Ferenc pápa 2019. március 4-én, hétfőn magánkihallgatáson fogadta a Vatikáni Titkos Levéltár munkatársait. Ennek során jelentette be, hogy egy év múlva, 2020. március 2-án megnyitják a kutatók előtt a pápaság 1939 és 1958 közötti iratanyagát, tehát a XII. Piusz pápaságának idejét (1939–1958). Ezt a Vatikáni Titkos Levéltár honlapján annyiban pontosította, hogy a kutatási korlátozások csak jövő év október 1-től szűnnek meg.

A történész társadalom nagyon régen várja, hogy ezek a források szabadon kutathatóvá váljanak, hiszen idén már 80 évre nőtt a Vatikáni Titkos Levéltár kutatás számára hozzáférhető legújabb iratainak kora, amely így a jövő évtől 62 évre csökken. Ráadásul a most hozzáférhetővé tett korszakban olyan jelentős figyelmet keltő és máig ellentmondásosan értékelt események történtek, mint Olaszország német megszállása, a második világháború, a kommunista diktatúrák hatalomra jutása Közép-Európában és az 1956. évi magyar forradalom.

Az iratanyag megnyitását hosszú szakmai előkészítő munka előzte meg. A hatalmas tömegű irat rendezését, digitális segédletekkel való ellátását évek óta 20 levéltáros, valamint további segítők végzik. II. János Pál pápa már 2004-ben hozzáférhetővé tetette a Hadifoglyok Vatikáni Információs Irodájának (1939–1947) adatait, majd 2006-ban nyílt meg XI. Piusz pápaságának (1922–1939) irategyüttese. A mostani nyitás nemcsak a Vatikáni Titkos Levéltárat érinti, hanem az Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciója, a Hittani Kongregáció, a Hitterjesztési Kongregáció, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Szent Péter Bazilika Építési Hivatala, valamint más hivatalok és bíróságok történeti levéltárainak 1939 és 1958 közötti irataira is vonatkozik. „Munkánk kétségkívül küzdelmes,” – nyilatkozta Sergio Pagano, a Levéltár prefektusa –„de ezt a küzdelmet lelkesen vívjuk, mert tisztában vagyunk vele, hogy az Egyház és a világ egyik kritikus korszakának jövőbeli történeti kutatása számára dolgozunk, továbbá mert az iratok valóban inspirálók. Beszélnek, és remélem, hogy beszélni fognak a kutatóknak és a történészeknek a keresztény humanizmus szinte emberfölötti munkájáról, amely nem szűnt meg a XX. század közepének viharos eseményei között sem, amelyek úgy látszottak, hogy az emberi civilizáció fogalmát is megsemmisítik.”

A pápa a hétfői kihallgatás során megköszönte a levéltárosok munkáját, amelyet az iratok rendezésével végeznek. Munkájukat egy „fenséges fa gondozásához” hasonlította, „amelynek ágai elérik a mennyországot, de gyökerei szilárdan kötik a földhöz.” Ha ez a fa az Egyház, akkor a levéltárosok munkája, hogy életben tartsák történelmi gyökereit, „hogy még a legzsengébb és legfiatalabb ágak is éltető nedvet kapjanak belőlük a további növekedéshez”. XII. Piusz anyagának megnyitásáról azt mondta, hogy „az Egyház nem fél a történelemtől, ellenkezőleg, szereti, és azt szeretné, hogy minél jobban szerethesse, ahogyan Isten is szereti”.

A Vatikáni Titkos Levéltár 85 folyóméternyi anyagot őriz, amely részben földalatti raktárakban található. A kutatók számára 1881-ben, XIII. Leó pápa rendeletére nyitotta meg kapuit, és azóta a világ legkutatottabb levéltárai közé tartozik. Az iratok kutathatósági korlátozásának nincsen pontos időtartama, hanem az hagyományosan egy-egy pápa pontifikátusának idejéhez igazodik. Jelenleg az iratok XI. Piusz (1922–1939) pápaságának végéig kutathatók, jövő évtől ehhez adódik XII. Piusz pápasága (1939–1958).

A pápai bejelentésről:

  • Vatican News, 2019.03.04: https://www.vaticannews.va/en/pope/news/2019-03/pope-francis-vatican-secret-archives-pius-xii.html; https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2019-03/papa-leveltar-vatikan-xii-piusz-kutatas-megnyitas.html
  • Magyar Kurír, 2018.03.04: https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-megnyitja-vatikani-titkos-leveltarat
  • Archivio Segreto Vaticano, pontosítás: http://www.archiviosegretovaticano.va/content/archiviosegretovaticano/it/news/news/Apertura-Pontificato-Pio-XII.html
  • Sergio Pagano prefektus nyilatkozata, Vatican News, 2019.03.04: https://www.vaticannews.va/en/vatican-city/news/2019-03/bishop-pagano-opening-vatican-archives-pope-pius-xii.html
  • Tusor Péter értékelése a Vatikáni Rádió számára: https://www.vaticannews.va/hu/vatikan/news/2019-03/tusor-peter-nem-fog-valtozni-xii-piusz-papa-megitelese.html
  • http://institutumfraknoi.hu/hirek/kutathatoak_xii_piusz_papasaganak_1939_1958_vatikani_iratai_interju_vatikani_radioban
  • Tóth Tamás értékelő írása, Magyar Kurír, 2019.03.06: https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-tortenelem-igazsagot-szolgaltat-toth-tamas-xii-piuszt-erinto-leveltari-anyag-megnyitasarol