Hivatalosan is létrejött a görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára. Az egyházmegyét 2015-ben hozta létre Ferenc pápa a Hajdúdorogi Egyházmegye szétválasztásával. Ezt azt jelentette, hogy az egyházmegye levéltára is ketté vált. Egyik része a Hajdúdorogi Főegyházmegye hivatalával együtt Debrecenbe költözött, másik része pedig, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő parókiák iratait tartalmazza, körülbelül 40 iratfolyóméter terjedelemben, Nyíregyházán maradt. Ezt a levéltárat jegyezte be most, 2019. augusztus 5-én (758/2019) az Emberi Erőforrások Minisztériuma a nyilvános magánlevéltárak jegyzékébe, a Levéltári Szakfelügyelet és a Kultúráért Felelős Államtitkárság Könyvtári és Levéltári Főosztálya jóváhagyásával, Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára néven.