Az alábbi oldal a 2008. évi állapotot tükrözi, tehát adatai részben már nem aktuálisak.

Dr. Beke Margit (Prímási Levéltár, OKGYK levéltári referens)

Dr. Dóka Klára (Magyar Országos Levéltár)

Dr. Kiss Mária (Szombathelyi Püspöki Levéltár)

Dr. Szebeni Olivér Emil (Baptista Levéltár)

Vető Béla (Evangélikus Országos Levéltár)

Dr. Beke Margit

Tanulmányok, ösztöndíjak: 1963-1968: ELTE BTK történelem-orosz tanári szak. 1978-1981: ELTE BTK levéltár szak. 1979-1982: Hittudományi Akadémia, Bp. 1994: történelem tudomány kandidátusa. 2008: az MTA doktora.

Levéltári munkakörök: 1976-1979: Vízügyi Levéltár, Bp., levéltáros. 1979-1994: Prímási Levéltár, Esztergom, igazgató. 1994: nyugdíj. 1995-1998: Váci Püspöki és Káptalani Levéltár, igazgató. 1996-2005: OKGYK levéltári referens. 2007: A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek Levéltárának vezetője.

Egyéb megbízatások: 1958-1963: különböző beosztások a Svetits Diákotthonban. 1968-1974: tanár a Svetits Katolikus Gimnáziumban, Debrecenben. 1979-94: esztergomi Érseki Simor Könyvtár, igazgató (néhány éven át a Főszékesegyházi Könyvtár igazgatója is). 1995-98: a Váci Püspöki Könyvtár igazgatója. 1996-2000: OKGYK könyvtári referens. 1994-től az Esztergom-budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottságának elnöke, egyúttal 2005-től tudományos főmunkatárs.

Egyesületi tagság: 1995-től az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottság elnöke, MLE, MELTE alapító tag, 1993-1998: a MELTE intézőbizottságának tagja. Számos további szakmai szervezet és társulat tagja, kuratóriumi tagja.

Publikációk:

Önálló kötetek:

Könyvtárunk és kincsei. Kiállítás az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár anyagából, Esztergom, 1989. 29 o.

Esztergomi kanonokok (1900-1985), Unterhaching 1989. 205 o. (Dissertationes Hungaricae ex Historia Ecclesiae X.)

Az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár Batthyány-gyűjteményének katalógusa, Bp., 1991. 164 o.

Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei I-III. 1945-1948, (Összegyűjt., bev., jegyz. ~ ~) Esztergom, 1991-1998. 260 o., 191 o., 234 o.

A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei. I-III. 1919-1948, (Sajtó alá rend., szerk., bev. ~ ~) München-Köln-Bp. 1992-1996. 520 o., 520 o., 495 o. (Dissertationes Hugaricae ex Historia Ecclesiae XII-XIV.)

Pázmány Péter egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1616-1637), (Vál., bev., jegyz. c) Bp., 1994. 477 o. (Strigonium Antiquum 3.)

A Prímási Levéltár nemesi és címeres emlékei, Esztergom, 1995. 442 o.

Magyar krestomatia. A magyar állam alapitás 1000. évfordulójára, Komárom 2001.

Esztergomi érsekek 1001-2003, Budapest 2003. december 10. (Szerk. ~ ~)

Szerkesztett kötetek (Bárdos Istvánnal együtt):

Egyházak a változó világban, Nemzetközi történészkonferencia előadásai. Esztergom, 1991. 594 o.

Magyarok Kelet és Nyugat metszésvonalán, Nemzetközi történészkonferencia előadásai. Esztergom, 1994. 409 o.

Ministerio, Nemzetközi történészkonferencia előadásai. Esztergom, 1998. 358 o.

Elindítója és szerkesztője a Strigonium Antiquum (1/1992-3/199Levéltári munkakörök: és a Miscellanea Ecclesiae Strigoniensis (I./2001.) c. periodikának.

Cikkek, tanulmányok:

Műveink élnek csak. Somogyi Károly, in Új Ember 1980. aug. 3.

Rákóczi oltalomlevele a Prímási Levéltárban, in Levéltári Szemle 1981. 155-156.

Prímási Levéltár, in Esztergomi sematizmus 1982. Esztergom, 1982. 471-474.

A Főkáptalani Levéltár, in uott. 475-477.

A Főszékesegyházi Könyvtár, in uott. 477-479.

Az esztergomi főegyházmegye névtárai, in uott. 483-486.

A Prímási Levéltár kéziratos térképei, in uott. 499-501.

Liszt Ferenc levele, in Vigilia 1982. 143-144.

