Magyarország kormánya 2021. március 5-én rendeletet hozott a koronavírus-járvány elleni védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról, amelyben többek között előírták, hogy köteles zárva tartani minden „személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiség vagy helyszín”, így a levéltárak is (104/2021. Korm. rendelet, 6. §). Március 27-én a kormány úgy döntött, hogy ez a zárási kötelezettség akkor veszti hatályát, miután a koronavírus ellen első dózisban beoltottak száma el fogja érni a 250 ezret (144/2021. Korm. rendelet). Ez április 7-én be is következett, de aznap a kormány meghosszabbította a hatályvesztés időpontját, és azt április 19-re tolta ki (166/2021. Korm. rendelet). Így tehát 2021. április 19. óta a közlevéltárak és nyilvános magánlevéltárak, köztük az egyházi levéltárak is nyitva tarthatnak. Továbbra is érvényes azonban az a kormányrendelet, amely szerint a levéltárak külső személyek számára látogatható területén mindenki köteles maszkot viselni (484/2020. Korm. rendelet, 1. §, (1), e). Ennek érvényességét ugyanis a védelmi intézkedésekről szóló, 2021. február 22-én hozott kormányrendelet (80/2021. Korm. rendelet 1. §, 2) meghosszabbította a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályvesztéséig. Ez a szintén február 22-én hozott törvény pedig 90 napig érvényes, tehát 2021. május 22-ig.