A szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola az idei évben ünnepli megalakulásának 125. évfordulóját. Ez alkalomból az iskola vezetősége felkérte a Szombathelyi Egyházmegye levéltárát, hogy az iskola tanulói számára alternatív történelemóra keretében mutassuk be azt a korszakot, amikor iskolájuk alakult. 2012. február 16-án a beérkező gyerekeket két csoportra osztva egyrészt bemutattuk a levéltár működését s alapvető feladatait, másrészt olyan dokumentumokat olvastunk, amellyel fel tudtunk villantani egyházmegyénk történetének legfontosabb mozzanatait, illetve – megfelelve az iskola kérésének – láttatni tudtuk az dualizmuskori egyházi iskolák működését.

A gyerekek által olvasott és elemzett források segítségével közösen bebizonyítottuk, hogy bár a kiegyezést követő oktatási törvények szigorúak voltak, de ennek köszönhetően a katolikus iskolák minőségi javuláson mentek keresztül. Másrészt, bár zajlott az állam részéről egy erőteljes magyarosítási politika a nemzetiségekkel szemben, az egyházi tanfelügyelet ezeket a törvények kellő irgalommal gyakorolta, így tompítva azok élét.

Az egyházmegyei levéltár az ilyen és ehhez hasonló foglalkozások segítségével tudja kivenni részét az új evangelizáció évének programjaiból.

Pál Ferenc, Rétfalvi Balázs

Fényképek

http://www.martinus.hu/hirek/3214/egyutt-unnepeltunk-a-zrinyisekkel