Az esztergomi Prímási és Főkáptalani Levéltár, in Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció Füzetei I. 1982. 92-102.

Katona István emlékezete, in Új Ember XXXIX. évf. 1983. jan. 2.

A prímási palota évfodulója, in Új Ember XXXIX. évf. 1983. jan. 30.

Az Érseki Simor Könyvtár jubileuma, in Új Ember XXXIX. évf. 1983. jún. 12.

Prokopp Gyulára emlékezve, in Új Ember XXXIX. évf. 1983. szept. 18.

Esztergom jubileuma, in Új Ember XXXIX. évf. 1983. okt. 23.

A Prímási Levéltár, in Katolikus Szó 1983. aug. 19-26.

A Főszékesegyházi Könyvtár, in Katolikus Szó 1983. aug. 19-26.

 

Az Érseki Simor Könyvtár, in Katolikus Szó 1983. aug. 19-26.

Az esztergomi főegyházmegye története, in Magyar Katolikus Almanach Bp., 1984. 679-689.

Somogyi Károly a könyvtáralapító, in Csongrád Megyei Könyvtáros 1984. 87-90.

Esztergom felszabadulása 1883-ban, in Vigilia 1984. 64-66.

Somogyi Károly kanonok, a szegedi könyvtár megalapítója (1811-1888), in Vigilia 1984. 312-314.

Az esztergomi Prímási Levéltár, in Új Forrás 1985/1-6. 93-96, 94-96, 93-96, 93-96, 94-96, 94-96.

László mester végrendelete, in Kódexek a középkori Magyarországon. Bp. 1985. 99-100.

Térképek és források kapcsolata a településtörténet szemszögéből nézve, DAB-VEAB Értesítő 1986. 193-202.

Az esztergomi érsekek és a török felszabadító harcok, in Új Ember 1986. aug. 31.

A katolikus egyház szervezőtevékenysége Budán a török uralom után, in PAB-VEAB A Dunántúl településtörténete VII. szerk.: Somfai Balázs. Veszprém, 1987. 433-437.

A katolikus egyház oktatási és nevelési intézményei 1948-ig, in Magyar Katolikus Almanach II. szerk.: Turányi László. Bp., 1988. 232-257.

Walter Gyula, in Esztergom és Vidéke. 1989. júl. 7.

Katolikus tanügyi hatóságok és irataik 1867-1948, in Iskola-Egyház-Művelődés. szerk.: Dóka Klára. Bp., 1990. 79-92.

Vitéz János esztergomi udvara, in Esztergom Évlapjai 1990. 59-77.

A Batthyány család az egyházban, in Vasi Honismereti Közlemények 1990/1. 96-99.

Mátyás király és az esztergomi érsekek, in Tudományos Füzetek 6. Komárom-Esztergom Megyei Múzeumi Szervezet. Tata, 1990. 28-36.

A budavári klarisszák működése 1714-1872, in Dunántúl településtörténete VIII. szerk.: Nemes István. Pécs, 1990. 305-316.

A katolikus egyház továbbélése 1945-46-ban, in Egyházak a változó világban. Szerk. Bárdos István- ~ ~ Esztergom, 1991. 67-73.

A budai Erzsébet-apácák megtelepedése és élete 1785-től, in A Dunántúl településtörténete IX. szerk.: Solymosi László-Somfai Balázs. Veszprém, 1992. 137-143.

Főpapi temetési szertartások és halotti címerek a XVIII-XIX. sz-ban, in Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 4. (1992) 65-69.

Die Erzbischöfe von Esztergom und die Befreiungskämpfe gegen die Türken, in Folia Theologica 3. (1992) 155-166.

Simor érsek tudománypártolása és könyvgyűjteménye, in Strigonium Antiquum 1. (1992) 23-29.

Oláh Miklós tevékenysége az esztergomi érseki székben (1553-1568) in Strigonium Antiquum 2. (1993) 19-24.

Esztergomi Prímási Levéltár, in Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718.

A török kiűzésének hazai levéltári forrásai, szerk.: Felhő Ibolya-Trócsányi Zsolt. Bp., 1987. 273-278.

Oláh Miklós esztergomi érseksége, in Keresztény Szó (Kolozsvár). 1994. okt. XI. évf. 10. sz.

Oláh Miklós esztergomi érseksége, in Program és mítosz között. 500 éve született Oláh Miklós. szerk.: Mózes Huba. Bp., 1994. 7-12.

Angelo Rotta apostoli nuncius (1930-1945), in Magyar Egyháztörténeti Évkönyv 1994/1. 165-174.

