Létrejött a Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára

Hivatalosan is létrejött a görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára. Az egyházmegyét 2015-ben hozta létre Ferenc pápa a Hajdúdorogi Egyházmegye szétválasztásával. Ezt azt jelentette, hogy az egyházmegye levéltára is ketté vált. Egyik része a Hajdúdorogi Főegyházmegye hivatalával együtt Debrecenbe költözött, másik része pedig, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő parókiák iratait tartalmazza, körülbelül 40 iratfolyóméter terjedelemben, Nyíregyházán maradt. Ezt a levéltárat jegyezte be most, 2019.

Véget ért az egyesület szombathelyi vándorgyűlése

Véget ért a magyar egyházi levéltárosok és muzeológusok három napos vándorgyűlése, amelyet idén a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár szervezésében a Brenner János Kollégium látott vendégül 2019. július 1. és 3. között. A három nap során a résztvevők közösen imádkoztak ökumenikus istentiszteleten Székely János püspökkel és Jakab Bálint szombathelyi református lelkésszel, valamint előadásokat, beszámolókat hallgattak és vitattak meg.

III. Levéltári Piknik

Budapest Főváros Levéltára 2019. június 7–8-án immár harmadszor várja szeretettel a gyerekeket, családokat, diákokat, a történelem iránt érdeklődőket a Levéltári Piknikre! A rendezvény ingyenesen látogatható!

[ Beharangozó kisfilm Ónodi Eszterrel ]

Program

2019. június 7. péntek

folyamatosan

  • 14.00–17.30 Levéltári kavalkád
  • 14.00–17.30 Arcanum adatbázisainak bemutatása

a színpadon

Az olasz egyházi gyűjtemények küldöttségét fogadta a pápa

Az olasz egyház kulturális javait gondozó intézet vezetősége 400 fős küldöttségét fogadta Ferenc pápa május 24-én, pénteken délben az Apostoli Palota Kelemen termében.

A pápa arra hívta az egyházi múzeumok és egyéb gyűjtemények felelőseit, hogy az egyházi kulturális örökségen keresztül őrizzék az Egyház és a helyi közösség identitását, és folytassanak párbeszédet a kortárs világgal és a mai művészettel.

Feliratkozás a következőre: