kereshető nyilvános katalógusokkal. A Magyarországi egyházi levéltárak közös segédlete mint adatbázis az Arca nevet kapta, amely az archivum (levéltár) és catalogus (jegyzék) szavak rövidítéséből tevődik össze, egyben Noé bárkájának latin nevére utal, amelyet a régi tudományosságban gyakran használtak tudományos gyűjtemények megnevezésére. Működését az Access to Memory (AtoM) ingyenes, nyílt forráskódú szoftver mindenkori legfrissebb verziója biztosítja, kialakításában a legnagyobb érdem Koltai Andrásé, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának igazgatójáé, aki egyben az Egyesület elnöke.

Az adatbázist a MELTE üzemelteti, de a feltöltött adatokat az érintett egyházi levéltárak szolgáltatják. Az Arca honlapján található tartalmak az adott levéltáraknak, illetve – önálló jogi személyiség hiányában – a levéltárak fenntartóinak szellemi tulajdonai, így jogszerű eredetükért és valódiságukért is ezek az intézmények felelősek. Az oldalon elérhető segédletek (levéltárak) száma, valamint azok mélysége lépésről lépésre bővül – a legutóbbi bővítési fázis során a jezsuita levéltár főbb adatai is elérhetővé váltak.

A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára még Mihalik Béla igazgató munkájának és Koltai Andrással való együttműködésének eredményeként csatlakozott az Arca által lefedett levéltárak sorához. Alapvető fondjegyzéke 2020 áprilisának közepén került feltöltésre. Ez együtt járt a levéltár szerkezetének átalakításával is, vagyis a korábbi segédleteink – beleértve a honlapunkon található, hamarosan javításra kerülő táblázatos változatot – már nem az aktuális levéltári felépítést és jelzeteket tükrözik. A kutatóinkat ezúton is kérjük, hogy ezt követően az Arca alapján tanulmányozzák az anyagunkat, megjelenés előtt álló és jövőbeni írásaikban pedig lehetőleg már az új beosztás alapján tüntessék fel a jelzeteket.

A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára aktuális fondjegyzéke ITT érhető el. Az oldal bal szélén a levéltári struktúrában, ágrajz mentén böngészhetünk, míg a felső sávban található keresőmező (vagy a mellette lenyitható haladó keresés) segítségével az adatbázisból egy-egy keresőkifejezés révén hívhatók le az adatok. A teljes adatbázisban az egyes levéltárak, levéltári leírások, iratképzők, funkciók, témák, helyek és feltöltött digitális objektumok szerint lehetséges a keresés és a böngészés (a bal felső sarokban). Az AtoM teljes felhasználási útmutatója angol nyelven ezen a linken olvasható.

Levéltárunk fondjegyzéke elérhető a „Magyarországi egyházi levéltárak közös levéltári segédletében”

 

2015-ben a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE) az NKA támogatásával létrehozott egy szolgáltatást, amely az együttműködő egyházi levéltárak segédleteit elérhetővé és közösen kereshetővé tette. Addig ugyanis a magyarországi egyházi levéltárak alig rendelkeztek internetes hálózaton keresztül kereshető nyilvános katalógusokkal. A Magyarországi egyházi levéltárak közös segédlete mint adatbázis az Arca nevet kapta, amely az archivum (levéltár) és catalogus (jegyzék) szavak rövidítéséből tevődik össze, egyben Noé bárkájának latin nevére utal, amelyet a régi tudományosságban gyakran használtak tudományos gyűjtemények megnevezésére. Működését az Access to Memory (AtoM) ingyenes, nyílt forráskódú szoftver mindenkori legfrissebb verziója biztosítja, kialakításában a legnagyobb érdem Koltai Andrásé, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának igazgatójáé, aki egyben az Egyesület elnöke.

Az adatbázist a MELTE üzemelteti, de a feltöltött adatokat az érintett egyházi levéltárak szolgáltatják. Az Arca honlapján található tartalmak az adott levéltáraknak, illetve – önálló jogi személyiség hiányában – a levéltárak fenntartóinak szellemi tulajdonai, így jogszerű eredetükért és valódiságukért is ezek az intézmények felelősek. Az oldalon elérhető segédletek (levéltárak) száma, valamint azok mélysége lépésről lépésre bővül – a legutóbbi bővítési fázis során a jezsuita levéltár főbb adatai is elérhetővé váltak.

A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára még Mihalik Béla igazgató munkájának és Koltai Andrással való együttműködésének eredményeként csatlakozott az Arca által lefedett levéltárak sorához. Alapvető fondjegyzéke 2020 áprilisának közepén került feltöltésre. Ez együtt járt a levéltár szerkezetének átalakításával is, vagyis a korábbi segédleteink – beleértve a honlapunkon található, hamarosan javításra kerülő táblázatos változatot – már nem az aktuális levéltári felépítést és jelzeteket tükrözik. A kutatóinkat ezúton is kérjük, hogy ezt követően az Arca alapján tanulmányozzák az anyagunkat, megjelenés előtt álló és jövőbeni írásaikban pedig lehetőleg már az új beosztás alapján tüntessék fel a jelzeteket.

A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára aktuális fondjegyzéke ITT érhető el. Az oldal bal szélén a levéltári struktúrában, ágrajz mentén böngészhetünk, míg a felső sávban található keresőmező (vagy a mellette lenyitható haladó keresés) segítségével az adatbázisból egy-egy keresőkifejezés révén hívhatók le az adatok. A teljes adatbázisban az egyes levéltárak, levéltári leírások, iratképzők, funkciók, témák, helyek és feltöltött digitális objektumok szerint lehetséges a keresés és a böngészés (a bal felső sarokban). Az AtoM teljes felhasználási útmutatója angol nyelven ezen a linken olvasható.