A katolikus egyházszervezet történetének főbb vonásai, in Felekezeti egyházjog Magyarországon. szerk.: Rácz Lajos. Bp., é.n. (1996 ) UNIÓ Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft. 7-42.

Mindszenty József, az egyházszervező hercegprímás, in Magyar Egyháztörténeti Évkönyv 1996/2. 335-339.

Erzdiözesen- und Domkapitelarchiv in Esztergom, in Die Archive in Ungarn. Veröffentlicht von László Blazovich-Veronika Müller. Bp.-Szeged, 1996. 135-136.

A historia domus fontossága, helye és gyakorlata, in Magyar Egyháztörténeti Vázlatok. Regnum. 1997/3-4. 149-154.

Az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet Levéltára és az esztergomi egyházi levéltárak felsőoktatásra vonatkozó iratanyaga, in Magyar egyetemi és főiskolai levéltárak fond-és állagjegyzékei. I. rész. szerk.: Heilauf Zsuzsanna - Kiss József Mihály - Szögi László. Bp., 1997. 175-180.

Az esztergomi érsekek temetkezései Pozsonyban a XVIII. sz-ban, in A magyar művelődés és kereszténység./La civilta ungherese e il cristianesimo. szerk.: Jankovics József - Monok István - Nyerges Judit I-III. Bp.-Szeged, 1998. 900-906.

Barkóczy Ferenc esztergomi érsek temetési pompája, in Ministerio. Nemzetközi Történész konferencia előadásai. szerk.: Bárdos István- ~ ~ Esztergom, 1998. 21-28.

Levéltári központ és területi dokumentációs intézmények a belgiumi katolikus egyházban, in Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete konferenciája. szerk.: Janka György. Nyíregyháza, 1998. 63-74.

Erzbischöfliche Simor-Bibliothek, in Handbuch deutscher historischer Buchbestende in Europa. Bd. 5. Ungarn. Red.: Simoné OKAJ - Isolde Tröndle-Weinstritt - Michael Düring - Claudia Blum. Hildesheim-Zürich-New York, 1998. 159-162.

A majki kamalduliak, in Majk és Grobois. Kamalduli szerzetesek, Rákóczi és az Esterházyak. szerk.: R. Várkonyi Ágnes. Oroszlány, 1999. 25-34.

A Pápai Magyar Egyházi Intézet megalakítása és első évei Rómában (1929-1945), in Száz év a magyar-olasz kapcsolatok szolgálatában. szerk.: Csorba László. Bp. é.n. 69-73.

A Batthyány család az egyházban, in Hűséggel és szeretettel. Előadások, írások, naplórészletek, visszaemlékezések, versek dr. Batthyány-Strattmann Lászlóról. Összeáll.: Fancsali Andrásné. Körmend, 1999. 24-29.

A Pázmáneum a polgárosodás és a politikai viharok idején, in Egyház és politika a XIX. századi Magyarországon. szerk.: Hegedűs András - Bárdos István. Esztergom, 1999. 151-154.

Szent Adalbert tisztelete az esztergomi székeskáptalanban, in Strigonium Antiquum IV. Ezer év Szent Adalbert oltalma alatt. szerk.: Hegedűs András - Bárdos István. Esztergom, 2000. 43-46.

Az esztergomi érsekek és a törökellenes felszabadító harcok, in A középkor szeretete. Történeti tanulmányok Sz. Jónás Ilona tiszteletére. szerk.: Klaniczay Gábor - Nagy Balázs. Bp. 1999. 403-410.

Szent István öröksége, Egyházalapító királyunk zsenialitása, hogy millenniumot ünnepelhettünk. in Magyar Nemzet 2001. nov. 28.

Kopácsy József esztergomi érsek temetése, in Limes 2001/1-2. 211-217.

A Szent Jobb tisztelete az újkorban, in Miscellanea Ecclesiae Strigoniensi I./2001/ 45-52.

Esztergom a magyar Sion. in A magyar kereszténység ezer éve. Cséfalvay Pál-Maria Antonietta de Angelis. Budapest 2001. 183-188.

Esztergom, la Sion ungherese. in Mille anni di cristianesimo in Ungheria Hungariae Christianae Millennium. Cur Pál Cséfalvay-Maria Antonietta de Angelis. Budapest, 2001. 183-189.

Esztergom-the Hungarian Zion, in Thousand years of Christianity in Hungary. Hungariae Christianae Millennium. István Zombori-Pál Cséfalvay- Maria Antonietta de Angelis. Budapest 2001. 183-189.

A királyi palota egyháztörténeti vonatkozásai a XVIII. században, in TBM XXIX/2001. 125-134.

A Pázmáneum története az újraindulástól napjainkig /1803-2002/, in A bécsi Pázmáneum, szerk. Zombori István. METEM Könyvek 37. Budapest 2002. 177-343.

Történelmi keresztutak, in Uj Ember LVIII. évf. 2002. márc. 24.

Mindszenty József esztergomi érsek bíboros fáradozása az európai kapcsolatok kiépítéséért 1945-1948 között és kapcsolata Mariazellel, in Strigonium Antiquum IV. (2003) 154-159.

A szerzetesi levéltárak, in „Hogy mindnyájan egyek legyenek” Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete tíz év az egyházi levéltárak szolgálatában. Szerk: Szabadi István. MELTE kiadványai 3. Debrecen 2003. 71-81.

Felicián 1127-1139. In Esztergomi érsekek 1001-2003. (a továbbiakban Eé.).45-49.

Jób 1185-1204. In Eé.75-81.

Csák nembeli Ugrin 1204. In Eé. 81-83.

Bár-Kalán nembeli Kalán 1204-1205. In Eé. 83-88

I. Tamás 1224. In Eé. 96-98.

Róbert 1226-1239. In Eé. 98-103.

II. Benedek 1254-1261. In Eé. 112-115.

Türje nembeli Szentgróti Fülöp 1262-1272. In Eé. 115-121.

Kán nembeli II. Miklós 1273. In Eé. 121-125.

III. Benedek 1274-1276. In Eé. 125-127.

Monoszló nembeli Lodomér 1279-1298. In Eé. 128-134.

Bő nembeli Mihály 1303-1304. In Eé.142-145.

II. Tamás 1305-1321. In Eé. 145-151.

De Surdis II. János 1376-1378. In Eé. 185-188.

Pálóczi I. György 1423-1439. In Eé. 201-203.

Szécsi Dénes 1440-1465. In Eé.203-208.

Beckensloer V. János 1474-1476. In Eé. 214-219

Aragóniai VI. János 1480-1485. In Eé. 219-222.

Habsburg-Lotharingiai Károly Ambrus 1808-1809. In Eé. 354-357.

Kopácsy II. József 1839-1847. In Eé. 360-364.

Paskai III. László 1987-2002. In Eé. 405-408.

Erdő II. Péter 2003-. In Eé. 408-410.

Esztergomi érsekek a kezdetektől és apostoli adminisztrátorok az ujkortól napjainkig. In Eé. 411-413.

Ábrázolások. Az esztergomi, esztergom-budapesti érsekek képmása, aláírása, pecsétje, címere és zászlója. Válogatta, összeállított a.- - - - . In Eé. 415-465.

Esztergom város története és nagy építői különös tekintettel a 18-19. századra. = Strigonium Antiquum V. 2003. Mater et magistra. Prímási Levéltár Kiadványai. 129-140.

A szerzetesi levéltárak. „Hogy mindnyájan egyek legyenek…” Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete- tíz év az egyházi levéltárak szolgálatában. Szerk.: Szabadi István. Debrecen 2003. Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete. 71-81.

Mindszenty József esztergomi érsek bíboros fáradozása az európai kapcsolatok kiépítéséért 1945-1948 között és kapcsolata Mariazellel. =Stritonium Antiquum VI./2003. 154-159.

Die Bemühungen von Kardinal József Mindszenty, Erzbischof von Esztergom um den Ausbau der europaischen Beziehungen zwischen 1945-1948 und sein Bezug zu Mariazell. = Strigonium Antiquum VI. 2003. In Mariazell und Ungarn 650 Jahre religiöse Gemeinsamkeit. Graz-Esztergom 2003. 154-159.

Az érsekség ezer évéről. =Esztergom-Budapest. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye negyedévi lapja. 2003. 1.évf. 1. sz.

Esztergom, a magyar Sion - a királyi és egyházi székhely. = Honismeret. A Honismereti Szövetség folyóirata. XXXII. 2004/3. 60-67.

Batthyány József esztergomi érsek (1776-1799). = Miscellanea Ecclesiae Strigoniensis II. 2004. Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottsága kiadványai. 68-72

A katolikus egyházszervezet története. In Felekezeti egyházjog. (Acta Wenzeliana 1.) Sorozatkszerk.: Rácz Lajos. Budapest 2004. ELTE ÁJK Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tanszéke. 28-65.

