A veszprémi egyházmegye a második világháborúban

A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár egyháztörténeti konferenciáját rendez „Háborús évek. A veszprémi egyházmegye a második világháborúban”címmel. A rendezvényt a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola épületében tartják 2015. augusztus 26-án 9 órától a mellékelt program szerint.

A konferencia alkalmával 13 órától a Levéltár két idén megjelent kiadványát is bemutatják.

Új index-kötetek a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban

A történet nem ma kezdődött. Inzsöl Richárd atya jó tíz évvel ezelőtt kezdett kutatásokba a szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban. Előbb a helybeli premontreiek 19. századi történetéről keresett – és talált is – forrásokat, majd megírta tizenkilenc, 1788 és 1972 között született hosszúperesztegi származású pap és szerzetes rövid életrajzát a tőlünk is előkerült információk alapján.

Egyházi díjazottak a 2014. év legjobb levéltári kiadványai között

Az Év Levéltári Kiadványa díjakat, ezúttal öt kategóriában 2015. február 4-én ünnepélyes keretek között adta át a Magyar Levéltárosok Egyesülete az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Ezúttal is voltak egyházi díjazottak:

 

Mihalik Béla Vilmos Sahin-Tóth Péter-díjat kapott

A Sahin-Tóth Péter Történettudományi Alapítvány kuratóriumának döntése alapján 2014-ben a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya levéltárosa, Mihalik Béla Vilmos kapta meg a Sahin-Tóth Péter-díjat idén márciusban megvédett disszertációjáért, amelynek címe „Campus ad fidei catholicae inseminationem”. Katolikus megújulás az egri egyházmegyében a 17.

Oldalak

Feliratkozás Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete RSS csatornájára