Miután 2019. január 23-án este a Ráday Kollégium hátsó szárnyát komoly, halálos áldozatot is követelő tűzvész pusztította, a Dunamelléki Református Egyházkerület ott működő levéltára és a könyvtára is nehéz helyzetbe került. A levéltári anyagot szerencsére a tűz közvetlenül nem érte el, és az oltáshoz használt tűz is csak kevés kárt tett benne, de már az első napokban nyilvánvalóvá vált, hogy az épületből a levéltárat ki kell költöztetni.
A tűz pusztította épületszárnyat ugyanis, amelynek földszintjét a levéltár foglalja el, valószínűleg le kell majd bontani, de a felújítási munkák sem teszik lehetővé a levéltár ottmaradását. Az is nyilvánvaló, hogy a fűtetlenül maradt, sérült épület klimatikus viszonyai veszélyt jelentenek az iratokra, és a melegebb idő közeledtével a veszély növekedhet, tehát a költözésnek jobb minél előbb megtörténnie.
Ezért január 28-án Berecz Ágnes, a Ráday Gyűjtemény igazgatója megbízta Szatmári Judit levéltárost a levéltár kiürítési munkálatainak irányításával (előkészítés, szállítás szervezése, az új helyen való berendezkedés és a működés elindítása). Másnap, január 29-én, kedden az egyházkerület megállapodott Budapest Főváros Levéltárával (BFL), hogy hamarosan a teljes levéltári anyag oda költözhet. Úgy tervezik, hogy a költözés néhány héten belül, február első felében megtörténik.
Budapest Főváros Levéltára nem egyedüli egyházi levéltárként ad otthont a Ráday Levéltárnak. Az az Evangélikus Egyház országos központjának felújítása miatt az Evangélikus Országos Levéltár anyagát is évek óta ott raktározzák.
Lásd még a Szatmári Judittal, Kenyeres Istvánnal és Berecz Ágnessel készült interjút:
- https://www.parokia.hu/v/budapest-fovaros-leveltaraba-koltozhet-a-raday-leveltar/