A pálosok és Mak Domokos. In Virág Benedek emlékév születésének 250. évfordulóján. Szerk. Jankóné Pajor Ildikó. Budapest 2004. Virág Benedek Társaság. 32-37. (Tabáni füzetek 2)

A budai Erzsébet-apácák megtelepedése és életük 1785-től. In A ferences lelkiség hatása az újkori Közép-Európa történetére és kultúrájára. Szerk.: Őze Sándor - Medgyesy-Schmikli Norbert. I-II. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara - METEM. Piliscsaba - Budapest 2005. 288-294. (Művelődéstörténeti Műhely).

Mak Domonkos, a 18. századi esztergomi érseki térképész (1754-1803) In A Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testületének XIII. évi közgyűléssel egybekötött tudományos ülésének előadásai. Szerk.: Kókai Sándor. Nyíregyháza 2004.október 1-2. Nyíregyháza. 2005:15-20.

Meszlényi Zoltán Lajos =Esztergom-Budapest. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye negyedévi lapja.2004. 2 .évf. 1. .sz.

Az eget annyi sötét felhő borítja –(Angelo Rotta és a holokauszt) = Esztergom-Budapest. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye negyedévi lapja. 2004. 2. évf. 2. sz.

Karácsony a Pázmáneumban. =Esztergom-Budapest. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye negyedévi lapja. 2004. 2.évf. 4.sz.

Az Oltáriszentség tisztelete a Szent Adalbert székesegyházban. =Esztergom-Budapest. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye negyedévi lapja. 2005. 3.évf. 3.sz.

Meszlényi Zoltán szentbeszéde (az Eucharisztiáról) =Esztergom-Budapest. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye negyedévi lapja. 2005. 3.évf. 3.sz.

A katolikus egyházi közigazgatás alakulása a Kárpát-medencében 1920-1947 között. =Levéltári Szemle LV. 2005/2. 39-46.

Mindszenty József pasztorációs tevékenysége 1945-1948 között. =Vasi Szemle. LIX. 2005./4. 483-490.

Kurze Geschichte der katholischen Kirche in Ungarn 1945-2005. In Jan Mikrut Hg.: Die katholische Kirche in Mitteleuropa nach 1945 bis zur Gegenwart. Wien DOM Verlag 2006. S. 605-623.

Az esztergomi bazilika 19. századi négy épittető primása. = MiES III./2006. 51-74

Magyarország rövid egyháztörténete 1945-2005 között. =Magyar Sion Új folyam I(XLIII) évf. 1.sz./2007. 44-63. o., I(XLIII) évf. 2. sz.203-216. o.

A húsvéti tojás. = Esztergom-Budapest. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye negyedévi lapja. 2007. 5..évf. 1. sz.

Meszlényi Zoltán Lajos. In Alázatos szolgálat. Dr. Meszlényi Zoltán Lajos szentbeszédei. Összeáll.: Történész Bizottság. Budapest Don Bosco Kiadó. 2007. 11-60.,

A katolikus egyház szervezőtevékenysége Pesten a török uralom alóli felszabaditás után a XVIII. században =Magyar Sion Új folyam II/XLIV) évf. 1/2008.59-70. o.

Althann Mihály Frigyes és Szent Viktor ereklyéje = Magyar Sion Új folyam II/XLIV) évf. 1/2008. 241-246. o.

Pázmány Péter érseksége (1616-1637) alatt keletkezett egyházlátogatási jegyzőkönyvek. =MiEs IV/2008. 11-20. o.

Az Esztergomi (Esztergom-Budapesti) Főegyházmegye papságának szentelési és halálozási adatai (1892-2006) =MiES IV/2008. 61-194. o.

Méltó rá, hogy példakép legyen. Meszlényi Zoltán püspökről=Új Ember 2008. nov. 2.

Adatközlés 2009. március, szerk. Lakatos Andor

Dr. Dóka Klára

Tanulmányok, ösztöndíjak: 1968: ELTE magyar-történelem szakos tanár, 1969: egyetemi doktorátus, 1974: történelemtudományok kandidátusa1996: történelem-tudományok (MTA) doktora, 1992: Pauler-díj, 2003: Széchényi-díj, 2006. Ember Győző díj. Külföldi ösztöndíjak 1982-2007 között tizenhárom alkalommal.

Levéltári munkakörök: 1968: Budapest Főváros Levéltára, 1974: Országos Vízügyi Levéltár, 1984: Új Magyar Központi Levéltár, 1992-2007: Magyar Országos Levéltár, 2007-től nyugdíjas, napjainkig a közép- és felsőfokú levéltáros szakmai képzés szervezője

Egyesületi tagság: Egyesületi tagságok: MTA Egyháztörténeti Bizottság, Magyar Történeti Társulat, Magyar Levéltárosok Egyesülete, Magyar Könyvtárosok Egyesülete, Magyar Hidrológiai Társaság, MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság, MELTE

Kutatási terület, érdeklődés: XVIII-XIX. sz. Publikációk száma 403.

Egyháztörténeti vonatkozásban a legfontosabbak:

A Magyarországi Katolikus Egyház levéltári anyagának fondjegyzékei, Plébániai levéltárak A,B,C kötet, Budapest, Új Magyar Központi Levéltár, 1986-1987.

Magyarországi egyházi levéltárak térképei. I-XVI, kötet. Budapest, Új Magyar Központi Levéltár 1989-1992.

Egyházlátogatási jegyzőkönyvek katalógusa. 1. Kalocsai főegyházmegye, 3. Székesfehérvári egyházmegye, 4. Veszprémi egyházmegye, 5. Egri főegyházmegye, 6. Győri egyházmegye. 8. Szombathelyi egyházmegye, Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 1997-1999.

Egyházi birtokok Magyarországon a XVIII-XIX. században, Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 1997.

Adatközlés 2008. december, szerk. Lakatos Andor

Dr. Kiss Mária

Tanulmányok, ösztöndíjak: 1940-1949: Állami Leánygimnázium, Szombathely 1949: érettségi, 1949-1953: ELTE BTK történelem-levéltár szak; 1954: diploma, 1966: bölcsészdoktor, 1959: romániai tanulmányút, 1972: Jugoszlávia, Varasd, Hungarica kutatás, 1984: Jugoszlávia, forrásfeltárás, 1977, 1978, 1980, 1982: osztrák ösztöndíjak, levéltárrendezés, több alkalommal 1974-1983 osztrák és jugoszláv ösztöndíjjal Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpózionon, levéltáros konferencián való részvétel.

1978. Szabó Ervin-díj, 1989. Pável Ágoston-díj, Honismereti Munkáért Díj, 2001. Kormos László-díj, 2005. Vas Megyéért Díj, 2005. Széchényi Ferenc-díj

Levéltári munkakörök: 1953-1954: Magyar Országos Levéltár, segédlevéltáros, 1954-1955: Áll. Levéltár Szombathely, segédlevéltáros, 1955-1959: Győri Áll. Levéltár, levéltárvezető, 1959-1961: Veszprém, levéltárvezető, 1961-1968: Áll. Levéltár, Szombathely, levéltáros 1968-1981: Vas Megyei Levéltár, főlevéltáros, ig. helyettes, 1981-1986: Vas Megyei Levéltár, igazgató, 1986: nyugállomány, 1981-1986: állami levéltárak szakfelügyelője, 1987-1991: egyházi levéltári szakfelügyelő, 1991-2008: Szombathelyi Püspöki Levéltár, levéltáros-levéltárvezető

Egyesületi tagság: 1981: MLE tag, 1981-1986: MLE elnökségi tag, 1993: MELTE tag, több egyházi és világi egyesület tagja

Publikációk:

Szombathely Püspöki Mezőváros Tanácsa a 17-19. században, in Tanulmányok a magyar helyi önkormányzat múltjából, 1971. 117-145.

Gazdasági, társadalmi és politikai viszonyok 1918-1945 között, in Szentgotthárd, 1981. 221-286.

Ipar és kereskedelem helyzete a 17-19. században, in Sárvár, 1978. 305-340.

Die Informationsrolle der ungarischen Archive in unserer Tagen, in Sobodni Archivi 1983.

Szombathely kereskedelme a 18-19. században, in Vas megye múltjából, 1982. 205-239.

Szombathely város levéltára, in Vas megye múltjából 1986, 354-374.

Vas megye helytörténeti olvasókönyve 1975, I-III. fejezet forrásközlés 1-116.

Parasztdolgozók Tanítóképző Intézete, in Pedagógiai írások 1975. 7. 64-80.

Szombathely kereskedelmi élete a 18-19. század fordulóján, in PAB-VEAB Értesítő 1977. III. 320-335.

Vas megye limitációi a 16-19. században, in PAB-VEAB Értesítő 1981. III. 78-87.

Az Erdődy család öröklési rendje az 1873. évi hitbizomány létesítése előtt, in PAB-VEAB Értesítő 1978. III. 320-325.

Változások az Erdődy család kötött és szabad birtok öröklésében, in PAB-VEAB Értesítő 1982. II. 423-431.

Kőszeg sz. kir. város titkos levéltára, in Vasi Szemle 1963. 3. 64-85. (Horváth Ferenccel)

A plébániai levéltárakról, in Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények (VHHK) 1992. 2. 9-14.

A szombathelyi céhek életéből, in VHHK 1993. 2. 22-29.

A szombathelyi egyházmegye könyvtáráról és levéltáráról, in VHHK 1989. 2. 15-19.

A szombathelyi egyházmegyei zsinatok, in VHHK 1997. 3. 8-15.

Die Südburgenländische Zünfte und die Zunftregelung von 1813, in Burgenländische Forschungen 1984. 219-227.

Das Erdődysche Familienarchiv in Eberau, in Burgenländische Forschungen 1994. 205-212.

Hexenprozesse im Südburgenland, in Burgenländische Heimblätter 1978. Heft 2. 60-69.

A tervgazdaság irányításának szervei Vas megyében 1947-1955, in Levéltári Híradó 3. 503-514.

Az egyházi levéltárak ellenőrzésének tapasztalatai, in Levéltári Szemle 1987/3. 3-10.

Győr megye levéltárának térképei, Kéziratos térképek a területi állami levéltárakban 1965. IV. sz. Levéltári Jegyzékek 1. (Lengyel Alfréddal).

Vas megye levéltárának térképei, Kéziratos térképek a területi állami levéltárakban 1968. XIX. sz. Levéltári Jegyzékek 1. (Horváth Ferenccel és Rosdi Pállal).

A területi levéltárak fondjegyzékei Vas Megyei Levéltár 1969. 21, (Felhő Ibolyával, Horváth Ferenccel, Vörös Károllyal)

Szombathelyi egyházmegyei zsinatok, in VHHK 1997. 3. 5-14.

„100 magyar falu könyvesháza” sorozat, in VHHK 2003 3.

A plébániai levéltárak, in„Hogy mindnyájan egyek legyenek” MELTE Debrecen, 2003 123-129.

A 100 éves apáti templom múltjából, Szombathely, 2003.

A Szociális Testvérek Társasága Vas megyében, in Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában, Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára. Szombathely, 2003. 509-520.

A szombathelyi domonkos plébánia, in Soproni Szemle 2008. 2.

Adatközlés 2008. december, szerk. Lakatos Andor

Dr. Szebeni Olivér Emil

Tanulmányok, ösztöndíjak: Felsőkereskedelmi középiskolai érettségi, gimnáziumi érettségi, Bölcsészet-tudományi karon és tanárképzőn hallgatott stúdiumok (politikai okból nincs végzettség), egyidejűleg teológiai szeminárium, lelkészi diploma. A svájci Rüschlikonban posztgraduális képzés, végül Plymouth (FL, USA) távoktatási képzés keretében szerzett Bachelor, majd Master és Doctor of Theology tudományos fokozatok elnyerése.

Levéltári munkakörök: 1963-68: gyülekezeti levéltár (Egyháztörténelmi Emlékgyűjtemény) szervezője és vezetője. 1971-1988: Baptista Levéltár, levéltáros.

Egyéb megbízatások: 1951-1988: baptista lelkész. 1964-1971: teológiai tanár, 1968-69: az intézet dékánja. 1967-71, 1987-88: a Magyarországi Baptista Egyház Történelmi Bizottságának titkára, 1988-92: elnöke.

Egyesületi tagság: Magyar Evangéliumi Börtönmisszió tagja, a kispesti „Reménység” Ökumenikus Keresztény Iskola alapító kuratóriumi tagja 1988: a Magyar-Izraeli Baráti Társaság alapító elnökségi tagja, jelenleg tagja. A Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság és az Ökumenikus Tanulmányi Központ tagja. 1998-2006: MELTE IB tagja

Megjegyzés: A Baptista Történelmi Emlékgyűjtemény alapítója, és 1960-1997 között kezelője. A gyűjtemény ma a Baptista Levéltár részét képezi. Egyéni kutatásai során készült feljegyzései (kb. 10 ifm.), kartotékok, könyvek, folyóiratok és kisnyomtatványok jelentős mennyiségéről a pesterzsébeti baptista gyülekezet javára végrendelkezett. Ezek nem minden része kutatható, de a különféle iskolák diákjainak, a hazai- és külföldi tudományos kutatóknak szívesen ad felvilágosítást, tájékoztatást érdeklődésükre.

Kutatási terület, érdeklődés: Többféle hazai egyházi lapnál cikkek, tanulmányok. A Baptista Egyház kiadásában könyvek, évkönyvek, gyülekezeti monográfiák, szakmai előadások és tanfolyamok 1963-tól egészen a mai napig. A Baptista Teológiai Akadémia jegyzete több tantárgyban (bevezetés, egyháztörténet) Romániában és Szlovákiában (magyar nyelven) hasonló tárgyú munkák. Németül Ausztriában, angolul Kanadában és az Egyesült Államokban hasonló tárgyú, illetve kisebb részben teológiai irodalmi munka. Az amerikai intézet kérésére kb. 3-4 éve összeírt listán száznál több kisebb-nagyobb publikáció szerepelt. A legtöbb az egyház Békehírnök c. lapjában jelent meg, de az Ökumenikus Tanács által kiadott Theológiai Szemle, az evangélikus Lelkipásztor és több világi lap is közölte különféle írásait.

Főbb publikációk időrendben:

A nagyvilág baptistái, Sokszorosítvány. A Baptista Teológiai Szeminárium tananyaga. Bp., 1965.

A magyarországi baptisták történelme, Sokszorosítvány. A Baptista Teológiai Szeminárium tananyaga. Bp. 1966.

A kopt Tamás-evangélium, (Fordítás.) Sokszorosítvány. Magyarországi Baptista Egyház, Bp. 1979.

A kiskunhalasi baptista gyülekezet anyakönyvei, Sokszorosítvány. A Magyarországi Baptista Egyház kiadása, 1982.

Soltvadkert és környéki baptista gyülekezetek történelme. Anyakönyvek, jegyzőkönyvek, missziótörténelmi tanulmányok, Sokszorosítvány. MBE. 1985.

Through Trial and Tribulation: Baptists in Hungary, (Próbákon és zaklatásokon át: baptisták Magyarországon.), in Baptist Ministers' Journal. London, 1999. Jan. 3.o.

Baptista missziótörténelem rövid olvasmányokban, Kegyelem füzetek 2. Bp. 1994.

Társadalmi és vallási jelenségek a rendszerváltás után, in Társadalmi Szemle, 1994/6. 32-43.

„Krisztus követői” hadbíróság előtt, in Szolgatárs. Baptista lelkészi folyóirat. 1994. dec.

Zsidók János evangéliumában, in Ökumené 1996/3-4. Bp.

Anabaptisták. A reformáció harmadik ága, MBE, 1998.

A History of Two Spiritual Awakenings in Hungary during the Years, Following the Two World Wars, After 1918 and 1945, (Két lelki ébredés története a világháborúkat követően, 1918 és 1945 után. A baptista Sallay László és a református Szikszai Béni szolgálatai által keletkező megtérések a nyírvidéken.) Doktori értekezés.

Adatközlés 2003., szerk. Lakatos Andor

Vető Béla

Életrajza és méltatása

Tanulmányok, ösztöndíjak: 1937-1945 Budapesti Evangélikus Gimnázium. 1945-1949: Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Soproni Evangélikus Hittudományi Kara. 1949: lelkésszé szentelés. 1954: hathetes levéltári gyakorlat a MOL-ban. 1963: idegenvezetői tanfolyam. Ösztöndíj Finnországban 1972: a népfőiskolák és ébredési mozgalmak tanulmányozására, 1988: az iszákosmentő munka megismerésére, levéltári kapcsolatok felvételére.

Levéltári munkakörök: 1975-1995: az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója, 1996: nyugdíjas, az év végéig mb. levéltárigazgató.

Egyéb megbízatások: Segédlelkész 1949-1951: Bp. VIII. ker., 1951-1952: Kecskemét, 1952-1953: Bp. VIII., X. ker. 1953-1956: ügyvivő lelkész a Magyarországi Evangélikus Egyházegyetemnél, a Luther Márton Intézet Igazgatója, az Iszákosmentő Misszió és a Jó Pásztor Misszió vezetője. 1956-1974: lelkész Veszprémben. 1964-1974: másodállásban idegenvezető Veszprémben. 1999: helyettes lelkész Ajkán.

Egyesületi tagság: 1952: Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének alapító tagja. 1966: Magyar Eszperantó Szövetség tagja. 1993-1998: MELTE vezetőségi tag, gazdasági ügyintéző, 1998-2002: a MELTE ellenőrző bizottságának tagja.

Publikációk: Több cikke jelent meg a Lelkipásztor valamint a Dunántúli Harangszó c. folyóiratban és az Evangélikus Élet c. hetilapban.

Önálló kötet:

A Veszprémi Evangélikus Gyülekezet és 200 éves templomának története, Veszprém, 1998. 124 p.

Tanulmány:

Martin Luthers Testament in Ungarn, (Luther Márton 1542. évi végrendeletéről.) in Lutherische Kirche in der Welt. (Jahrbuch des Martin-Luther Bundes 1984) 161-166.

Adatközlés 2003., szerk. Lakatos Andor